Szépkorúak szép ünnepe

Written by  2013.10.20.
Október az idősek iránti tisztelet hónapja. Ebből az alkalomból köszöntötte az önkormányzat a kerületi nyugdíjasokat.
Október az idősek iránti tisztelet hónapja. Ebből az alkalomból az önkormányzat szociális szolgálatai ünnepi műsorral és virággal ajándékozták meg a kerületben élő nyugdíjasokat október 17-én a Rózsa Művelődési Házban.

Az idős emberek tisztelete magában foglalja elfogadásukat, támogatásukat, szeretetüket és annak kifejezését, hogy társadalmunknak ők is hasznos tajgai, és mindannyiunknak nagy szükségünk van rájuk. Szükségünk van mindarra a sok élettapasztalatra, higgadt bölcsességre, amivel csakis ők rendelkeznek…

Az idősek hónapja alkalmából Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Somogyi László, Életfa, Gyöngyvirág és a Borostyán Szociális Szolgálata ünnepi műsorral örvendeztette meg a kerületi nyugdíjasokat.
Császár Bíró Lilla előadóművész, a Kondor Béla Közösségi Ház vezetője II. János Pál pápának a Szeressétek az öregeket! című versével köszöntötte a szépkorúakat, majd Ughy Attila polgármester ünnepi beszédet mondott.
– Mindannyiunknak könnyebb volna, ha olyan közegben élnénk, ahol az öregség és az öregséggel kapcsolatos gondolataink harmonikusak lennének – mondta a polgármester. – S valahogy könnyebben, természetesebben kezelnénk, hogy a fiatalság elmúlik, az öregség pedig eljön. Azokban a családokban, ahol a szeretet, az egymás támogatása, az együttérzés fűzi össze az embereket, a gyerekek is sokkal sikeresebbek és boldogabbak lesznek. A gyermeknevelésben, a jövő felépítésében a szeretet a leghatékonyabb eszköz. És ezt mi, középkorúak kitől-mástól, mint önöktől, a szépkorúaktól tudjuk megtanulni.
A polgármester beszédében felidézte Wass Albert szavait: „Tiszteld őseidet, mert rajtuk keresztül nyertél életet, és örököltél Istent és hazát.”

Ughy Attila köszöntőjét követetően Csomó Tamás, a szociális ügyekért felelős alpolgármester mondott beszédet, majd a szervezők kulturális programmal kedveskedtek az ünnepelteknek. A műsorban Tóthfalusi László és művésztársai fülbemászó dallamokkal működtek közre. Jó volt nézni, hogy a szépkorúak lelkesen tapsoltak a régi, nagy slágerek és nóták után.
A műsor végén az intézmény munkatársai egy-egy szál virágot adtak át a meghívottaknak.
 

Hír naptár

« November 2017 »
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Csatlakozz közösségünkhöz