Jogi nyilatkozat

Dec 13, 2017

Azzal, hogy belép a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre honlapjának oldalára, elfogadja az alábbi feltételeket:

  • A Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat internetes oldalán (www.bp18.hu) közölt minden tartalom az Önkormányzat tulajdonát képezi.
  • Az oldalak bármely részének másolásával kapcsolatos minden jog fenntartva.
  • A honlapon szereplő tartalmak elektronikus tárolása, feldolgozása magán használatra engedélyezett, azonban tilos minden egyéb felhasználás az Önkormányzat írásos hozzájárulása nélkül.
  • A honlapról bármely anyagot átvenni kizárólag a forrásra való egyértelmű hivatkozással lehet, azzal a feltétellel, hogy az átvevő nem módosítja az eredeti információt.
  • A honlap nem minősül közhiteles nyilvántartásnak, közokiratnak, vagy jogi tanácsadásnak, azt a tartalomszolgáltató kizárólag tájékoztató jellegűnek tekinti.
  • A honlap szerkesztői mindent megtesznek azért, hogy a honlapon közölt információk pontosak, frissek és teljesek legyenek, de semmiféle felelősséget nem vállalnak bármely, ezen információk használatából adódó kár bekövetkeztéért.
  • Ez a honlap más honlapokra mutató linkeket is tartalmaz. Budapest Főváros XVIII. Kerületi Önkormányzata az ilyen honlapok adatkezelési gyakorlatáért, illetve tartalmáért nem vállal felelősséget.
  • A honlap üzemeltetője örül, ha egyéb honlapokon rámutató linket helyeznek el. Ilyen esetben elegendő a szerkesztő értesítése. (A méltatlan környezetbe helyezett kapcsolódás ellen kifogást emelünk, és annak a megszüntetését kezdeményezzük.)

Impresszum

Dec 13, 2017

www.bp18.hu

Budapest Főváros XVIII. Kerületi Önkormányzat honlapja

Felelős kiadó: Budapest Főváros XVIII. Kerületi Önkormányzat 

Szerkesztőség e-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.:

www.bp18.hu oldalakon megjelent minden cikk és fotó szerzői jog védelme alatt áll. Bármilyen felhasználása csak és kizárólag előzetes engedély alapján, a kiadó engedélyével lehetséges. Engedély nélküli felhasználás jogi következményeket von maga után.

Utolsó módosítás dátuma: 2017. augusztus 23.

Idén először, új tavaszi gasztronómiai fesztivál várta a kilátogatókat négy napon keresztül a pestszentlőrinci Kossuth téren.

Ismét a vidámságé és az önfeledt szórakozásé volt a főszerep május 1-jén a Bókay-kertben.

Gépek majálisa

Dec 13, 2017

Különleges oldtimer autók, motorok, traktorok és egyéb járművek várták a kilátogatókat a Hofherr-Dutra gépmajálison, a pestszentlőrinci Új Tündérkert étterem udvarán. A járműcsodákat nem csak nézni lehetett, ki is lehetett próbálni, a legkisebbek legnagyobb örömére!

Nyolcadszor szervezte meg az 5KOR Képzőművész Csoport az április 1-jéhez kapcsolódó humoros kiállítást a Kondor Béla Közösségi Házban. Az évente megrendezett Szamárfül kiállítás lényege az, hogy a szervezők egyetlen szót jelölnek meg témaként, amelynek jegyében a kiállítók tetszőleges műfajban, szabadon választott technikával készíthetnek alkotásokat. Ez a „jelszó” ezúttal a rés volt.

Idén is vár mindenkit a majális a Bókay-kertben május 1-jén, valamint újdonságként a XVIII. kerületi Kossuth téren az Ízkavalkád gasztronómiai fesztivál négy napon át. Képgalériánk a tavalyi Bókay-kerti rendezvényből ad ízelítőt.

