Dobogtak a csizmák, pörögtek a szoknyák

Written by  P.A. 2017.02.13.

Vizsgaelőadásra invitálta a nagyérdeműt, a rokonokat, barátokat, ismerősöket és minden tánckedvelőt a TÉBLÁB Alapfokú Művészeti Iskola közel 200 XVIII. kerületi táncosa.

A legkisebb 6 évesektől, a kiskamaszokon, tinédzsereken át egészen a szülők és táncpedagógusok csoportjáig mindenki színpadra lépett február 12-én a pestszentimrei Sportkastélyban.
Vörös Árpád, az iskola megálmodója méltán beszélt rövid köszöntőjében büszkén a tanítványokról, és mondott köszönetet az iskola sikereiért a gyermekeiket a tánc irányába terelgető szülőknek, nagyszülőknek.
A műsort megtekintette Szarvas Attila alpolgármester, aki örömét fejezte ki, hogy a gálaelőadás kinőtte a korábbi helyszínt, a Lőrinci Sportcsarnokot.

20170212 teblab 03 copy1
- Fantasztikus dolog, hogy az évek során annyian lettünk, hogy idén első ízben a Sportkastély adhatott otthont a rendezvénynek. Ennek az oka egyben a Tébláb szellemiségének az üzenete is. Jó dolog a táncon keresztül gyermekeinkkel együtt megismerni a magyarság kultúráját, szokásait és hagyományait. A Tébláb pedagógusai mindezt játékos formában teszik, és látszik, hogy a gyerekek mennyire élvezik azt, amit csinálnak – fogalmazott Szarvas Attila.
Az alpolgármester hozzátette, hogy a vizsgaelőadások évről évre nagyszerű élményt nyújtanak szereplőknek és a közönségnek egyaránt, és reméli, hogy ez a hagyomány még évtizedeken és generációkon keresztül folytatódik.

20170212 teblab 05 copy
A színpadon elsőként a legkisebbek Hajnalcsillag nevű csoportja mutatta be, hogy mit tanult az első félévben. A népi mondókákra, játékokra épülő kezdő tánclépéseket követően a kicsik ünnepélyes, tréfás szövegű esküvel váltak teljes jogú téblábossá. Többek között megígérték, hogy a próbákról nem késnek sokat, beszélgetés közben odafigyelnek az oktatójukra is, és ha lehet, akkor a zene ütemére próbálnak táncolni.
Egymást követték a tánccsoportok, dobogtak a csizmák, pörögtek a szoknyák a rábaközi, moldvai vagy éppen a székelyföldi, sóvidéki táncok közben. A kitűnő hangulatban az éppen fellépésre váró, vagy már azon túl lévők, és a nagyobbakat lelkesen utánzó kistestvérek a széksorok mellett együtt járták a táncot a színpadon lévőkkel.
A gála fináléjában a szülők és tanárok tánccsoportjához csatlakozva valamennyi fellépő fergeteges össztánccal zárta a délutánt.

20170212 teblab 04

Hír naptár

« November 2017 »
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Csatlakozz közösségünkhöz