Jubileum a Piros iskolában

Written by  Fülep Erzsébet 2016.05.11.

A Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola (Piros iskola) a nemzetiségi oktatás bevezetésének húsz éves évfordulójára emlékezett május 9-én.

Az 1970-es években a fővárosi vezetés csupán hat iskolának engedélyezte a német nyelv oktatását az orosznyelv tanítása mellett. A Bodor Lászlónak, az intézmény korábbi igazgatójának köszönhetően a Piros iskola is ezek közé tartozott. Elek Noémi, a Piros iskola igazgatója 1987-ben vette át a stafétabotot Bodor Lászlótól. Az új vezető folyatta elődje által megkezdett munkát és először a kétműszakos oktatást szüntette meg, majd a tagozatos német oktatást csoportbontásos oktatási formává változtatta. Ez azt jelentette, hogy egy osztályt két csoportba osztva tanított egy-egy tanár. – A nemzetiségi önkormányzatok megalakítása után Walter Géza, az akkori Német Kisebbségi Önkormányzat (ma Német Nemzetiségi Önkormányzat) elnöke megkeresett azzal, hogy miután húsz éve tanítunk német nyelvet emelt szinten, vállaljuk fel a nemzetiségi oktatást – mondta Elek Noémi. – A nemzetiségi nyelvoktató program bevezetése sok egyeztetést kívánt az akkori önkormányzattal, majd 1996-ban megkaptuk az engedélyt hivatalosan is a német nemzetiségi oktatás bevezetésére. Először első, a harmadik és a hatodik évfolyamban indult el az új program, és az intézmény hivatalos neve Német Tagozatos és Német Nemzetiségi Általános Iskola lett. A kimenő tagozatos, emelt színtű osztályok után mindig nemzetiségi osztályok indultak az első évfolyamban, majd nemsokára eljutottunk odáig, hogy az iskolába kizárólag német származású szülők gyerekei iratkoztak be. Az intézmény neve Pestszentlőrinci Német Nemzetiségi Általános Iskola lett, de a „leánykori nevünk”, a Piros iskola, azóta is megmaradt.

pirois1

Az igazgatóasszony büszke arra, hogy nemcsak a fővárosban, hanem országos szinten is jelentős eredményeket értek el.

Galgóczy Zoltán alpolgármester köszöntötte a nemzetiségi oktatás bevezetésének húsz éves évfordulóján a diákokat, pedagógusokat, vendégeket és örömhírrel is szolgált, ugyanis az önkormányzat az iskolának 200 ezer forint támogatást nyújt a nyelvoktatás fejlesztésére. A gyerekek ünnepi műsorral készültek a jubileumra. A diákok egy csoportja német nemzetiségi táncokat mutatott be, az énekkarosok pedig német népdalokat adtak elő Paulikné Karcagi Éva vezényletével. Bors Istvánné Klárika néni, nyugdíjas pedagógus, német nyelvi munkaközösség korábbi vezetője emlékezett vissza a nemzetiségi iskola létrehozásának körülményeire.

piros2

Elek Noémi, a Piros iskola igazgatója ünnepi beszédet mondott, amelyet Goethe gondolataival zárt: „Az igazi tanítvány megtanulja, hogy a megismert dolgokból kifejtse az ismeretleneket és megközelítse a mestert” – akik nem mások, mint tanítóitok, és tanáraitok – tette hozzá az igazgatónő.

Az ünnepséget követően különböző programokon vehettek részt a gyerekek, többek között kékfestő könyvjelzőt, fakanálbábot és csalamádét készíthettek,