Táncolni tud, mosolyogni újra tanul

Written by  2014.07.10.
Az akrobatikus rock and roll egyik hazai reménysége a kerületben él: Bujtor Sárának hívják.
A tervek szerint már korábban megjelent volna cikk az akrobatikus rock and roll reménységéről, a kerületben élő Bujtor Sáráról, de nem is baj, hogy csak most… Az élete ugyanis nem éppen kellemes fordulatot vett időközben. Így aztán igencsak aktuálisak e sorok erről a különleges szépségű, mégis szerény, okos és már most felnőttesen nyilatkozó 13 éves lánykáról.

– Sára kedves, bajban vagyok. A köztünk lévő „néhány évnyi” korkülönbségtől függetlenül is megkérdezem: tegezhetem-e?
– Hát persze, nem magáz engem senki.
– Mondják, az életben, így a sportban is, meg kell szokni a csalódást, a szomorúságot, mert ez is hozzátartozik ahhoz, hogy az ember felvértezze magát a megcsalatások ellen. Így gondolod te is?
– Azt hiszem, így igaz. Sőt most már biztosan tudom… Szembe kellett néznem, ráadásul teljesen váratlanul, azzal, hogy elhagyott a párom, akivel sok szép közös sportélményünk és sikerünk volt, s akivel szép lehetett volna a sportkarrierünk. Nem én akartam a párosunk szétválását, mi ketten jól megvoltunk Lacival.

Az „okos” felnőttek

– Az „okos” felnőttek sokszor döntenek úgy a gyerekek helyett, hogy meg sem kérdezik, hogy vajon akarják-e azt, amit ők. Vagy tévedek?
– Úgy gondolom, s az egész ügy azt bizonyítja, hogy sajnos nem téved… Ami engem illet, nem kérdeztek meg, s azt hiszem, Lacit sem, bár az meglepett, hogy amikor legutóbb találkoztunk egy versenyen, még csak nem is köszönt. Persze fájt, de hát semmit sem tehetek ellene.
– Tényleg nem, de a tizenhárom éveddel túl fiatal vagy ahhoz, hogy abbahagyd a táncot, a sportolást. Még kimondani is komikus.
– Ezt nem is akartam, de lépni kellett, persze anyu és apu segítségével. Mert ha párt nem is, de csapatot kellett találnunk a kispesti egyesületem után.

Bizonyítani új helyen

– Mivel tudom, nem is kell találgatnom, hogy háromszoros országos bajnokként, Világkupa-aranyérmesként, korosztályos Európa-bajnokként és világbajnoki résztvevőként nem volt nehéz vigaszra találni másutt…
– A várakozás rövid volt, a szomorúságom hosszabb. Sokat sírtam, hogy miért pont velem történt ez meg. De tudtam, túl kell tenni magam a dolgokon, mert a tánc, a rock ma is mindennél fontosabb számomra.
– Hol találtál vigaszra, új sporttársakra, melyik egyesületben száradhattak fel a könnyeid?
– Nem itt a szomszédban, de nem baj, mert jól érzem magam Gazdagréten.
– Ki a párod, kivel táncolsz?
– Ezt többes számban kell mondani, mert a gazdagréti Rock and Magic SE-ben nem párban táncolok, hanem egy tizenöt fős lánycsapatban.

Kezdetben mellé ugrált

– No, a „jó szándékú” felnőttek után egy leánycsapat… Mindenki örült az érkezésednek?
– Remélem igen, legalábbis ezt látom. Olyan csodálatosan érzem magam a lányokkal, hogy boldogan és felszabadultan tudok táncolni, hogy már nem is fáj annyira a páros felbomlása. Bár azért igyekszem nem gondolni rá.
– Igazad van, mert ha másért nem, hát a tehetséged kibontakoztatása érdekében előre kell nézned. Mint az életben…
– Biztosan így van, de én csak annyit érzek és tudok, hogy most végre megnyugodtam. Érzem, szeretnek, befogadtak a lányok. Mert hiába voltak a párosunknak szép eredményei, nagyon is oda kell figyelnem, mert ez a lányformáció tavaly világbajnok lett a korosztályában. Be kell kerülnöm a csapatba és a maximumot nyújtani, mert csak így van esélyem. Bizonyítani kell magamnak meg sok más embernek is.
– Sára, egyébként hogyan lehet ilyen táncos lábakra szert tenni?
– Hát úgy, hogy sokat kell gyakorolni, mert ne tessék azt gondolni, hogy mindig minden simán ment. Mondták mások is, éreztem én is, hogy „mellé ugráltam”, s nem a ritmusra. De aztán megtaláltam, amit biztosan köszönhetek az anyunak, aki szintén rokizott, meg az apunak, aki néptáncos volt. Sőt a nagyi is rokizott.

Sírjanak mások!

– Jöjjünk le a táncparkettről… Nemrégiben adta át az önkormányzat a Jó tanuló, jó sportoló elismeréseket, és te is a meghívottak között voltál.
– Igen, mert a táncban a második helyen végeztem.
– És mi van a „jó tanulással”?
– Köszönöm szépen, azzal sincs baj. A Kandó téri iskolába járok, s ha egy kicsit jobb lettem volna angolból és környezetből, akkor most azt mondhatnám, hogy csupa ötös. A félévben így volt, s a következő félévben megint így lesz.
– Ha mondhatok valamit… A párod miatt ne könnyezz, megteszi ezt majd sok-sok fiú az elkövetkező években – utánad sírva…