A modern magyar nemzet születésnapját ünnepeltük az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulóján, március 14-én a pestszentlőrinci Kossuth téren. A megemlékezésen Tevely Arató György történész mondott ünnepi beszédet.

Information on the body supervising the legality of the National Minority Municipalities of the XVIII. district of Budapest:

Official name: Government Office of Budapest
seat: 1056 Budapest 62-64. Váci street
postal address: 1364 Budapest Pf.:234
phone number: 06-1-235-1700
fax: 06-1-235-1703
e-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.
customer service: 06-1-328-5862

Regulations on the national minority municipalities of the XVIII. district:
- Act CLXXIX. of 2011 on the nationalities’ rights

- Act XC. of 2016 on central budget of 2017

- Act CXCV. of 2011 on public finance

- Act CXCIV. of 2011 on the economic stability of Hungary

- Act CXC. of 2011 on the national public education

- Decree of 368/2011 on the enforcement of law on public finance

- Decree of 4/2013 on the accounting of public finance

- Act CLXXXIX. of 2011 on the local municipalities of Hungary

- Local governmental decree and annex of 5/2016 on the budget of 2016 of the local municipality

- Local governmental decree of 20/2012 on the financial support for the national minority municipalities


A XVIII. kerületi Nemzetiségi Önkormányzatok képviselő-testületeinek Szervezeti és Működési Szabályzata:

Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat
pdfLetöltés

Görög Nemzetiségi Önkormányzat
pdfLetöltés

Horvát Nemzetiségi Önkormányzat
pdfLetöltés

Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat
pdfLetöltés

Német Nemzetiségi Önkormányzat
pdfLetöltés

Örmény Nemzetiségi Önkormányzat
pdfLetöltés

Roma Nemzetiségi Önkormányzat
pdfLetöltés

Román Nemzetiségi Önkormányzat
pdfLetöltés

Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat
pdfLetöltés

Szerb Nemzetiségi Önkormányzat
pdfLetöltés


Information on the national minority municipalities of the XVIII. district of Budapest:

postal address: 1184 Budapest 400. Üllői road
seat: 1181 Budapest 10. Béla Kondor promenade – House of Nationalities
availability:
Gyula Kohut – nationality and organizational executive
- phone: 06-1-296-1300 or 06-1-290-8436
- E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.


Opening hours of the national minority municipalities, held in the House of Nationalities:

A Nemzetiségek Házában (Kondor Béla sétány 10.) tartják a Nemzetiségi Önkormányzatok fogadóóráikat. Az intézmény a Barta Lajos utca-Szervét Mihály tér felől, a Csontváry iskola udvarán keresztül közelíthető meg.

Bulgarian: 3rd Thursday of the month between 18:00 – 19:00

Greek: 2nd Tuesday of the month between 17:00 – 18:00

Croatian: 2nd Tuesday of the month between 18:00 – 19:00

Polish: every Friday between 18:00 – 19:00

German: 3rd Thursday of the month between 17:00 – 18:00

Armenian: 2nd Monday of the month between 17:00 – 18:00

Serbian: 3rd Monday of the month between 17:00 – 18:00

 

Prior appointment can be fixed by the president of the given nationality.


 

69 1

Bulgarian National Minority Municipality

1181 Budapest 10. Béla Kondor promenade – House of Nationalities

phone: 06-20-983-6255

E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. vagy This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

president: Kirkov Konsztantinov Vladimir

vice president: Péter Gecov

member: Marinova Petranka Ivanova


 

58 1

Greek National Minority Municipality

1181 Budapest 10. Béla Kondor promenade – House of Nationalities

phone: 06-70-365-5625

E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

president: Mrs. Stella Szelindi Makkai

vice president: Nikáki Afroditi

member: Topalidisz Kosztasz

 


59 1

Croatian National Minority Municipality

1181 Budapest 10. Béla Kondor promenade – House of Nationalities

phone: 06-1-294-2237 or 06-30-280-6815

E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

president: Mrs. Pál János Marelyin

vice president: József Pataricza

member: Mrs. Lajos József Budavári


 

