Elemek szűrése dátum szerint: hétfő, 21 szeptember 2015

101 0

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt., mint Közvetítő Szervezetpályázatot hirdet a Pestszentimre városközpont megújítása városrehabilitációs projekt keretében elkülönített Programalap felhasználásával megvalósuló mini-projektek támogatására.

1. A pályázat célja
Általános célok:
Jelen Programalap működtetésének egyik legfontosabb célja, hogy a szellemi és épített örökség fenntartható megújítása és megőrzése érdekében a kulturális értékek is megjelenhessenek. A helyi közösségek, elsősorban civil szervezetek támogatása révén ne csak az épített környezet, hanem a városrész társadalmi megújulása, a helyi identitás erősödése is elindulhasson. Ezért a Programalap elsődleges célcsoportja Pestszentimre lakossága.

Különösen fontos a 2010-ben Pestszentimrén elvégzett igényfelmérés eredményeképpen megfogalmazott célok megvalósítása, amelyet a szakértők a Pestszentimre Jövőképe  c. dokumentumban fogalmaztak meg. Az ebben megjelölt célok az alábbiak:

  • a társadalmi tőke erősítése;
  •  egységes harmonikus városkép;
  • erős pestszentimrei identitás és társadalmi kohézió;
  • közlekedési problémáktól mentes városrész.

Konkrét célok az „A” komponens, azaz az Adattár-értéktár alprojekt  esetében:

Az "adattár- értéktár" program célja Pestszentimre természeti és épített környezeti értékeinek felmérése, kataszter és/vagy gyűjtemény készítése.

A program eredményeként létrejövő kataszternek digitális formában, CD-n, DVD-n, internetes felületen bemutatható és közzétehető formában kell előállnia.

A program eredményeként létrejövő gyűjteménynek kiállításra alkalmas formában kell előállnia.

Konkrét célok a „B” komponens, azaz a Közösségi programok alprojekt esetében:

A Közösségi programok alprojekt célja olyan programok szervezése és lebonyolítása, mely hatékonyan hozzájárul Pestszentimre kulturális értékeinek megjelenítéséhez, fejlesztéséhez, a helyi közösségek, a helyi identitás megerősítéséhez, a környezeti és épített értékek megóvásához, a társadalmi kohézió megerősítéséhez, a környezettudatos szemléletmód elterjesztéséhez.

2. A pályázók köre
A Címzetti kör a helyi, Budapest XVIII. kerület, Pestszentlőrinc-Pestszentimre területén bejegyzett székhellyel / telephellyel / rendelkező non-profit szervezetek, akik a lakossággal kapcsolatban vannak, vagy a településen korábbiakban már konkrét akciókat végrehajtottak.

A címzett non-profit szervezetek köre, akik részt vehetnek a programban:

  • Nonprofit szervezetek (egyesület, alapítvány, közalapítvány, köztestület) – amelyek konzorciumi partnerként nem vesznek részt a városrehabilitációs projektben;
  • Nonprofit gazdasági társaságok – amelyek konzorciumi partnerként nem vesznek részt a városrehabilitációs projektben;
  • Társasházak, lakásszövetkezetek;
  • Szociális szövetkezetek – amelyek konzorciumi partnerként nem vesznek részt a városrehabilitációs projektben.

3. Támogatható tevékenységek
Az „A” komponens, azaz az Adattár-értéktár alprojekt esetében elsősorban az alábbi témákhoz kapcsolódhatnak mini projektek:

  • Pestszentimre természeti és épített környezeti értékeinek felmérése, kataszter készítése. (Pl. CD, DVD, kiadvány, könyv, honlap készítése.)
  • Pestszentimre természeti és épített környezeti értékeinek felmérése, gyűjtemény készítése. (Pl. kiállítás megrendezése.)

