BejelentésBejelentés
Tisztelt Ügyfeleink!

Kérjük Önöket, hogy kérelmükben a lefoglalni kívánt időpontot úgy szíveskedjenek meghatározni, hogy az a hivatalos ügyfélfogadási időpontra essen. Felhívnánk figyelmüket, hogy a foglalásukat a kért időpontjuk előtt minimum két munkanappal tegyék meg. Ellenkező esetben sajnos nem tudjuk elfogadni az online bejelentkezést.

Az időpontfoglalás csak a központi irodákra vonatkozik.
A pestszentimrei irodára és az Ady 100. szám alatti
kirendeltségre nem.
Ha nyomtatványokat keres, itt megtalálja!


Tisztelt Kerületi Lakosok!
Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról szóló 2012. évi XCIII. törvény valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 218/2012. (VIII. 13.) Korm. rendelet alapján 2013. január 1-jétől számos, korábban az önkormányzatnál intézhető ügykör - többek között az okmányirodai, gyámhivatali feladatok - átkerültek Budapest Főváros Kormányhivatala szervezetébe tartozó fővárosi kerületi hivatalokhoz.

A fenti ügytípusokról, az azokhoz kapcsolódó letölthető dokumentumokról, valamint Budapest Főváros Kormányhivatala kerületi hivatalainak elérhetőségeiről az alábbi webes elérhetőségeken, a hivatkozásokra kattintva kaphatnak bővebb, részletesebb információkat.

·         Budapest Főváros Kormányhivatala kerületi hivatalainak elérhetőségei: KORMÁNYHIVATALOK - Budapest Főváros Kormányhivatala (www.kormanyhivatal.hu/hu/budapest/elerhetosegek), illetve a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (nyilvantarto.hu/hu/okmanyiroda_kereso) oldalon

·         Budapest Főváros Kormányhivatala kerületi hivatalaiban a jogszabályok alapján ellátandó ügytípusokhoz kapcsolódó dokumentumok, nyomtatványok, iratminták: Ügyintézés - Dokumentumok (ugyintezes.magyarorszag.hu/dokumentumok) oldalon

·         Budapest Főváros Kormányhivatala kerületi hivatalaiban a jogszabályok alapján ellátandó ügytípusokhoz kapcsolódó tájékoztatók, ügyleírások: Ügyintézés - Ügyek (ugyintezes.magyarorszag.hu/ugyek) oldalon




Polgármesteri Hivatal Irodái
1181 Üllői út 400.,
Központi telefonszám: 06 1 296-1300,
1181 Városház u. 16.
Központi telefonszám: 06 1 296-1400


Hétfő: 13.30-18.00 óráig
Szerda: 8.00-16.00 óráig
Péntek: 8.00-12.00 óráig
Főépítész: hétfő: 13.30-18 óráig és szerda: 8-12 óráig
  
Ügyfélszolgálati irodák
1184, Üllői út 400.:
Telefon: 06 1 296-1440, 296-1441
1188, Ady u. 100.:
Telefon: 06 1 297-5619

Hétfő: 10-18 óráig
Kedd: 8-16 óráig
Szerda: 8-18 óráig
Csütörtök: 8-16 óráig
Péntek: 8-12 óráig
 
12 óra és 13 óra között az ügyintézés szünetel!
Pestszentlőrincen, az Ügyfélszolgálati Irodán ingyenes fogyasztóvédelmi tanácsadás hétfőn 15-17 óráig

Közterület-felügyeleti és Hatósági Ellenőrzési csoport
Kondor Béla sétány 11-15.:
Üzenetrögzítős fax: 294-6072

Hétfő: 14-18
Péntek: 8-12
Ady Endre u. 100.:
szerda: 8-10 óráig

Budapest Főváros Kormányhivatalának XVIII. Kerületi Hivatala

1181, Batthyány utca 80.
Információ és időpontfoglalás
Telefon: 06 1 296-1453

1181, Városház utca 16.
Információ és időpontfoglalás
Telefon: 06 1 296-1450, 06 1 296-1453

1188, Ady utca 100.
Információ és időpontfoglalás
Telefon: 06 1 297-5619

Okmányirodai ügyek
Hétfő: 8.00 - 10.00 csak előzetes időpontfoglalás esetén
Hétfő 13.30 - 18.00
Kedd: 8.00-12.00 és 13.00 - 16.00
Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 16.00
Csütörtök 8.00 - 10.00 és 14.00-16.00 csak előzetes időpontfoglalás esetén
Péntek: 8.00 - 12.00

Egyéb hatósági ügyek
Hétfő: 13.30 - 18.00
Szerda: 8.00 - 12.00 és 13.00 - 16.00
Péntek: 8.00 - 12.00

Online bejelentési felület:
Bejelentés feladója:

Bejelentés tárgya:


Megjegyzés:





(Látogatás: 11360 fő)




Hírek
Az erdők fiatalítása állandó feladatÖnkormányzat
2013/05/23
Az erdők fiatalítása állandó feladat
Az erdők, parkok, játszóterek karbantartását kiemelt feladatként kezeli az önkormányzat és a Pilisi Parkerdő Zrt. is.
Mi lesz a légi közlekedéssel?Közélet
2013/05/24
Mi lesz a légi közlekedéssel?
A kontinens légi közlekedésének jövőjéről tanácskozott az iparág több mint ezer döntéshozója május 12–14. között Budapesten.
Föld napja bölcsisekkelKultúra
2013/05/22
Föld napja bölcsisekkel
Virágültetéssel ünnepelték a Föld Napját a kerületi bölcsődések.
Hűen az örökséghezCivil
2013/05/15
Hűen az örökséghez
Idén is kellemes tavaszi sétára és a kerület felfedezésére várják a polgárokat az Urbitális Majális keretében május 25-én.
Figyelem, itt vannak a Balczó-utódok!Sport
2013/05/24
Figyelem, itt vannak a Balczó-utódok!
A Lőrinc 2000 SE új szakosztálya nem más, mint az egyik legsikeresebb sportágunk, az öttusa.
Közösség
Közösség - Híradás Közösség - Videó Közösség - Fotó
Önök küldték!