Elemek szűrése dátum szerint: péntek, 13 május 2011
Az utolsó játéknap következik az U21-es korfball Európa-bajnokságon! A mai helyosztók döntenek a végső helyezésekről. Magyarország a 7. helyért meccsel majd Katalóniával.
Kategória: Sport
Hagyományteremtő szándékkal rendez jótékonysági bált az önkormányzat május 21-én a Sportkastélyban a tusnádfürdői gyermekotthon javára. Bauer Ferenc, az esemény szervezője úgy tervezi, a társasági eseménynek is számító bál a következő években elsősorban kerületi ügyeket támogat majd.
Kategória: Önkormányzat
A pénzintézeteknek sem érdekük, hogy a hitelesek ilyen mértékben bedőljenek – jelentette ki Zentai László, az országgyűlés hivatalában a népjóléti kabinet fideszes vezetője azon a lakossági találkozón, amelyet a Hiteles Mozgalom szervezett a szerencsétlenül járt devizahitelesek lehetőségeinek kikutatására. Zentai szerint a kormány megoldást keres mindkét fél számára.
Kategória: Civil
Ma megnyert egy csillagászati versenyt, és az űrutazásról álmodik. Kalocsai Botond a Star Trek és a Csillagkapu miatt kezdett el csillagászattal foglalkozni, és úgy tűnik, jó úton halad célja felé.
Kategória: Önkormányzat
PARKVÁROS TELEVÍZIÓ A gyermekvédelmi hét május 10. és 14-e között zajlott. Vigyázzunk egymásra!
Kategória: Webhíradó18
PARKVÁROS TELEVÍZIÓ A Pestszentimrei Közösségi Házban ingyenesen végezték el a szűrővizsgálatokat.
Kategória: Webhíradó18

Hír naptár

« Szeptember 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Csatlakozz közösségünkhöz