Közélet
2011/06/07
Biciklitárolókat állítottak a vasútállomás mellé
Kerekezhetünk a vonatig

Kerékpártárolókat szereltek fel Ferihegy I és Szemeretelep vasútállomáson, a vasúttal közlekedők így mostantól biztonságban tudhatják a leparkolt bicikliket.

A belváros és a kerület közötti vasúti közlekedést mindig sokan vették igénybe, a benzinárak emelkedése azonban tovább növelte azok számát, akik kerékpárral gurulnak a vasútállomásra, este pedig arra pattannak fel, amikor vonattal visszaérkeznek. Az elővárosi közlekedésnek nemzetközileg bevett formája ez – érdemes tehát egy kis figyelmet fordítani a fejlesztésekre.
– Sajnos sem kulturált parkoló, sem rendes kerékpártároló nem volt eddig Ferihegy I és Szemeretelep vasútállomás közelében. A közelmúltban bukkantam rá egy iskola raktárában kifogástalan állapotban lévő tárolókra, ezeket szereltettük fel az említett állomásokon. Az egész tehát pénzbe sem került, csak egy kevés munkaórát kellett rááldozni – mondta el Kőszegi János, a körzet képviselője.
Mindkét állomáson most 10-10 kerékpár tárolására van lehetőség.
– Ez pillanatnyilag elég, de ha esetleg az igények nőnek, akkor újabbakat szerelünk fel – tette hozzá a képviselő.
Ferihegynél őrszolgálat is működik, így a kerékpárok őrzése is megoldott. Kőszegi János reméli, hogy mindez ösztönzőleg hathat a kerületi kerékpáros közlekedésre.
– Itt a nyár, a meleg, többen és bátrabban vehetik elő a biciklit. Spórolósabb, egészségesebb közlekedési mód, és környezetvédelmi szempontból is megfelelőbb. Csak biztatni tudok mindenkit – mondta.

A feljáróra sínt fektettek, hogy könnyebb legyen feltolni a kerékpárt
 

Cikk megosztása - Kerekezhetünk a vonatig
Kerékgyártó György


Vissza az előző oldalra Vissza az előző oldalra


(Látogatás: 434 fő)




Hírek
Az erdők fiatalítása állandó feladatÖnkormányzat
2013/05/23
Az erdők fiatalítása állandó feladat
Az erdők, parkok, játszóterek karbantartását kiemelt feladatként kezeli az önkormányzat és a Pilisi Parkerdő Zrt. is.
Nem szabad elfelejteni Trianon tragédiájátKözélet
2013/05/23
Nem szabad elfelejteni Trianon tragédiáját
Idén is számos megemlékezés lesz országszerte, így a XVIII. kerületben is az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulóján.
Föld napja bölcsisekkelKultúra
2013/05/22
Föld napja bölcsisekkel
Virágültetéssel ünnepelték a Föld Napját a kerületi bölcsődések.
Hűen az örökséghezCivil
2013/05/15
Hűen az örökséghez
Idén is kellemes tavaszi sétára és a kerület felfedezésére várják a polgárokat az Urbitális Majális keretében május 25-én.
Aranyérmek az ob-rólSport
2013/05/20
Aranyérmek az ob-ról
Boldog hangon, csupa jó hírről számolt be a kerületi H2O szinkronúszó szakosztály vezetőedzője, az egykori olimpikon, Hámori Zsuzsa.
Közösség
Közösség - Híradás Közösség - Videó Közösség - Fotó
Önök küldték!