Tetten ért fatolvaj

Written by  P.A. 2017.10.05.

Felopáson értek egy férfit a Csévéző úton.

Egy eltűnt személyt kerestek a Rákosmenti Mezei Őrszolgálat munkatársai szeptember 20-án a velük lévő rendőrrel közösen, amikor a XVIII. kerületi Csévéző úton lévő erdőnél falopáson értek egy férfit. Az illető ellen feljelentést tettek, s a fa kivágásához használt láncfűrészt lefoglalták.

A lefoglalt láncfűrész

Az őrszolgálat vezetője, Oláh Csaba az eset kapcsán elmondta, hogy továbbra is előfordulnak a kerületi erdőkben hasonló falopások és illegális szemétlerakás, de érezhetően egyre kisebb számban.

– Csökkenő tendenciáról beszélhetünk mindkét esetben, a korábban ugyancsak gyakori kábelégetés pedig mára gyakorlatilag teljesen megszűnt.

A falopás egyébként a károkozás mértékétől függetlenül bűncselekménynek minősül. A vezető arra is figyelmeztetett, hogy a törvény szerint a lehullott gallyakat sem szabad gyűjteni.

– Az erdészet munkatársai a kijelölt tűzrakó helyek mellé általában odakészítenek a bogrács alá vagy szalonnasütéshez felhasználható tüzelőt, így a kirándulóknak nem kell lemondaniuk erről, de ha mégis ők gyűjtik össze a bogrács alá valót, azért senki nem szól – mondta Oláh Csaba. – Akkor viszont nincs mit mérlegelni, amikor egyénileg vagy csoportosan motoros fűrészekkel felszerelve több köbméter fát lopnak az erdőből egyértelműen eladási céllal.

Szétvágott fa

A Rákosmenti Mezei Őrszolgálat 2009-ben alakult, és a mezőőröknek eleinte meg kellett küzdeniük azzal, hogy furcsán néztek rájuk, s nem vették őket komolyan.

– Bizony előfordult, hogy egy igazoltatás során nem adták át nekünk a személyi igazolványt, és kénytelenek voltunk rendőrt hívni. Ilyen esetben az illető rosszabbul járt, mert az igazoltatás megtagadásával már szabálysértést követett el, ami pénzbírságot vont maga után. Az évek alatt ez jó irányban változott. Az emberek ismernek már minket, tudják, hogy mi a feladatunk, és azt is, hogy a rendőrséggel azonos intézkedési jogkörrel rendelkezünk. Végső esetben bilincset is használhatunk, és bekísérhetjük a renitenseket a rendőrségre.

Hír naptár

« November 2017 »
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Csatlakozz közösségünkhöz