A „B” komponens, azaz a Közösségi programok alprojekt esetében elsősorban az alábbi témákhoz kapcsolódhatnak mini projektek:

  • Pestszentimre megújításába az érintett lakosság bevonását célzó akciók.
  • közösségfejlesztést és a szabadidő hasznos eltöltését segítő szolgáltatások, tanfolyamok, képzési programok kialakítása (hagyományőrző közösségi kezdeményezések, játszó- és foglalkoztató házak, kulturális- és sport rendezvények, kiállítások, civil programok megvalósítása stb.)
  • helyi identitást segítő programok
  • helyi környezettudatosság elterjesztését segítő tájékoztatási, szemléletformáló akciók
  • integrált településfejlesztési tevékenységekhez (pl. parkosításhoz, játszóterek kiépítéséhez, parlagfű irtásához stb.) kapcsolódó helyi társadalmi akciók megszervezésének támogatása.
  • bűnmegelőzés és közbiztonság erősítésével kapcsolatos képzési, szemléletformáló programok.

A „mini-projekt” megvalósításának kezdő időpontja legkorábban: 2012. augusztus 1., záró időpontja legkésőbb: 2013. szeptember 23. A projekt megvalósításának időpontja nem lehet korábbi, mint a pályázat benyújtását követő 45. naptári nap.

A rendelkezésre álló keret: 18.450.000 Ft.
Támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás.
Támogatási intenzitás: 100%
Támogatás összege: minimum 200.000 Ft, maximum 3.000.000 Ft.
A pályázat benyújtásának határideje: 2012. június hó 15. nap-tól 2013. július hó 31. nap-ig.

4. Adminisztratív információk

A pályázati felhívás teljes szövege, valamint a pályázati kiíráshoz tartozó egyéb dokumentumok letölthetők a www.pestszentimre.hu weboldalról.

A pályázat benyújtásával kapcsolatos egyéb tudnivalók szintén ezen az oldalon érhetők el.

A benyújtási határidő előtt a pályázók kérdéseiket a (06-30) 572 4189-es telefonszámon vagy az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen tehetik fel.

A pályázattal kapcsolatban részletes tájékoztatót tartunk, melyre minden pályázni vágyó szervezetet szeretettel várunk.
A tájékoztató időpontja: 2012. május 31., 17:30.
Helyszíne: Pestszentimrei Közösségi Ház (PIK, 1188 Budapest, Vasút u. 48.)

PÁLYÁZATI  FELHÍVÁS

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzatának a lakások bérletéről és elidegenítéséről szóló 19/2011. (V. 31.) sz. rendelet 60. § . (2) a) pontja szerint átruházott hatáskörben a polgármester döntése alapján

NYILVÁNOS ÁRVERÉST hirdet

A Budapest, XVIII. kerület Szélső utca 55/b. sz. alatti 142024 hrsz-ú 871 m2 nagyságú telek és az ingatlanon található 60.45 m2 alapterületű, 3 szobás családi ház értékesítésére megtekintett állapotban.

Az árverés időpontja:
2012.  Július 3-án  (kedd) délelőtt 9.00 óra.

Az árverés helye:
Budapest, XVIII. kerületi Polgármesteri Hivatal
(1181 Budapest, Üllői út 400. I. emelet 119-es szoba.)

Kikiáltási ár:
13 065 000,- Ft
azaz: tizenhárommillió – hatvanötezer forint

Pályázati anyag

Az árverésen való részvételhez szükséges részletes árverési dokumentáció (ingatlanról készült pályázati anyag) átvehető a Polgármesteri Hivatal (1184 Budapest, Üllői út 400.) III. emelet 304-es szobájában bruttó 5000,- Ft megfizetése ellenében lehet megvásárolni

2012. Június 08-tól.

Az árverési felhívás megtekinthető a www.bp18.hu internetes oldalon is.

2017.

A Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata Közművelődési és Sport Közalapítványa pályázatot hirdet a kerületben működő vizuális neveléssel foglalkozó pedagógusok, közművelődési szakemberek, képző-, és iparművészek számára a VELENCEI BIENNÁLÉ-ra  szervezendő tanulmányúton való részvétel ösztöndíjára. (A pályázatok beadásának határideje: 2017. április 20.)


pdfLetöltés - Pályázati felhívás
docLetöltés - Jelentkezési lap

pdfLetöltés - Határozat





ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

 A Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzata Közművelődési és Sport Közalapítványa pályázatot hirdet a kerületben működő vizuális neveléssel foglalkozó pedagógusok, közművelődési szakemberek, képző-, és iparművészek számára

a Velencei Biennáléra
szervezendő tanulmányúton való részvétel ösztöndíjára.

