Turul-park és Somogyi sétány
Két közterület neve is megváltozik a kerületben: utcát kap Somogyi László egykori plébános, a kerület első díszpolgára, és a korábbi elnevezések szellemében Turul-park lesz a Szent Lőrinc-kápolnát övező, ma még névtelen zöldterület.

Ma még nincs neve a Szent Lőrinc kápolna körüli térnek
− Bármennyire is másodlagosnak tűnhet, a közterületek elnevezésének a közösség számára szimbolikus értéke van – mondta Kardos Gábor, aki önkormányzati képviselőként egyik legfontosabb feladatának tartja a kerület értékeinek felkutatását, ezek gondozását, továbbörökítését.
A képviselő-testület tavaly május elején fogadta el a Budapest XVIII. kerületi Kulturális Értéktár Alapítvány létrehozására tett javaslatát. Az előkészítő munkacsoport, amelynek ő a vezetője, azóta több javaslatot is kidolgozott, és több hagyományteremtő rendezvényt is sikerült megszervezniük. A tervezett alapítvány működési területe, mintaterületként, a Bókaytelep és a Gloriett-telep.
− Olyan értékek őrződtek meg itt számunkra, amelyeknek továbbadása, felmutatása, védelme kötelező feladat nekünk, utódoknak – szögezte le Kardos Gábor, Bókaytelep önkormányzati képviselője, aki egyben az előkészítő munkacsoport vezetője is. – A minden kulturális örökséget egy helyen nyilvántartó értéktár hasznos segítség lenne az oktatásban, a turizmusban.
Legyen-e változás?
Bizonyos értelemben a kulturális örökség részei a közterületek nevei is, hiszen ezek is egy-egy korszak lenyomatai, a közösségi emlékezet hordozói. Kardos Gábor már 2011-ben javaslatot tett a korábbi utcanevek visszaadására, illetve a név nélküli területek megfelelő elnevezésére. Javaslatait a Galgóczy Zoltán fideszes képviselő vezetésével dolgozó, a kerületi emlékhelyek kialakításával és a meglévő emlékművek, emlékhelyek felülvizsgálatával foglalkozó munkacsoport 2011. decemberi megbeszélésén támogatta, és megfogalmazta a lehetséges közterületi névváltozások szakmai indoklását is.
Sallai és Fürst
Már korábban is többször megfogalmazódott, hogy Pestszentlőrinc-Pestszentimre történelmi utcanevei méltó megbecsülést kapva kerüljenek vissza a kerület térképére, az utcatáblák az arra érdemes személyiségek nevét viseljék, például a Sallai Imre és a Fürst Sándor utca nyerje vissza régi nevét. Nemcsak azért, mert mindkét történelmi személyiség neve igen negatív megítélésben forrt össze a munkásmozgalommal, hanem azért is, mert a korabeli dokumentumok szerint például az Üllői úttól a mai Bókay-kertig, vagyis az akkori városszélig, az egykori majorsági birtokig tartó szakaszt Turul utcának hívták a harmincas években.
Számos elképzelés született a Sallai és a Fürst utca különböző szakaszainak át- és visszanevezésére, de ezek egyelőre lekerültek a napirendről. Két közterület azonban új nevet fog kapni.
Új nevek

