Mindenszentek idején emelkedik a tûzesetek száma

Written by  2015.10.28.
Az ünnepek alatti tûzesetek veszélyére hívja fel a figyelmet a Fõvárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság közleménye.

Általános szokás, hogy Mindenszentek napján és az azt követõ Halottak napján gyertyát gyújtunk a halottakért, nemcsak a temetõkben, hanem otthon is. A gyertya fénye azonban nemcsak az örök világosságot jelképezi, annak lángja veszélyt is jelenthet. A statisztikák szerint az évnek ebben az idõszakában megemelkedik tûzesetek száma.
 


November elsején Mindenszentekkor és az azt követõ Halottak napján, valamint az itthon is egyre elterjedõ halloweeni szokásként az emberek gyertyákat, mécseseket, vagy töklámpásokat gyújtanak. A tûzeseteket leggyakrabban az okozza, hogy ezeket könnyen meggyulladó anyagok közelében helyezik el, a keletkezõ lángok pedig a szabadtéren a száraz avarra, a lakásban pedig a függönyön és asztalterítõn keresztül a lakás más helyiségeire is átterjednek.
Fontos, hogy a temetõben csak mécsestartóban gyújtsanak mécsest vagy gyertyát, ezeket a sírtól való távozás után el kell oltani. A mécsest célszerû nem éghetõ anyagból készült alátétre helyezni, ügyelve arra, hogy a közvetlen közelben ne legyenek gyúlékony anyagok, mert a keletkezõ hõ lángra lobbanthatja a sírhelyen elhelyezett díszítéseket, koszorúkat, virágokat. A mécsestartót olyan stabil helyre kell rakni, ahol nem dõlhet el. Biztonságosan használható a fedõvel rendelkezõ kegyeleti mécses.
A Halloweent jelmezben ünneplõk körültekintõen ünnepeljenek a gyertyákkal feldíszített lakásban, hiszen ezek a jelmezek gyakran jól éghetõ, könnyen meggyulladó anyagból készülnek. A töklámpások használata látványos, ugyanakkor veszélyes. Kihelyezésükhöz fontos a megfelelõ hely megválasztása, illetve olyan mécses használata, ami szeles idõben is biztonságosan égethetõ.