Szakadás után az LMP

Written by  2013.02.11.
A kerületi LMP-sek többsége ült át a Párbeszéd Magyarországért csapatába. Petrovai Lászlót kérdeztük a továbbiakról.
Már november végén hallható volt az LMP-n belül olyan vélemény, miszerint a párt széteséséhez vezethet, ha nem törekszik együttműködésre más ellenzéki erőkkel a kormányváltás érdekében. A pesszimista jóslatok bejöttek: január utolsó hétvégéjén több mint 100 tag felállt és kilépett. Köztük Petrovai László XVIII. kerületi önkormányzati képviselő is.

Átlépett, de a testületben függetlenként folytatja

− Mi szerepel majd a képviselő-testület következő ülésén a névtáblán a neve alatt?
− Független.
− És az lesz?
− Annyiban mindenképpen, hogy nem egy másik frakció tagja leszek. Az LMP szakadását speciális esetnek tartom. Hogy világosan lássunk: a novemberi kongresszuson deklaráltuk, hogy egyik alapvető célunk az, hogy Orbán Viktor kormányzásának alkotmányos úton véget vessünk, és egy tiszta, átlátható, felelős képviseleti demokráciát építsünk fel amellett, hogy közben megfelelünk zöldpárti célkitűzéseiknek is. Ezek a célok nem változtak, az elérésükhöz vezető út kiválasztásában nem tudtunk egyetérteni.

Egyedül nem megy

− Ha jól értettem, az ütközőpont az volt, hogy együtt kell-e működni a Bajnai Gordon köré szerveződő Együtt 2014 mozgalommal…
− Ez így csak részben igaz. A vita arról folyt, hogy az LMP egyedül induljon-e neki a 2014-es választásoknak, vagy leüljön más demokratikus ellenzéki erőkkel a tárgyalóasztalhoz. Bajnai mozgalma csak egyike, bár kétségkívül jelentős képviselője ezeknek, ebben a kérdésben tehát nem a személye a fontos. Novemberre kiderült, hogy az LMP-n belül egyre élesebb a különbség azok között, akik úgy vélik, csak egy ellenzéki választási együttműködés hozhat eredményt, és azok között, akik ragaszkodnak a magányos küzdelemhez. És ez lebénította a pártot.

A szakítással mindenki jól járt


− Örülök, hogy ezt ön mondja. Kívülről úgy is tűnt, mintha az LMP nem tudná, mit akar.
− Ezért gondolom úgy, hogy a szakítással mindenki jól járt. Az alapértékek közösek, a célokban egyetértünk, de így a megmaradó LMP is a saját szimpatizánsait tudja megszólítani, és az az új párt is, amelyik most jön létre. Ennek valószínűleg én is a tagja leszek. Ami nagyon fontos, az az, hogy ne zavarjuk össze a szavazókat.
− De ha jól emlékszem, önöknek az is közös alapvetésük volt, hogy nem működnek együtt olyanokkal, akiknek közük volt az elmúlt húsz év elhibázott politikájához.
− Nem kormányzati, hanem választási együttműködésről beszélünk. A víziónkban szereplő demokratikus berendezkedés és az Orbán-rendszer kizárja egymást, ezért most a cél az, hogy a jelenlegi kormányt demokratikus módon leváltsuk, és ehhez szövetségesekre van szükség. Az MSZP-től és a Demokratikus Koalíciótól pedig jelenleg az Együtt 2014 is távol tartja magát.

Nincs harag

− Mi változik majd az ön politikai munkájában?
− Semmi, hiszen, mint mondtam, következetesen ugyanazokat az értékeket képviselem.
− Mindenképpen el kell ismerni, hogy az elmúlt két évben inkább szakmai ügyekben foglalt állást.
− Pont az volna a dolog lényege, hogy ne ideológiákat ütköztessünk, hanem konkrét ügyekkel kapcsolatban politizáljunk. Főként helyben. Itt a lakóhelyünkön nincs szükség „nagypolitikára”! Ha valahova kell egy játszótér, vagy egy sportegyesület támogatásáról beszélünk, az tisztán szakmai kérdés.

Néhányan maradtak

− Létezik még a kerületben az LMP?
− Maradtak néhányan, akik úgy döntöttek, maradnak az LMP-ben, de a többség az új alakulathoz csatlakozik.
− Mi lesz kiírva az Üllői úti volt LMP Köz-Pontra?
− Nem döntöttünk még. Várhatóan csak az, hogy „Köz-Pont”. Mint közös bérleményben a maradók és a távozók is ott fogják ellátni a képviseletet, és a rendezvények időpontjaiban is biztosan meg tudunk állapodni. Megférünk majd egymás mellett, hiszen haragra semmi okunk.
 

Hír naptár

« November 2017 »
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Csatlakozz közösségünkhöz