Újabb Ovi-Sport pálya – csodás környezetben

Written by  Róth Ferenc 2017.09.28.

A Napraforgó óvodának is van már műfüves futballpályája.

Aki nem tudta eddig, hogy hol van a Napraforgó óvoda, s azt sem, hogy milyen is belülről, annak akár egy kellemes kirándulást is megér a felfedezés.

VAA 3756 copy


A Napraforgó bizonyára az élen végezne, ha kiírnák a legzöldebb óvoda címet, mert ennyi füves, parkos, fás területet még egy helyen sem láttak a vendégek, pedig tavaly nem kevesebb, mint 11 intézmény gyarapodott új Ovi-Sport pályával.
Szerdán délelőtt gyönyörű időben adhatták át az óvoda vendégei az újabb (a héten már a második) 6x12-es műfüves területet, amely a napraforgós lánykák és legénykék egészségét szolgálja majd a jövőben.
Mezeiné Bakóczay Hédi nagy boldogsággal várta a megnyitót, mert amint elmondta, megvalósult egy álmuk, ismét léphettek egyet a kicsik az „összkomfort” felé.

VAA 3798 copy


Kucsák László országgyűlési képviselő kedves szavakkal köszöntötte a gyerekeket. Elmondta, hogy használják egészséggel a pályát és sok-sok örömöt leljenek benne.
Hozzátette a politikus, hogy egyetlen kerületi óvoda sem marad műfüves pálya nélkül.
Lévai István Zoltán, a kerület sportjáért felelős alpolgármester hangsúlyozta, hogy az átadásoknak távolról sincs vége, mert az idén még újabb három intézmény gazdagodik pályával, ezt követően pedig több iskola lesz soron.
Az Ovi-Sport Alapítvány képviseletében Furka Zsanett köszöntötte a gyerekeket, majd elmondta: büszke lehet az alapítvány, mert a pályái iránt már külföldön is érdeklődnek.
Ovi-Sport, útban a világhírnév felé...

VAA 3745 copy