Branding Airport Regions – Repülőtéri régiók márkázása Nemzetközi konferencia

Written by  2016.11.14.

ARC

ARC2

 

 

 

November 10-11-én a Budapesti Repülőtéri Régió Klaszter látta vendégül az európai repülőtéri térségeket összefogó, brüsszeli székhelyű Airport Regions Conference (ARC) féléves értekezletét. A kétnapos tanácskozás első napján az ARC delegáltak zártkörű programjára került sor, amelyet november 11-én a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér I. terminál épületében megrendezett „Branding Airport Regions” (Reptéri régiók márkázása) címmel nemzetközi konferencia követett.

 

Papp István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnökhelyettese megnyitó beszédében elmondta: "Nagy örömmel támogatjuk a klaszter céljait, hiszen azok összhangban állnak a Nemzeti Fejlesztés 2030 – Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepcióval. A Nemzeti Befektetési Ügynökség legfontosabb célja, hogy Magyarország Közép-Európa egyik legversenyképesebb és befektetési szempontból legvonzóbb országává váljon. A kezdeményezés abban segít, hogy 2030-ig megerősítsük közép-európai üzleti kaputérség szerepünket a szolgáltatások, a logisztika, és az innováció területein."

            A vendéglátó Budapest Repülőtéri Régió Klaszter alapítónak képviseletben Ughy Attila Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre polgármestere, a Fővárosi Közgyűlés tagja köszöntőjét ezekkel a szavakkal kezdte: „Annak a kerületnek vagyok büszke polgármestere, amelynek életét alapvetően határozza meg a repülőtér. – Majd hozzátette: – A repülőterek a XXI. században már nem pusztán az utas- és áruszállítás bázisai, hanem komplex közlekedési csomópontok és szolgáltató központok, amelyek jelentősen meghatározzák egy-egy terület, régió gazdasági erejét és teljesítményét. Pestszentlőrinc-Pestszentimrén régóta építjük tudatosan partneri kapcsolatunkat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel és az azt működtető Budapest Airport Zrt-vel.

Akik ismerik munkánkat, tudják: a budapesti légikikötő versenyképességének megőrzése, fejlesztése érdekében sikeresen zártuk az airLED EU-s projektet, megalapítottuk a BUD Klasztert, amelyben önkormányzatunk vezető szerepet tölt be, és számtalan, a maihoz hasonló alkalmat teremtettünk arra, hogy meghallgassuk a szakembereket, és valóban éljünk a tudástranszfer lehetőségével.”

A társszervező Airport Regions Conference elnöke, Sergi Alegre Calero örömét fejezte ki és köszöntötte a konferencia résztvevőit.

A repülőtéri régiókban aktív minden érdekelt és érintett együtt kell dolgozzon azért, hogy a megfelelő időben és volumenben megtörténjenek a szükséges beruházások. A márkaépítés nem egy feladat a sok közül. Ahogyan a labdarúgás esetében sem tud egy erős játékos egy jó csapattal szemben győzni.”- fogalmazott Sergi Alegre Calero, az ARC elnöke. „A márkaépítés a térségek közötti versengéssel egyre fontosabbá vált a régiók számára is: minden régiónak meg kell találnia saját arculatát.”

A konferencia nemzetközi előadói voltak többek között Vincent Gollain a Párizs Régió Területfejlesztési Ügynökségének vezető közgazdásza, Oyvind Satvedt az Oslo Regionális Szövetség ügyvezető igazgatója, Jocelyne Napoli a Toulouse Egyetem kutatója és Yoel Mansfeld, a Haifai Egyetem professzora. A nemzetközi tapasztalatokat a hazai tervek ismertetése egészítette ki, így a Budapest Airport fejlesztéseiről Szarvas Gábor a repülőtér közösségi kapcsolatokért, környezetvédelemért és működésbiztonságért felelős igazgatója tartott előadást. A márkaépítésről szóló panelbeszélgetés résztvevőjeként Heffner Róbert főosztályvezető ismertette a Nemzeti Befektetési Ügynökség befektetés-ösztönzési tevékenységét.

pdfHáttér >>

 

 

További információ:
Hüse Marianna
sajtófőnök
Budapest Főváros XVIII. kerület
Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata
Mobil: +36-30-866-6407
This email address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it. 

 

Hír naptár

« April 2017 »
Mon Tue Wed Thu Fri Sat Sun
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Csatlakozz közösségünkhöz