Ezúttal is „megérte a pénzét” a Sportízelítő

Written by  R.F. 2017.09.26.

A Bókay-kertben minden év szeptemberében rendezik meg a Sportízelítőt, amely még közelebb közel hozza a fiatalokhoz a sportágakat. 

Az önkormányzat munkatársainak (is) köszönhetően megint felállt a sátortábor a Bókay-kertben, hogy bemutassa az érdeklődőknek azokat a sportágakat, amelyekkel gyakorta találkoznak, de még nem próbálták ki azokat. Most megtehették, mert, aki kilátogatott szeptember 23-án a kertbe, az elé tálcán jött a kínálat.

VAA 3343 copy


A küzdősportosok aznapi otthonát nem volt nehéz felfedezni, hiszen a fehér judogik, a tatamik jelezték, ismét eljöttek.
Az egyik sátor előtti küzdőtéren a Pestszentlőrinc-Kassa SE cselgáncsozói mutatták be a tudásukat – két fronton is. Az egyesület az épek és a fogyatékkal élők sportjával egyaránt foglalkozik.
Mindenki számára egyértelmű Lőrinc és Imre sportos mivolta, így aztán ott voltak az ízelítőn a kerület vezetői is.

VAA 3368 copy


Ughy Attila polgármester, akárcsak tavaly, ezúttal is kutyástul jött, amelyik láthatóan nem szívlelte a pórázt, inkább szabadon futkározott volna. Érthetően, mert a Sportízelítővel párhuzamosan rendezték meg a Kutyás Sportízelítőt.
Lévai István Zoltán alpolgármester felel a kerület sportjáért, így mi sem természetesebb, hogy ott volt a Bókayban.

VAA 3380 copy


-Ha mondhatom, számomra ez a legörömtelibb esemény, a legkedvesebbik. Az időjárás velünk van, sokan eljöttek, jó a hangulat, fel lehet fedezni a sportágakat, lehet válogatni közöttük. A sátrak között sétáló gyerekek és a szüleik bizonyára megtalálják azt, amit keresnek, ide ugyanis szinte minden sportág eljött – mondta.
Ott volt az a cég is, amelyik sportágat „csinál”, s mellette meg is építi hozzá a helyet.

VAA 3294


A Tempo Kézilabda SE heteken belül befejezi a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskolában annak a tornateremnek az építését, amely sokakat szolgál majd.
-Rövidesen átadjuk a termet, amelyik délelőttönként az iskolásoké, délután pedig a Tempo egyesületé lesz. Akkor mi visszük be a gyerekeket a terembe, de nem csupán őket, mert jöhetnek a felnőttek, sőt az idősebbek is – mondta Németh Lajos, az egyesület technikai vezetője.

 fel


Valóban, szinte végtelen volt a sportágak sora, amelyek felvonultak, bemutatkoztak, kedvet csinálva saját magukhoz. A forgalmat látva, sikerült is, s ha az érdeklődőkből előbb próbálkozók lesznek, majd igazolt versenyzők, a végén pedig sikeres sportemberek, akkor mindenki csak azt mondhatja: megéri a pénzét a Sportízelítő...

 

VAA 3487 copy

Hír naptár

« November 2017 »
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Csatlakozz közösségünkhöz