A pályázat célja, hogy megismertesse a résztvevőket a kortárs művészet legújabb tendenciáival. Beépítse a megszerzett tapasztalatokat a közoktatásba, tájékoztatást nyújtson a kerület érdeklődő közösségeinek bemutató előadások szervezésével, felfrissítse az alkotók szemléletét, pozitív hatást gyakoroljon Pestszentlőrinc- Pestszentimre művészeti életére.

A támogatás forrása:
a Közművelődési és Sport Közalapítvány által elkülönített 1,3 millió forint.

A résztvevők köre:
-        A pályázaton részt vehetnek mindazok a kerületben dolgozó művészeti neveléssel foglalkozó pedagógusok, akik vállalják, hogy megszerzett tapasztalataikat beépítik tanórai tevékenységükbe, és ezt dokumentálják.
-        Olyan, a kerületben a közművelődés területén dolgozó munkatársak, akik előadásokat, bemutatókat szerveznek a szélesebb közönségnek a biennáléról, és elképzeléseiket, annak megvalósítását dokumentálják.
-        Azon, a kerületi művészeti életében szerepet játszó alkotók, akik vállalják, hogy közös kiállításon mutatják be a tanulmányút során megszerzett tapasztalataikat.

A pályázat leírása:
Azok a kerületben dolgozó vizuális neveléssel foglalkozó pedagógusok, közművelődési szakemberek, képző-, és iparművészek pályázhatnak, akik szakmai tevékenységükbe eredményesen építhetik be a kortárs művészet legjelentősebb seregszemléjén szerzett ismereteiket.

A támogatás magában foglalja az utazás, szállás és belépődíjak árát, melyet a nyertes pályázó az utazásszervező számára számla ellenében befizet.

A pályázaton elnyert ösztöndíj a pályázó által egyéb célokra nem fordítható.

A nyertes pályázóval a Közalapítvány szerződést köt.

A támogatás 27 főre szól.

A nyertes pályázók a jelentkezési lapon megjelölt elérhetőségen 2015. június 22-ig értesítést kapnak.

A kitöltött pályázati jelentkezési laphoz mellékelni kell egy rövid, maximum 30 soros (12-es betűméret) motivációs leírást, mely röviden bemutatja a pályázó szakmai tevékenységét, a tanulmányúton megszerzett tapasztalatok hasznosításának lehetőségeit. (Közművelődési szakembereknél: kiállítás szervezés koncepciós vázlata, pedagógusoknál: hogyan építhető be a tanév rendjébe a megszerzett tapasztalatok átadása, művészeknél: várhatóan milyen hatást gyakorol az alkotói tevékenységére a tanulmányút stb.)

A tanulmányutat 2015. szeptember 3-6. között szervezik a rendezők. (Csütörtöki közös indulás, vasárnap esti érkezés, három éjszaka szálláson. Az utazás busszal történik.)

A pályázat kiírója a győztes pályázókat értesíti, az önkormányzat honlapján nyilvánossá teszi.  

A pályázatok beadásának határideje: 2015. június 1.

Beszámoló:
A győztes pályázók vállalják, hogy tapasztalataikra építve rövid, maximum 40 soros (12-es betűméret) beszámolót készítenek, melyben bemutatják a tanulmányúton megszerzett ismeretek hasznosítását, illetve az alkotók vállalják, hogy részt vesznek a Kondor Béla Közösségi Ház által szervezendő „Reflexiók” című kiállításon, és írásos beszámolót készítenek a biennálé művészetükre gyakorolt hatásáról. (Maximum 40 sor 12-es betűméret).

Az írásos beszámolók leadási határideje: 2015. december 18.

A pályázatokat elektronikus formában a következő címre kérjük mellékletként (csatolt fájlként) elküldeni:

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kérjük, az e-mail tárgyához írják be: „biennale_tanulmanyut”

Budapest, XVIII. ker. Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzata Közművelődési és Sport Közalapítványának kuratóriuma

docLetöltés - Pályázati űrlap

Házi Komposztálás 2013

A Helyi Környezetvédelmi Program célkitűzéseinek megfelelően Önkormányzatunk az FKF Zrt. támogatásával házi komposztálási programot indít.

