A legnagyobb gond az illegális szemétlerakás
Nyár óta működik a kerületben is mezőőri szolgálat. A legnagyobb kihívást az illegális szemétlerakás jelenti.

Nyár óta vigyáznak a kerületre
– Elsősorban az Almáskertbe visznek nagyobb mennyiségű szemetet, az összetételt tekintve leginkább zöldhulladékot. De más is kikerül a környezetbe, például az Alacska útnál rendre építési hulladékot tesznek ki. Találkoztunk már autógumival és számtalan autóalkatrésszel is, ezek gyakran lopott autókból származnak, olyan részei a gépjárműnek, amelyek alapján lehetőség nyílna az azonosításra, vagy amelyeket nem tudnak értékesíteni a tolvajok. Veszélyes még a Szálfa utca, továbbá a Halmi út vége, ahol autóval jobban el lehet tűnni szem elől. Az ilyen helyeket azonban mi is kiemelten figyeljük, gyalogosan közelítjük meg, és lesben állunk, mivel a szemétlerakást csak tettenéréssel lehet visszaszorítani – hívta fel a figyelmet Kozma László intézményvezető-helyettes.
Tetten ért kábelégetők
A szemétlerakásnál jóval környezetszennyezőbb a kábelégetés, amire sajnos szintén van példa.
– Január elején sikerült nyakon csípnünk kábelégetőket. Az elkövetők ezt azért csinálják, mert ha a rézhuzalról leégetik a műanyagot, akkor könnyen hozzáférnek az értékes fémhez, amelyet aztán eladnak. Rendkívüli módon károsítja a környezetet, éppen ezért bűncselekménynek minősül. Három személyt értünk tetten, szerencsére nem ütköztünk ellenállásba az igazoltatás során. Az egyik férfinak ugyan nem voltak papírjai, de értesítettük a rendőrséget. A rendőrök hamar oda is értek, mi pedig megtettük a feljelentést – számolt be az esetről a mezőőr.
|
A mezőőrség bármikor |
– Ha az időjárás megengedi, akkor motoros járőrözést is folytatunk. Ennek az az előnye, hogy hamarabb lehet odaérni a nehezen megközelíthető helyekre. Lakossági bejelentést követően talán ez a leggyorsabb megoldás, hogy elkapjuk a szabálysértőket. Nagyon fontosnak tartom, hogy a lakosság is együttműködjön velünk, hiszen így tudjuk hatékonyan végezni a munkánkat A nap 24 órájában elérhetők vagyunk, és bármilyen ügyben nyugodtan lehet keresni bennünket – hívta fel a figyelmet Kozma László. – Szerencsére azért van rá példa, hogy értesítenek bennünket az erdőbe hajtó gyanús autókról, amelyek feltehetőleg szemetet akarnak lerakni tiltott helyen.
Erdőlakók a kerületben

A szemetelőkkel van a legtöbb gond
– A rendőrséggel közösen végzett egyik akciónk része annak feltérképezése volt, hogy merre élnek hajléktalanok a kerületben, hogy később járőrözés során ellenőrizni tudjuk, jól vannak-e. Ugyanis sajnos más kerületekben már volt példa arra, hogy megfagyott vagy egyéb módon elhunyt hajléktalant találtunk. Amennyiben az illető segítségre szorul, a szeretetszolgálatokat tudjuk riasztani, rosszabb esetben pedig a mentőket – tájékoztatott a mezőőr.
Nyakon csípett fatolvajok
A mezőőrök a mindennapokban számtalan kihívással szembesülnek, amelyekre fel kell készülni. Találkoztak már tűzesettel, állítottak rókacsapdát a környék házaiban garázdálkodó állatoknak, és nyújtottak már segítséget egy kislánynak is, aki megsérült biciklizés közben. Szabálysértés miatt eddigi munkájuk során 12 feljelentést tettek. A legnagyobb horderejű kihágás ez ideig a Kapocs utcai erdőben történt, ahol 3,6 köbméter mennyiségű fát kíséreltek meg ellopni, de lakossági bejelentés és a rendőri, őrszolgálati intézkedés nyomán sikerült ezt megakadályozni.
– Ezért fontos, hogy mindenképpen értesítsenek bennünket, ha gyanúsat észlelnek. Ha nincs a betelefonáló, akkor könnyen lehet, hogy a fának is lába kél – mondta Kozma László.
Puskás Attila
Vissza az előző oldalra(Látogatás: 142 fő)

Önkormányzat2012/05/14
Hamlet itthon is otthon vanNazarjan Hamlet, a XVIII. kerületi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat elnöke fáradhatatlanul dolgozik azért, hogy méltó megemlékezésekkel tartsa ébren honfitársaiban a haza szeretetét, s a magyarokkal is igyekszik megismertetni szülőföldje kultúráját.
Közélet2012/05/11
Pénzügyekről a kávéházbanA Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Szolgáltatások Tagozata Pénzügyek vállalkozói szemmel címmel konferenciát tartott a Zila kávéházban.
Kultúra2012/05/13
Civilizációs verseny angolulA Kapocs Általános és Magyar-Angol Két Tannyelvű Iskolában országos angol nyelvű civilizációs versenyt és szakmai napot tartottak.
Civil2012/05/16
SZAC-barátok találkozójaKék-fekete és zöld-fehér vérűek találkoztak a Lőrinci Sportcsarnokban, hogy baráti kört alakítsanak. A Fradinak már van ilyen, a SZAC-nak pedig lesz, a hivatalos alakuló ülést június 4-én tartják.
Sport2012/05/16
Jöttek, úsztak, nyertekSok okot lehetne felsorolni, hogy miért volt sikeres az első Városgazda-kupa úszóverseny, de elég egy is: rendkívül jó hangulatban búcsúztak egymástól a versenyzők.

05/11Az Oktatási, Közművelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság 2012. május 15-i rendkívüli ülése
05/02Népjóléti Bizottság 2012. május 3-i rendkívüli ülése
05/02Népjóléti-, és Tulajdonosi Bizottság 2012. május 3-i rendkívüli együttes ülése
04/24Tulajdonosi Bizottság 2012. április 26-i rk. ülése
04/24Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat 2012. április 25-i rendkívüli ülése
04/20Az Oktatási, Közművelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság 2012. április 25-i ülése
04/20Pénzügyi Ellenőrzési Bizottság 2012. április 25-i ülése
04/20Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat 2012. április 23-i ülése
04/20A Képviselő-testület 2012. április 26-i ülése
05/02Népjóléti Bizottság 2012. május 3-i rendkívüli ülése
05/02Népjóléti-, és Tulajdonosi Bizottság 2012. május 3-i rendkívüli együttes ülése
04/24Tulajdonosi Bizottság 2012. április 26-i rk. ülése
04/24Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat 2012. április 25-i rendkívüli ülése
04/20Az Oktatási, Közművelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság 2012. április 25-i ülése
04/20Pénzügyi Ellenőrzési Bizottság 2012. április 25-i ülése
04/20Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat 2012. április 23-i ülése
04/20A Képviselő-testület 2012. április 26-i ülése


Kereskedelmi tevékenységek A kerületi tárasházkezelők nyilvántartása Kerületi szálláshelyek XVIII. kerületi telephelyek Pályázati figyelő Igazodjon el az országban! Arany Oldalak Jogi közérdekű információk Civil szervezetek

Pestszentimre városfejlesztő projekt Üllői úti StreetArt Mi Havannánk Rendőrség Katasztrófavédelem Polgári Védelem Budapest Főváros Kormányhivatala Magyar Országgyűlés






































