Ajándékot kaptak és adtak is

Written by  Fülep Erzsébet 2016.12.12.

A SOFI apraja-nagyja izgatottan várta december 6-án a Mikulást.

Az idén is meglátogatta a XVIII. kerületi SOFI (Speciális Oktató és Fejlesztő Intézmény) tanulóit a Mikulás, aki ez alkalommal a Magyarországi Vietnamiak Egyesületének ajándékaival lepte meg a gyerekeket. A diákok a Mikulás-ünnepség keretében először a pedagógusok által szervezett bábműsornak örülhettek, majd ők adtak elő az alkalomhoz illő verseket, dalokat.

VAA 5200 copy

A fehérszakállú nem fukarkodott a dicsérő szavakkal, miközben boldogan osztogatta az ajándékokat. Kicsik és nagyok hatalmas Mikulás-csomagot kaptak, tele csokoládéval és más édességekkel, ezen kívül minden tanulócsoport egy-egy társasjátékot is átvehetett. Az ünnepségen részt vett az adományozó egyesület elnöke, Vu Quy Duong a kíséretével, valamint Lévai István Zoltán alpolgármester is.

VAA 5134 copy

– Régi hagyomány az intézményben, hogy ilyenkor ajándékot készítenek a felsősök az ovisoknak és az alsó tagozatosoknak. Így volt ez most is – mondta Csík Árpádné gyógypedagógus, a SOFI Életjel Alapítványa kuratóriumának elnöke. – Az adventi készülődést nagyon fontosnak tartjuk, és arra törekszünk, hogy az meghitt, örömteli együttlétet jelentsen az intézmény diákjainak, legyen szó kézműves foglalkozásról, bábozásról vagy a karácsonyi műsor megtanulásáról. Bízunk benne, hogy az iskolában átélt élményeket a gyerekek az otthoni ünnepi előkészületek során is kamatoztatni tudják.