Családi programoknak adhat majd helyet a tér
Kiegészítő javaslatként került a képviselő-testület május 31-i ülése elé a Kardos Gábor, Pásztor János és Galgóczy Zoltán által közösen megfogalmazott felvetés: e szerint a Bókay-kert végénél a Szent Lőrinc-kápolnát körülvevő, ma még névtelen tér megkapná a Turul-park nevet.
˗ A jobbikos, most független Gönczöl András, illetve az LMP-s Petrovai László is támogatta a javaslatot – mondta Kardos Gábor.
A névváltoztatásnak korábban költségvonzata is volt, amit az önkormányzatoknak kellett állniuk, de szerencsére júliustól illetékmentes a váltás. A május 31-i ülésen a testület végül két közterület nevének a megváltoztatását fogadta el.
Kardos Gábor elmondta még, hogy a munkacsoportja azt is javasolta, hogy a Bókay-kertvárost mint a kerület kulturális értékekben bővelkedő településmagját tegyék a dél-pesti régió vonzó városnegyedévé. Az ehhez szükséges infrastruktúra megteremtése nagy feladat, de nem megoldhatatlan. Nagyon bíznak abban, hogy a PIHGY-vel együttműködve a gazdag kerületi helytörténeti gyűjtemény számára is sikerül egy emblematikus közösségi helyszínt létrehozni. Azt javasolják, hogy a helytörténeti gyűjtemény költözzön a Bókay-kert körülhatárolt részén lévő Herrich–Kiss-villába. Az új parkot egyben tartalommal is szeretné feltölteni a munkacsoport: a kápolna köré épüljön kálvária, a kápolna pedig adjon helyet egyházzenei koncerteknek, valamint a korábbi elképzelések szerint a parkban elhelyezhető lenne egy szimbolikus turul-szobor is. A művészi megfogalmazásban fontos szerepet kapnának a kerületi művészek, a kerületi családok, civil szervezetek adományaiból új, kerületi összefogással megvalósuló közterület születhetne
K.Gy.
Vissza az előző oldalra(Látogatás: 676 fő)

Önkormányzat2013/05/15
Új lakáspályázatokA lakásrendelet módosításával teremt új pályázati lehetőséget az önkormányzat azok számára, akik nem tudják fizetni devizaalapú lakáshitelüket.
Közélet2013/05/14
Munkába álltak a Mercedes buszok a kerületbenA XVIII. kerületben közlekedő autóbuszjáratok vonalán is feltűntek május elejétől a Mercedes Citaro autóbuszok.
Kultúra2013/05/15
Gyermeknap a Bókay-kertbenVásári komédiások, bohócok, vidámpark nélkül elképzelhetetlen egy gyermeknap. A Bókay-kert május 26-i rendezvényén még ennél is színesebb program várja a családokat, kicsiket és nagyokat.
Civil2013/05/15
Hűen az örökséghezIdén is kellemes tavaszi sétára és a kerület felfedezésére várják a polgárokat az Urbitális Majális keretében május 25-én.
Sport2013/05/17
Az uszodák nyári nyitvatartásaNem egyszerre tartanak nyári szünetet a kerületi uszodák, így egyetlen napra sem kell lemondani a frissítő úszásról.

05/17Településfejlesztési és Fenntartható Fejlődési Bizottsága 2013. május 23-ai ülése
05/17Képviselő-testület 2013. május 23-i rk. ülése
05/17Népjóléti Bizottság 2013. május 23-i ülése
05/13Tulajdonosi Bizottság 2013. május 16-i (CSÜTÖRTÖK) ülése
05/13Pénzügyi Ellenőrzési Bizottság 2013. május 16-i ülése
05/13Testületi, Ügyrendi és Koordinációs Bizottság, 2013. május 16-i ülése
05/10Az Oktatási, Közművelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság 2013. május 15-i ülése
05/10A Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat 2013. május 14-ei ülése
05/10Településfejlesztési és Fenntartható Fejlődési Bizottság 2013. május 15-ei ülése
05/17Képviselő-testület 2013. május 23-i rk. ülése
05/17Népjóléti Bizottság 2013. május 23-i ülése
05/13Tulajdonosi Bizottság 2013. május 16-i (CSÜTÖRTÖK) ülése
05/13Pénzügyi Ellenőrzési Bizottság 2013. május 16-i ülése
05/13Testületi, Ügyrendi és Koordinációs Bizottság, 2013. május 16-i ülése
05/10Az Oktatási, Közművelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság 2013. május 15-i ülése
05/10A Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat 2013. május 14-ei ülése
05/10Településfejlesztési és Fenntartható Fejlődési Bizottság 2013. május 15-ei ülése


Kereskedelmi tevékenységek A kerületi tárasházkezelők nyilvántartása Kerületi szálláshelyek XVIII. kerületi telephelyek Pályázati figyelő Igazodjon el az országban! Jogi közérdekű információk Civil szervezetek

Pestszentimre városfejlesztő projekt Üllői úti StreetArt Mi Havannánk Rendőrség Katasztrófavédelem Polgári Védelem airLED nemzetközi pályázat






