A résztvevőknek ingyenesen telek nagyságától függően 1db 600 literes vagy 1 db 900 literes műanyag komposztáló ládát biztosítanak.

A pályázatra a XVIII. kerület lakói jelentkezhetnek, akik vállalják, hogy a kiosztott edényeket 5 évig rendeltetésszerűen használják, komposztálási naplót vezetnek, amit a Környezetvédelmi Csoport munkatársai ellenőriznek.

A pályázókkal az Önkormányzat használatba vételi megállapodást köt.

Pályázni az Ügyfélszolgálati Irodákon (1184 Budapest, Üllői út 400., 1188 Budapest, Ady utca 100.), illetve ügyfélfogadási időben a Környezetvédelmi Csoport munkatársainál beszerezhető pályázati adatlap benyújtásával lehet, 2013. szeptember 30-ig.

A pályázati adatlapokat postai úton a 1184 Budapest, Üllői út 400. Vagyongazdálkodási és Műszaki Iroda Környezetvédelmi Csoportnak címezve várjuk, vagy leadhatóak az Ügyfélszolgálati Irodákon is.

Pályázók köre: a XVIII. kerületben élő amatőr és hivatásos fotósok
Korcsoportok: általános iskolás (6-14 éves), középiskolás (14-18 éves)
A Pályázat célja:
A kerület lakói bemutassák a kerületben található legérdekesebb, legszebb fát a kerület határain belül.(A pályázatok beérkezésének határideje: 2013. november 15. 12.00 óra)

pdfLetöltés - Pályázat

2017.

A Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzata Közművelődési és Sport Közalapítványa pályázatot hirdet a kerületben működő általános-, középiskolás, valamint a felnőttoktatásban résztvevő osztályok, tanulócsoportok számára „Múzeumi séták Budapesten” címmel. (A pályázatok beadásának határideje: 2017. április 20.)

pdfLetöltés - Pályázati felhívás
docLetöltés - Jelentkezési lap

pdfLetöltés - Határozat


2016.

A Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzata Közművelődési és Sport Közalapítványa pályázatot hirdet a kerületben működő általános-, középiskolás, valamint a felnőttoktatásban résztvevő osztályok, tanulócsoportok számára „Múzeumi séták Budapesten” címmel. (A pályázatok beérkezésének határideje: 2016. április 8.)

pdfLetöltés - Pályázati kiírás
docLetöltés - Pályázati űrlap
docLetöltés - Nyilatkozat


2015.

A Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzata Közművelődési és Sport Közalapítványa pályázatot hirdet a kerületben működő általános-, középiskolás, valamint a felnőttoktatásban résztvevő osztályok, tanulócsoportok számára „Múzeumi séták Budapesten” címmel. (A pályázatok beérkezésének határideje: 2015. április 10.)

pdfLetöltés - Pályázati felhívás

docLetöltés - Pályázati űrlap


2014.

A Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzata Közművelődési és Sport Közalapítványa pályázatot hirdet a kerületben működő általános-, középiskolás, valamint a felnőttoktatásban résztvevő osztályok, tanulócsoportok számára „Múzeumi séták Budapesten” címmel.

docLetöltés - Pályázati jelentkezési lap

docLetöltés - Nyertesek névsora


2012.

A Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzata Közművelődési és Sport Közalapítványa pályázatot hirdet a kerületben működő általános-, középiskolás, valamint a felnőttoktatásban résztvevő osztályok, tanulócsoportok számára „Múzeumi séták Budapesten” címmel.

docLetöltés - Pályázati felhívás

docLetöltés - Pályázati jelentkezési lap

2017.
A Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzata Közművelődési és Sport Közalapítványa pályázatot hirdet a 2016. évi Gyermek és Ifjúsági Művészeti Találkozó programjainak támogatására. (A pályázatok beérkezésének határideje: 2017. április 20.)

pdfLetöltés - Pályázati felhívás
docLetöltés - Jelentkezési lap

pdfLetöltés -Határozat


 

2016.

A Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzata Közművelődési és Sport Közalapítványa pályázatot hirdet a 2016. évi Gyermek és Ifjúsági Művészeti Találkozó programjainak támogatására. (A pályázatok beérkezésének határideje: 2016. április 8.)

pdfLetöltés - Pályázati kiírás

docLetöltés - Jelentkezési lap


 


2015.

A Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzata Közművelődési és Sport Közalapítványa pályázatot hirdet a 2015. évi Gyermek és Ifjúsági Művészeti Találkozó programjainak támogatására. (A pályázatok beérkezésének határideje: 2015. április 10.)

pdfLetöltés - Pályázati felhívás

docLetöltés - Jelentkezési lap


2014.

A Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzata Közművelődési és Sport Közalapítványa pályázatot hirdet a 2014. évi Gyermek és Ifjúsági Művészeti Találkozó programjainak támogatására

A pályázat célja:
2014. évi Gyermek és Ifjúsági Művészeti Találkozó programjai színvonalas megrendezésének segítése. (Képző- és iparművészet, fotóművészet, tánc-dráma, filmművészet, versmondás, hagyományőrzés.)
A rendezvény sorozaton belüli művészeti programok anyagi forrásainak célirányos kiegészítése.

A támogatás forrása:
a Közművelődési és Sport Közalapítvány által e célra elkülönített 2.500.000 Ft.

A támogatás megvalósításának helyszínének a XVIII. kerület határain belül kell megtörténnie.

Pályázhatnak:
A hivatalosan bejegyzett kerületi székhelyű civil szervezetek és intézmények.

A pályázat leírása:
A programsorozatban résztvevő intézmények, szervezetek meglévő forrásainak kiegészítésével a meghirdetett országos szintű versenyek, előadások megrendezésének segítése. A magas minőségi, szakmai követelmények biztosítása, melynek megvalósítása esetén a kerület oktatási-, kulturális-, művészeti életéről pozitív képet sugároz a rendezvénysorozat.
Ennek érdekében a közalapítvány lehetőségeihez mérten olyan kezdeményezéseket támogat, amelyek a rendezvények magas színvonalú megrendezéséhez hozzájárulnak. (Pl.: előadók meghívása, zsűri felkérése, kísérő programok megrendezése, reklámanyagok, szállítás stb.)
A közalapítvány étkezési, utazási és szállásdíj hozzájárulást nem támogat.

A kitöltött pályázati jelentkezési laphoz mellékelni kell egy rövid, maximum 20 soros (12-es betűméret) motivációs leírást, mely bemutatja a rendezvény célját, a támogatandó területet, a támogatás felhasználását.
Mellékelje az adott program vázlatos gazdasági tervét (az önrész és a pályázott összeg felhasználását).

A nyertes pályázóval Támogatási szerződést kötünk.

A program lebonyolításának határideje: 2014. február 4.-június 13.

A pénzügyi elszámolás határideje:2014. június 27.

A pályázat kiírója a győztes pályázókat értesíti, az önkormányzat honlapján nyilvánossá teszi a döntést.  

A pályázatok beérkezésének határideje: 2014. március 28.

A pályázatok elbírálásának időpontja: 2014. április 8.

A szerződések megkötése a nyertes pályázókkal: 2014. április 9-11.
A pályázat kiírója vállalja, hogy a nyertes pályázatokon résztvevő intézmények számlájára legkésőbb 2014. április 25-ig az elnyert összeget átutalja.

A pályázatokat elektronikus formában a következő címre kérjük mellékletként (csatolt fájlként) elküldeni: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Kérjük az e-mail tárgyához írják be:   Gyermek_es_Ifj_Muv_Tal_A PÁLYÁZÓ NEVE

Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzata
Közművelődési és Sport Közalapítványának Kuratóriuma

docLetöltés - Jelentkezési lap

Támogatásban, illetve ösztöndíjban részesül:   pdf>>


2013.

A Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc- Pestszentimre Önkormányzata Közművelődési és Sport Közalapítványa pályázatot hirdet a 2013. évi Gyermek és Ifjúsági Művészeti Találkozó programjainak támogatására.

docLetöltés - Pályázati felhívás

docLetöltés - Pályázati jelentkezési lap

Hír naptár

« December 2015 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Csatlakozz közösségünkhöz