Régen szórakoztak, ma kereskednek itt

Written by  2011.08.10.
Egykor mozi, ma üzletház áll a Szarvascsárda téren. Az átalakítás megóvta az épületet a pusztulástól.
Szép példája a kerületi értékek megóvásának a Szarvascsárda téri Delta üzletház. Az épület korábban mozinak adott otthont, a rendszerváltás után pedig - amikor a kis helyi filmszínházak lassacskán mind megadták magukat a multiplexeknek - szerencsés módon nem lett az enyészeté: a helyi kereskedelem egyik központja lett.
A mai Szarvascsárda téri piac területének központjában 1937-ben nyitotta meg kapuit a mozi. Székely Henrik, a volt tulajdonos az Adria nevet adta neki. Igen látogatott volt akkoriban, hiszen ez volt az egyetlen olyan hely, ahol a lakosság szórakozni tudott. Ha egy új filmet vetítettek, az emberek 4-5 kilométert is gyalogoltak, hogy eljussanak a Szarvas csárdánál lévő Adriáig. A mozi épületét azóta többször is átkeresztelték. Az Adriából Brigád, majd Madách Filmszínház lett.
Azonban a rendszerváltás után a mozik sorra megszűntek a kerületben, és erre a sorsra jutott a Madách is. Szerencsére nem hagyták lepusztulni, átépítették. Ha nem is moziként, üzletházként üzemel és óvják állagát.

Hír naptár

« October 2017 »
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Csatlakozz közösségünkhöz