Foci is, kézilabda is

Written by  Róth Ferenc 2017.10.18.

Új füvön sportolnak a diákok Darus utcai iskolában.

Milliókkal segítette az önkormányzat annak a műfüves iskolai sportpályának a teljes átépítését és felújítását, amelyik a jövőben a Darus utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola diákjainak a sportolási lehetőségét biztosítja.

VAA 7119 copy

Olvashattak korábban már arról, hogy az Ovi-Sport Alapítványnak köszönhetően új pályákkal gazdagodtak a kerületi óvodák. Nos, a segítők, a támogatók sorából természetesen nem maradt ki az önkormányzat sem, amelynek a segítségével felújított, 20x40-es, szabványméretű sportpályát adtak át szeptember 13-án az intézményben.

VAA 7031 copy


Sokan jöttek el az avatóra, mert mindenki tisztában volt azzal, hogy ez a „régi-új” pálya hosszú távra megoldja a diákok sportolási lehetőségeit az intézmény falain belül, hogy úgy mondjuk, „hazai pályán.”
Köszöntőjében Kucsák László országgyűlési képviselő, Lévai István Zoltán és Galgóczy Zoltán alpolgármester azt emelte ki, hogy a régi, alaposan „lefocizott”, sok telet és nyarat látott pálya helyébe mindenképpen kellett ez a másik, mert a régi már nem tudta kellőképpen és kellő minőségben kiszolgálni a sportos kerületet, a sportos iskola diákjainak a testi nevelését.

VAA 7127 copy


Bakos Péterné, a „Darusosok” igazgatónője az intézmény 500 diákja nevében is szép szavakkal köszönte meg azt, hogy „nálunk minden diáknak határtalan lehetősége nyílik arra, hogy több sportágban, labdajátékban is kipróbálhassa magát.”
Nem volt ebben túlzás, mert a műfüvesen a kispályás labdarúgáson túl a kézi- és a kosárlabdázás is kínálja magát.
A pálya ünnepélyes felavatása és a szalagátvágás után természetesen a diákok is megköszönték a zöldellő műanyagpályát. Verssel, dallal, tánccal köszönték meg a lehetőséget, amellyel - s ez nem is kérdés - valamennyien élnek majd a jövőben.
A kerület sportarca, a londoni olimpia bronzérmes öttusázója, Marosi Ádám is résztvevője volt az ünnepségnek. Utána elmondta, hogy ilyen körülmények között nem is lehet más sportélete a Darus iskolának, mint kiváló.

VAA 7089 copy

Hír naptár

« November 2017 »
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Csatlakozz közösségünkhöz