Sajtóközlemény - Állásbörze a XIX. kerületben a VEKOP-8.1.1-15-2015-00001 út a munkaerőpiacra elnevezésű kiemelt projekt keretében

Írta:  2016.11.10.

Szechenyi 2020Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztálya és XVIII. Kerületi Hivatala a VEKOP-8.1.1-15-2015-00001 azonosító számú, Út a munkaerőpiacra elnevezésű kiemelt projekt keretében állásbörzét tartott a KMO Kispesti Munkásotthon Művelődési Házban (1191 Budapest, Teleki u. 50.)2016. november 9-én.

feltenni4Az állásbörze célja, hogy elősegítse a munkaadók és álláskeresők közötti kapcsolatfelvételt, valamint alkalmat biztosítson a közvetlen és személyes találkozásra a munkaerőpiac szereplői között. Ennek keretében a börzén résztvevő 20 munkáltató közel 250–300 állásajánlattal várta az elhelyezkedni kívánó álláskeresőket. A látogatókat a nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedésük érdekében személyre szabott segítségben részesítették a kormányhivatal szakemberei; ennek keretében az álláskereséshez hasznosítható munkaerő-piaci információkkal és technikákkal gazdagodhattak, valamint pálya- és munkavállalási tanácsadáson vehettek részt  az  álláskeresők. Emellett  az  érdeklődők  részére  Budapest  Főváros  Kormányhivatala szakemberei bemutatták a VEKOP-8.1.1-15-2015-00001 projekt által nyújtható szolgáltatásokat és támogatásokat (képzés, vállalkozóvá válási támogatás és bérjellegű támogatások), valamint EURES-tanácsadást is biztosítottak. A börzén mintegy ötszáz álláskereső vett részt.

Dr. György István, Budapest kormánymegbízottja arról számolt be, hogy javultak a munkaerő-piaci mutatók: a foglalkoztatottak száma és aránya bővült, a munkanélkülieké pedig mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest. Magyarországon a foglalkoztatottak száma 4 millió 386 ezer fő, ami 135 ezer fővel több az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A fővárosban is jelentősen, 35 százalékkal csökkent a kormányhivatal által nyilvántartott álláskeresők száma egy év alatt, amely a jelenlegi adatok szerint kevesebb mint 23 ezer. Hozzátette: Kispesten  is  javult  a  munkaerő-piaci helyzet;  932-ről,  676-ra  mérséklődött a  nyilvántartott álláskeresők száma a kerületben az elmúlt évben.

feltenni3


– Nemcsak az ország teherviselő-képessége szempontjából fontos, hogy minél többen dolgozzanak, hanem mindenki számára, aki a maga és családja számára meg szeretné teremteni a megfelelő egzisztenciát, éppen ezért a kormányhivatal számos eszközzel támogatja az álláskeresőket abban, hogy el tudjanak helyezkedni – hangsúlyozta dr. György István, s hozzátette: bízik benne, hogy a résztvevők közül minél többen sikeresen el tudnak helyezkedni a munka világában.

– A munkahelyteremtés kérdését kiemelten kezeljük és támogatjuk mindazokat, akik ebben segítségére vannak az önkormányzatnak és az itt élő embereknek – fogalmazott köszöntőjében Gajda Péter. Kispest polgármestere szerint  pozitív  változás  indult  el  a  munkaerőpiacon: egy  olyan  fordulat következett be, amelynek eredményeképp, aki  a  Közép-Magyarországi régióban, illetve  Budapesten munkát keres, az találhat is. – Örömteli, hogy ilyen programok létrejöhetnek itt Kispesten, amelyek keretében a munkaadók és munkavállalók egymásra találhatnak, és tájékoztatást kaphatnak például erről az Európai Uniós és kormányzati támogatási programról is, amely ezt a célt szolgálja. Gajda Péter megköszönte a kormányhivatalnak az állásbörze szervezését, a munkaadóknak a részvételt és eredményes álláskeresést kívánt az érdeklődőknek.

A projekt a fővárosban a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, forrása az Európai Szociális Alap (ESZA) és  a  nemzeti társfinanszírozás által biztosított összeg. A  VEKOP-8.1.1-15-2015-00001 kiemelt projekt fővárosi részprojektje 4,922 Mrd Ft-os kerettel gazdálkodhat, melyből legalább 4 922 fő résztvevő munkaerő-piaci esélyéhez és személyes fejlődéséhez kívánunk hozzájárulni, személyre szabott és komplex segítség-nyújtással, munkaerő-piaci szolgáltatásokkal, vállalkozóvá válási, képzési vagy támogatási programelemekkel.

feltenni1

 

 

 

 

 

feltenni2

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

További tájékoztatás, bővebb információ a következő weboldalakon és e-mail címen kapható:

www.kormanyhivatal.hu,  http://fovaros.munka.hu,

 

Hír naptár

« Október 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Csatlakozz közösségünkhöz