62 1

Polish National Minority Municipality

1181 Budapest 10. Béla Kondor promenade – House of Nationalities

phone: 06-1-296-0185 or 06-70-941-9665

Fax: 06 1 296-0186

E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

president: Katarzyna Miroslawa Balogh

vice president: Mrs. Jolán Ilona Szegedi Tóth

member: Patrícia Balogh


 

63 1

German National Minority Municipality

1181 Budapest 10. Béla Kondor promenade – House of Nationalities

phone: 06-70-945-9492

E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

Web: http://www.nnobp18.hu/

president: Sunkel Dirk

vice president: Mrs. Gábor Lelkes

members: Anita Dedeó, Lajos Tarnóczi


 

64 1

Armenian National Minority Municipality

1181 Budapest 10. Béla Kondor promenade – House of Nationalities

phone: 06-70-600-2324

E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

president: Nazarjan Hamlet

vice president: Mrs. István Kása

member: Bertold Zoltán Szerján


 

68 1

Roma National Minority Municipality

1181 Budapest 10. Béla Kondor promenade – House of Nationalities

phone: 06-1-294-1213 or 06-70-416-9397

E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

president: László Lakatos

vice president: Jr. László Lakatos

member: Ferenc Lakatos

 


 

73 1

Romanian National Minority Municipality

1181 Budapest 10. Béla Kondor promenade – House of Nationalities

phone: 06-70-371-7152

E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

president: Mrs. Boglárka Sallai Daruka

vice president: Mrs. Andrea Sallai Majoros


 

 

65 1

Rusyn National Minority Municipality

1181 Budapest 10. Béla Kondor promenade – House of Nationalities

phone: 06-30-522-2451 or 06-30-352-8694

E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. vagy This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

president: Mrs. László Medve

vice president: Jr. László Medve

member: Tímea Medve


 

66 1

Serbian National Minority Municipality

1181 Budapest 10. Béla Kondor promenade – House of Nationalities

phone: 06-30-939-9268

E-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

president: Mrs. Antal Dimity

vice president: Boriszláv Dimity

member: Gábor Borisz Dimity


 

Képviselő-testületi jegyzőkönyvek:

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok a Képviselő-testületi üléseiket az 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 10. szám alatti Nemzetiségek Házában tartják. (Eltérés esetén a meghívóban és a jegyzőkönyvben is feltüntetésre kerül.) Felhívjuk a figyelmüket, hogy a honlapon található jegyzőkönyvek tájékoztató jellegűek. A jegyzőkönyvek hitelesített példányai a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 96. § (1) bekezdésének megfelelően a hivatali ügyfélfogadási rend szerint megtekinthetőek az 1184 Budapest, Üllői út 400. szám alatt, a referens irodahelyiségében.

Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat:

2014. október 22-i alakuló ülés: Letöltés

2014. november 11-i ülés: Letöltés

2014. november 17-i ülés: Letöltés

2014. december 13-i ülés: Letöltés

2014. december 13-i közmeghallgatás: Letöltés

2015. február 9-i ülés: Letöltés

2015. március 9-i ülés: Letöltés

2015. március 16-i ülés: Letöltés

2015. március 30-i ülés: Letöltés

2015. június 3-i ülés: Letöltés

2015. augusztus 3-i ülés: Letöltés

2015. szeptember 9-i ülés: Letöltés

2015. november 20-i ülés: Letöltés

2015. december 12-i ülés: Letöltés

2015. december 12-i közmeghallgatás: Letöltés

2016. február 7-i ülés: Letöltés

2016. március 11-i ülés: Letöltés

2016. március 24-i ülés: Letöltés

2016. április 27-i ülés: Letöltés

2016. május 26-i ülés: Letöltés

2016. szeptember 28-i ülés: Letöltés

2016. november 21-i ülés: Letöltés

2016. december 3-i közmeghallgatás: Letöltés

2017. január 4-i ülés: Letöltés

2017. január 24-i ülés: Letöltés

2017. február 28-i ülés: Letöltés


Görög Nemzetiségi Önkormányzat:

2014. október 22-i alakuló ülés: Letöltés

2014. december 4-i ülés: Letöltés

2014. december 18-i közmeghallgatás: Letöltés

2015. február 11-i ülés: Letöltés

2015. február 23-i ülés: Letöltés

2015. április 7-i ülés: Letöltés

2015. április 22-i ülés: Letöltés

2015. április 29-i ülés: Letöltés

2015. május 28-i ülés: Letöltés

2015. június 19-i ülés: Letöltés

2015. július 20-i ülés: Letöltés

2015. szeptember 10-i ülés: Letöltés

2015. november 20-i ülés: Letöltés

2015. december 14-i ülés: Letöltés

2015. december 14-i közmeghallgatás: Letöltés

2016. február 19-i ülés: Letöltés

2016. március 11-i ülés: Letöltés

2016. március 22-i ülés: Letöltés

2016. április 11-i ülés: Letöltés

2016. április 20-i közmeghallgatás: Letöltés

2016. április 21-i ülés: Letöltés

2016. május 26-i ülés: Letöltés

2016. augusztus 16-i ülése: Letöltés

2016. december 13-i ülés: Letöltés

2017. január 31-i ülés: Letöltés

2017. március 2-i ülés: Letöltés


Horvát Nemzetiségi Önkormányzat:

2014. október 22-i alakuló ülés: Letöltés

2014. november 20-i ülés: Letöltés

2014. december 12-i közmeghallgatás: Letöltés

2015. január 8-i ülés: Letöltés

2015. február 12-i ülés: Letöltés

2015. február 25-i ülés: Letöltés

2015. március 23-i ülés: Letöltés

2015. május 29-i ülés: Letöltés

2015. július 15-i ülés: Letöltés

2015. szeptember 8-i ülés: Letöltés

2015. november 9-i ülés: Letöltés

2015. december 5-i közmeghallgatás: Letöltés

2016. január 7-i ülés: Letöltés

2016. február 11-i ülés: Letöltés

2016. március 3-i ülés: Letöltés

2016. május 9-i ülés: Letöltés

2016. május 30-i ülés: Letöltés

2016. július 28-i ülés: Letöltés

2016. október 13-i ülés: Letöltés

2016. november 15-i ülés: Letöltés

2016. december 4-i ülés: Letöltés

2016. december 4-i közmeghallgatás: Letöltés

2017. január 30-i ülés: Letöltés

2017. február 27-i ülés: Letöltés


Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat:

2014. október 22-i alakuló ülés: Letöltés

2014. november 20-i ülés: Letöltés

2014. december 19-i ülés: Letöltés

2014. december 19-i közmeghallgatás: Letöltés

2015. február 17-i ülés: Letöltés

2015. február 25-i ülés: Letöltés

2015. április 2-i ülés: Letöltés

2015. április 30-i ülés: Letöltés

2015. május 28-i ülés: Letöltés

2015. augusztus 3-i ülés: Letöltés

2015. szeptember 30-i ülés: Letöltés

2015. október 31-i ülés: Letöltés

2015. december 19-i közmeghallgatás: Letöltés

2015. december 29-i ülés: Letöltés

2016. február 26-i ülés: Letöltés

2016. március 22-i ülés: Letöltés

2016. április 24-i ülés: Letöltés

2016. május 31-i ülés: Letöltés

2016. szeptember 9-i ülés: Letöltés

2016. december 9-i ülés: Letöltés

2016. december 21-i közmeghallgatás: Letöltés

2017. január 31-i ülés: Letöltés

2017. március 2-i ülés: Letöltés


Német Nemzetiségi Önkormányzat:

