„Az én álmom valóra vált” - Pályázati felhívás óvodásoknak

A KEMABO Kft. és a BÚTORG Kft. rajzpályázatot hirdet óvodások részére
A KEMABO Kft. és a BÚTORG Kft., elsősorban irodabútorral, belsőépítészettel foglalkozó cég fontosnak tartja az óvodások és családjuk egészségtudatos életének megvalósításában való szerepvállalást, így pályázati felhívást ír ki óvodások számára „Az én álmom valóra vált” címmel.
A pályázat eredményeként 2012 őszén már, egy a zsűri által kiválasztott szerencsés óvoda a gyermekek álmaihoz közel álló új bútorokkal lesz gazdagabb.
A pályázat témája
„Az én álmom valóra vált”, azaz a pályázó óvodások rajzolják, le milyen bútorok között szeretnék mindennapjaikat eltölteni, milyen óvodai szobát álmodnának maguknak.
Részvételi feltételek:
A Budapesten lévő óvodák pályázhatnak. ( A kicsik által készített rajzokat a szülők, óvónők, óvóbácsik segítségével kérjük eljuttatni.)
A rajzversenyre a WWW.KEMABO.HU oldalon található „Az én álmom valóra vált” Jelentkezési lap kitöltésével lehet.
Hogyan juttathatod el alkotásod hozzánk?
E-mailben elküldheted az info@kemabo.hu, vagy a bota.eniko@kemabo.hu e-mail címre és mi feltesszük a KEMABO Facebook oldalra is. Kérjük, tárgyként jelöld meg „Az én álmom valóra vált”.
vagy
Elküldheted levélben is (és mi feltöltjük a KEMABO Facebook oldalára). címünk: KEMABO Kft. 1037 Budapest, Bojtár u. 37-39. A borítékra kérjük, hogy írd rá: „Az én álmom valóra vált”
vagy
Leadhatod személyesen a KEMABO BEMUTATÓTEREMBEN: 1037 Budapest, Bojtár utca 37-39., nyitva tartás: munkanapokon 8-tól 16 óráig Bóta Enikőnél

Leadási határidő: 2012. május 15.
Eredményhirdetés: 2012. május 27 . (Gyereknap )
A zsűri tagjai: Varga Edit MTV Hiradó – ikergyermekek édesanyja – Bóta Enikő a KEMABO kft. képviselője, Saly Péter a BÚTORG kft. képviselője, Csibi Edina Archis Kft. tervezője, valamint egy most frissen végzős tervező, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, egy óvónő és egy kisgyerek, aki már más rajzpályázaton nyert.
A nyertest Gyereknapon (2012. május 27.) hirdetjük ki a Hűvösvölgyi Nagyréten tartandó rendezvényünkön.
A legsikeresebb pályaművekből a főváros több helyszínén kiállítás szervezünk.
A nyerteseket e-mailen, vagy telefonon értesítjük.
Bővebb információért kérjük, forduljon: a globalpress@globalpess1.com e-mail címhez.

Vissza az előző oldalra(Látogatás: 154 fő)

Önkormányzat2012/05/14
Hamlet itthon is otthon vanNazarjan Hamlet, a XVIII. kerületi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat elnöke fáradhatatlanul dolgozik azért, hogy méltó megemlékezésekkel tartsa ébren honfitársaiban a haza szeretetét, s a magyarokkal is igyekszik megismertetni szülőföldje kultúráját.
Közélet2012/05/11
Pénzügyekről a kávéházbanA Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Szolgáltatások Tagozata Pénzügyek vállalkozói szemmel címmel konferenciát tartott a Zila kávéházban.
Kultúra2012/05/13
Civilizációs verseny angolulA Kapocs Általános és Magyar-Angol Két Tannyelvű Iskolában országos angol nyelvű civilizációs versenyt és szakmai napot tartottak.
Civil2012/05/16
SZAC-barátok találkozójaKék-fekete és zöld-fehér vérűek találkoztak a Lőrinci Sportcsarnokban, hogy baráti kört alakítsanak. A Fradinak már van ilyen, a SZAC-nak pedig lesz, a hivatalos alakuló ülést június 4-én tartják.
Sport2012/05/16
Jöttek, úsztak, nyertekSok okot lehetne felsorolni, hogy miért volt sikeres az első Városgazda-kupa úszóverseny, de elég egy is: rendkívül jó hangulatban búcsúztak egymástól a versenyzők.

05/11Az Oktatási, Közművelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság 2012. május 15-i rendkívüli ülése
05/02Népjóléti Bizottság 2012. május 3-i rendkívüli ülése
05/02Népjóléti-, és Tulajdonosi Bizottság 2012. május 3-i rendkívüli együttes ülése
04/24Tulajdonosi Bizottság 2012. április 26-i rk. ülése
04/24Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat 2012. április 25-i rendkívüli ülése
04/20Az Oktatási, Közművelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság 2012. április 25-i ülése
04/20Pénzügyi Ellenőrzési Bizottság 2012. április 25-i ülése
04/20Pestszentimrei Városrészi Önkormányzat 2012. április 23-i ülése
04/20A Képviselő-testület 2012. április 26-i ülése

Kereskedelmi tevékenységek A kerületi tárasházkezelők nyilvántartása Kerületi szálláshelyek XVIII. kerületi telephelyek Pályázati figyelő Igazodjon el az országban! Arany Oldalak Jogi közérdekű információk Civil szervezetek

Pestszentimre városfejlesztő projekt Üllői úti StreetArt Mi Havannánk Rendőrség Katasztrófavédelem Polgári Védelem Budapest Főváros Kormányhivatala Magyar Országgyűlés