dr. Krepuska Géza

Írta:  2015.08.20.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre Díszpolgára (2008)

A Krepuska család Pestszentlőrincen, az akkori Pusztaszentlőrinczen, az ún. vörös házban lakott, ami a mai meteorológiai állomás területén állt. Elemi iskoláit azonban nem itt, hanem Ipolymagyariban végezte, anyja korai halála miatt. Itt jegyezte el életét a természettel, és azt haláláig hűséggel szolgálta. A Természettudományi Társulatnak egyetemi hallgatóként vált tagjává, élete végéig mecénása volt az egyesületnek. Középiskolai osztályait a budapesti evangélikus gimnáziumban végezte, orvosi oklevele 1888. január 14-ei keltezésű. Krepuska Géza a fülgyógyászat professzoraként az 1898 és 1936 között végzett orvosok mindegyikének oktatója, fül-orr- gége gyógyászok nemzedékének képzője. Új – máig használt – műtéti és gyógyítási eljárásait 1936-ban „Fülgyógyászat” című főművében összegezte. 40 évig szerepelt – közmegelégedésre – az Igazságügyi Orvosi Tanács testületében. Nyugat-Európában és Magyarországon is publikált szakkcikkei alapozták meg a kontinensen tudományos hírnevét. Az elmondások szerint különvonatok hordták a betegeket a nyugati országokból a klinikájára. Édesapja halála után a „vörös házat” és a körülötte levő szőlőt oltalmába vette, majd megvásárolta az omladozó Gloriette épületét. Később ezt teljesen felújította, visszaépítette a körkilátós erkélyét is. Orvosi hivatása mellett komoly szolgálatot tett a magyarországi homoki szőlőkultúra elterjesztéséért, elfogadtatásáért, a filoxera elleni fajták meghonosításáért. A családi krónikák szerint neki köszönhető a Cabernet magyarországi elterjesztése. A szőlőfajták termesztéséhez, nemesítéséhez, újak létrehozásához vásárolta meg a professzor a mai pestszentimrei terület egyik homokdombját. Itt építette fel testvére, Krepuska Lajos építészmérnök tervei alapján a szőlészet házát. A két emelet pince fölé emelt épület lett Magyarország első betonfalú épülete. Az imrei gazdálkodással munkaalkalmat is teremtett a helybelieknek. A ház verandáján ingyen gyógyította a hozzá forduló szegényeket. Kiváló családapa volt, 9 gyermekének élete végéig társa maradt. A kitüntetés odaítélésével Krepuska Géza emberi nagyságát, több hivatásban, szakmában vállalt kimagasló szerepét, településünk emblematikus alakját tisztelte meg a képviselő-testület.

Hír naptár

« November 2016 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Csatlakozz közösségünkhöz