2014. október 22-i alakuló ülés: Letöltés

2014. november 20-i ülés: Letöltés

2014. december 29-i közmeghallgatás: Letöltés

2015. február 7-i ülés: Letöltés

2015. február 16-i ülés: Letöltés

2015. február 23-i ülés: Letöltés

2015. március 9-i ülés: Letöltés

2015. március 23-i ülés: Letöltés

2015. június 1-i ülés: Letöltés

2015. július 22-i ülés: Letöltés

2015. szeptember 2-i ülés: Letöltés

2015. november 24-i közmeghallgatás és ülés: Letöltés

2016. január 12-i ülés: Letöltés

2016. február 23-i ülés: Letöltés

2016. március 8-i ülés: Letöltés

2016. április 5-i ülés: Letöltés

2016. április 26-i ülés: Letöltés

2016. május 25-i ülés meghívója: Letöltés

2016. május 25-i ülés: Letöltés

2016. szeptember 7-i közmeghallgatással egybekötött ülés meghívója: Letöltés

2016. szeptember 7-i közmeghallgatással egybekötött ülés: Letöltés

2016. szeptember 22-i rendkívüli ülés meghívója: Letöltés

2016. szeptember 22-i rendkívüli ülés: Letöltés

2016. november 2-i ülés meghívója: Letöltés

2016. november 2-i ülés: Letöltés

2016. november 24-i rendkívüli ülés meghívója: Letöltés

2016. november 24-i rendkívüli ülés: Letöltés

2016. december 2-i rendkívüli ülés meghívója: Letöltés

2016. december 2-i rendkívüli ülés: Letöltés

2016. december 9-i rendkívüli ülés meghívója: Letöltés

2016. december 9-i rendkívüli ülés: Letöltés

2016. december 30-i rendkívüli ülés meghívója: Letöltés

2016. december 30-i ülés: Letöltés

2017. január 11-i ülés meghívója: Letöltés

2017. január 11-i ülés: Letöltés

2017. január 24-i ülés meghívója: Letöltés

2017. január 24-i ülés: Letöltés

2017. február 2-i ülés meghívója: Letöltés

2017. február 2-i ülés: Letöltés

2017. február 27-i ülés meghívója: Letöltés

2017. február 27-i ülés: Letöltés

2017. március 23-i ülés meghívója: Letöltés


Örmény Nemzetiségi Önkormányzat:

2014. október 22-i alakuló ülés: Letöltés

2014. november 11-i ülés: Letöltés

2014. november 17-i ülés: Letöltés

2014. december 15-i ülés: Letöltés

2014. december 22-i közmeghallgatás: Letöltés

2015. február 12-i ülés: Letöltés

2015. március 4-i ülés: Letöltés

2015. március 11-i ülés: Letöltés

2015. április 2-i ülés: Letöltés

2015. május 26-i ülés: Letöltés

2015. augusztus 5-i ülés: Letöltés

2015. szeptember 8-i ülés: Letöltés

2015. szeptember 30-i ülés: Letöltés

2015. december 1-i ülés: Letöltés

2015. december 10-i közmeghallgatás: Letöltés

2016. január 21-i ülés: Letöltés

2016. február 29-i ülés: Letöltés

2016. március 24-i ülés: Letöltés

2016. április 18-i ülés: Letöltés

2016. május 26-i ülés: Letöltés

2016. július 27-i ülés: Letöltés

2016. szeptember 29-i ülés: Letöltés

2016. december 5-i ülés: Letöltés

2016. december 19-i közmeghallgatás és testületi ülés: Letöltés

2017. január 30-i ülés: Letöltés

2017. március 1-i ülés: Letöltés


Roma Nemzetiségi Önkormányzat:

2014. október 22-i alakuló ülés: Letöltés

2014. november 13-i ülés: Letöltés

2014. november 20-i ülés: Letöltés

2014. december 4-i ülés: Letöltés

2014. december 14-i közmeghallgatás: Letöltés

2014. december 22-i ülés: Letöltés

2015. február 12-i ülés: Letöltés

2015. március 3-i ülés: Letöltés

2015. március 25-i ülés: Letöltés

2015. április 4-i ülés: Letöltés

2015. április 13-i ülés: Letöltés

2015. május 14-i ülés: Letöltés

2015. május 31-i ülés: Letöltés

2015. június 10-i ülés: Letöltés

2015. június 30-i ülés: Letöltés

2015. július 16-i ülés: Letöltés

2015. augusztus 17-i ülés: Letöltés

2015. augusztus 24-i ülés: Letöltés

2015. augusztus 30-i közmeghallgatás: Letöltés

2015. szeptember 2-i ülés: Letöltés

2015. szeptember 7-i ülés: Letöltés

2015. szeptember 17-i ülés: Letöltés

2015. október 7-i ülés: Letöltés

2015. november 12-i ülés: Letöltés

2015. november 25-i ülés: Letöltés

2015. december 6-i ülés: Letöltés

2015. december 21-i ülés: Letöltés

2016. január 27-i ülés: Letöltés

2016. február 29-i ülés: Letöltés

2016. március 9-i ülés: Letöltés

2016. április 6-i ülés: Letöltés

2016. április 27-i ülés: Letöltés

2016. május 24-i ülés: Letöltés

2016. július 5-i ülés: Letöltés

2016. július 9-i közmeghallgatás: Letöltés

2016. július 28-i ülés: Letöltés

2016. augusztus 15-i ülés: Letöltés

2016. szeptember 14-i ülés: Letöltés

2016. szeptember 27-i ülés: Letöltés

2016. november 8-i ülés: Letöltés

2016. november 22-i ülés: Letöltés

2016. december 10-i ülés: Letöltés

2017. január 28-i ülés: Letöltés

2017. február 24-i ülés: Letöltés


Román Nemzetiségi Önkormányzat:

2014. október 22-i alakuló ülés: Letöltés

2014. november 19-i ülés: Letöltés

2014. december 8-i ülés: Letöltés

2014. december 30-i ülés: Letöltés

2014. december 30-i közmeghallgatás: Letöltés

2015. február 12-i ülés: Letöltés

2015. február 26-i ülés: Letöltés

2015. április 3-i ülés: Letöltés

2015. május 21-i ülés: Letöltés

2015. május 31-i ülés: Letöltés

2015. július 3-i ülés: Letöltés

2015. július 15-i ülés: Letöltés

2015. szeptember 9-i ülés: Letöltés

2015. november 25-i ülés: Letöltés

2015. november 25-i közmeghallgatás: Letöltés

2016. március 4-i ülés: Letöltés

2016. május 19-i ülés: Letöltés

2016. május 31-i ülés: Letöltés

2016. augusztus 17-i ülés: Letöltés

2016. december 1-i ülés: Letöltés

2016. december 1-i közmeghallgatás: Letöltés

2017. február 3-i ülés: Letöltés

2017. március 3-i ülés: Letöltés


Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat:

2014. október 22-i alakuló ülés: Letöltés

2014. november 17-i ülés: Letöltés

2014. december 13-i közmeghallgatás: Letöltés

2015. február 13-i ülés: Letöltés

2015. március 7-i ülés: Letöltés

2015. április 2-i ülés: Letöltés

2015. május 14-i ülés: Letöltés

2015. május 31-i ülés: Letöltés

2015. július 31-i ülés: Letöltés

2015. szeptember 21-i ülés: Letöltés

2015. október 28-i ülés: Letöltés

2015. december 16-i közmeghallgatás: Letöltés

2016. január 28-i ülés: Letöltés

2016. március 5-i ülés: Letöltés

2016. április 16-i ülés: Letöltés

2016. május 25-i ülés: Letöltés

2016. október 24-i ülés: Letöltés

2016. november 8-i ülés: Letöltés

2016. november 26-i közmeghallgatás: Letöltés

2017. február 4-i ülés: Letöltés

2017. március 1-i ülés: Letöltés


Szerb Nemzetiségi Önkormányzat:

2014. október 22-i alakuló ülés: Letöltés

2014. november 20-i ülés: Letöltés

2014. december 14-i közmeghallgatás: Letöltés

2015. január 16-i ülés: Letöltés

2015. február 9-i ülés: Letöltés

2015. február 26-i ülés: Letöltés

2015. március 16-i ülés: Letöltés

2015. április 2-i ülés: Letöltés

2015. május 28-i ülés: Letöltés

2015. július 27-i ülés: Letöltés

2015. szeptember 16-i ülés: Letöltés

2015. október 22-i ülés: Letöltés

2015. december 3-i ülés: Letöltés

2015. december 13-i ülés: Letöltés

2015. december 13-i közmeghallgatás: Letöltés

2016. február 2-i ülés: Letöltés

2016. február 29-i ülés: Letöltés

2016. március 23-i ülés: Letöltés

2016. április 29-i ülés: Letöltés

2016. május 30-i ülés: Letöltés

2016. szeptember 14-i ülés: Letöltés

2016. december 7-i ülés: Letöltés

2016. december 18-i közmeghallgatás: Letöltés

2017. január 30-i ülés: Letöltés

2017. március 3-i ülés: Letöltés


A XVIII. kerületi Nemzetiségi Önkormányzatok 2015. évi beszámolói (zárszámadás):

Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi beszámolója - előterjesztés: Letöltés

Görög Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi beszámolója - előterjesztés: Letöltés

Horvát Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi beszámolója - előterjesztés: Letöltés

Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi beszámolója - előterjesztés: Letöltés

Német Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi beszámolója - előterjesztés: Letöltés

Örmény Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi beszámolója - előterjesztés: Letöltés

Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi beszámolója - előterjesztés: Letöltés

Román Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi beszámolója - előterjesztés: Letöltés

Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi beszámolója - előterjesztés: Letöltés

Szerb Nemzetiségi Önkormányzat 2015. évi beszámolója - előterjesztés: Letöltés


A XVIII. kerületi Nemzetiségi Önkormányzatok 2017. költségvetése:

Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetése

Görög Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetése

Horvát Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetése

Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetése

Német Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetése

Örmény Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetése

Roma Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetése

Román Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetése

Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetése

Szerb Nemzetiségi Önkormányzat 2017. évi költségvetése

Attila Ughy Mayor

Dec 13, 2017

21 0Availability:

1184 Budapest 400. Üllői road, 1st floor 101.

phone number: 06-1-296-1320 or 06-1-296-1330

fax: 296-1321

e-mail: This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

consulting hours: prior appointment needed  

  ...We always take responsibility for everything...

Credo:

I live here, I work here, I go shopping here, my family as well as my friends live here. And who lives here can see what the previous years have brought on us. Those who live here can see: there is a lot to do to improve our living conditions. I am truly convinced that we have set the right direction with my collegues. We are creating a future that can provide a comfortable and safety living for everyone. We meet citizens not only during election campaigns. We have been working very hard on great plans and not just on leaflets. The task is ahead, the government is behind – we are ready to put things in order and WE take responsibility for everything.

Let me introduce myself:

I am Attila Ughy, 45, living and working in the XVIII. district as a city politician. I take pride in my Transylvanian roots and Austrian-German ancestors. I attended the local primary school of Kassa street, then the Mátyás Hunyadi Grammar School. I graduated from Loránd Eötvös University, majoring in geography and history. On the parliamentary election of 1998 I got representative mandate from the capital city list of Fidesz. I worked as the independent representative of Bókay-estate and representative of the capital.

My positions:

  • President of the Urban Development and Cityscape-protection Committee of the General Assembly of Budapest between 2006-2010
  • Town councillor of Cityscape-protection and Urban Development of the General Assembly of Budapest, and the President of the Committee of the Utlity of Publicly Owned Land between 2010-2014
  • Mayor of Pestszentlőrinc – Pestszentimre, XVIII. district of Budapest; member of parliament and member of the Committee of the European Union Affairs between 2010-2014
  • On the municipal elections of october 2014 I got reelected as mayor.