A kóstoló után jön az ízelítő

Írta:  2011.09.08.
A szeptember a hagyományos főzőversennyel és családi programokkal indul a Bókay-kertben, majd a Szeptemberi Kóstolót követően a hónap végén, pontosan 24-én következik az ízelítő, ám itt már nem marhalábszár fog főni, hanem a kerület sportolói, szakosztályai, egyesületei mutatkoznak be. Mindez már az új kerületi sportkoncepció része, amelyről Lévai István Zoltán alpolgármester örömmel mesél.
– Az új kerületi sportkoncepció ugyan még nem teljes, nem is lehet az, de már mind több eleme megismerhető „A sport a mi szívügyünk” programnak, amelyről az önkormányzat egy fórumon is tájékoztatta a kerület sportegyesületeit. Miért éppen most vált aktuálissá?
– Ennek több oka van – tájékoztat a sportügyekért is felelős alpolgármester, Lévai István Zoltán. – Egyrészt a regisztrációs rendszert szeretnénk pontosítani, mert csak így tudjuk az újraindított pályázati rendszer támogatásait eljuttatni. Kizárólag olyan egyesületeket támogatunk, amelyek valódi sporttevékenységet végeznek a kerületben, és szigorúan elszámolnak a kapott támogatásokkal. Másrészt szeretnénk helyzetbe hozni az egyesületeket, hogy az adózási kedvezményeket minél eredményesebben használják ki. Harmadrészt bemutattuk, milyen lehetőségeik vannak a Sportízelítő18 programon, amelynek éppen az a célja, hogy a kerületi fiatalok és a szüleik jobban megismerjék, milyen sportolási lehetőségek vannak a kerületben.
– A főváros más pontján nagy sikerrel zajlik évek óta a Nagy Sportágválasztó. Megirigyelték a sikert?
– Nem megirigyeltük, hanem tanulságosnak tartjuk. Miért utazzanak távolabbi városrészekbe a fiatalok sportolni, ha itt is kiváló lehetőségek között válogathatnak?
– Valóban olyan jók a lehetőségek?
– Az alapok adottak. Három uszoda található nálunk, több jól felszerelt önkormányzati tulajdonú sportpályánk van, a Bókay-kert vagy a Péterhalmi erdő pedig további lehetőségeket kínál. Több tucat egyesület működik, és több mint húsz sportágat lehet űzni a kerületben.
– A Sportízelítő18 fesztiválon mivel találkozhatnak a látogatók?
– Mindennel, ami sport. Ez a mottója a rendezvénynek, és pontosan kifejezi, hogy mire számíthat, aki kilátogat a Bókay-kertbe.
–Miként zajlik majd a rendezvény?
– Minden egyesület, illetve szakosztály külön sátrat kap, ahol bemutatkozhatnak. A nagyszínpadon folyamatosan sportbemutatók lesznek, sőt a közeli uszodában is. Sporttanácsadást szervezünk, amelynek során a Testnevelési Egyetemről érkező orvosok felmérik a fiatalokat, és tanácsokat adnak, hogy az adottságaik alapján milyen sportágak közül érdemes választaniuk, melyekben lehetnek a legsikeresebbek. Ezenkívül a Bókay Kert sportpályáit, továbbá az erre az alkalomra készülő pályákat is használhatják a látogatók, többek között azokat a sportágakat is kipróbálhatják, amelyek az ingyenes lakossági sportprogramban is szerepelnek. Nagyon fontos, hogy ne csak nézzék a bemutatókat, hanem sportoljanak is. Sőt a fiatalok mellett az idősebbekre is gondolunk, a vöröskereszt ingyenes lakossági egészségügyi szűrést végez a nap folyamán.
– A fiatalokat gyakran a már híres, sikeres sportolók vonzzák egy-egy sportághoz. Velük is találkozhatnak a Sportízelítőn?
– Természetesen többekkel. Olyanokkal, akik a kerülethez kötődnek. A kerületi sportprogram arcai is eljönnek. Beszélgethetnek a sokszoros válogatott kézilabdázóval, Lendvay Péterrel, aki az FTC-PLER csapatkapitánya, és világbajnokságokon valamint olimpián is szerepelt. A másik sztár a tékvandós Tóth Balázs, aki éppen a londoni olimpiai szereplésért harcol, és augusztusban bronzérmes lett az Universiadén. De rajtuk kívül is sok sportolóra számítunk, hiszen a kerületben több korábbi klasszis él. Világbajnokok vagy olimpiai érmesek, akiket szeretnénk jobban bevonni a helyi sportéletbe.

Mi lesz a szívügyünk?

Várhatóan ősszel fogadja el a parlament az új sporttörvényt, ezért csak ezt követően válhat teljessé a kerületi sportkoncepció.
– Ez egyrészt az iskolai sportélet, másrészt az egyesületi, harmadrészt a tömegsport lendületbe hozását célozza meg – folytatja Lévai István Zoltán. – Az iskolákat ösztönöztük, hogy minél több helyen vezessék be a mindennapos testnevelést, s ahol ennek a feltételei jelenleg még nem adottak, ott jövő szeptemberig kell megteremteni azokat. Mindez összhangban van a kormány terveivel. A kötelező úszásoktatást is meg kell valósítani a kerület három uszodájában. Eddig ez nem volt elég szervezett, ezért akadozott. Jelenleg éppen azt készítjük elő, hogy jobb szervezéssel megvalósuljon. Újraindítottuk a pályázati rendszert, amelyen keresztül az egyesületek juthatnak támogatáshoz, míg a szabadidősportot úgy szeretnénk fellendíteni, hogy jobb lehetőségeket teremtünk, továbbá vonzó sportprogramokat szeretnénk kínálni. A Sportízelítő18 mellett ilyen a március 15-i Imre-Lőrinc futófesztivál, tervezünk egy streetball-fesztivált a Sportkastélyba, s idén télen is felállítjuk a jégpályát a Bókay-kertben.


A szellem is versenyezhet


Az új tanév aktuális kérdéseiről és „ A sport a mi szívügyünk ” sportstratégia iskolákat érintő feladatairól értekeztek augusztus 25-én kerületünk testnevelő tanárai. Az eseményen részt vett Lévai István Zoltán alpolgármester és Szarvas Attila, az Oktatási, Közművelődési, Sport és Ifjúsági Bizottság elnöke is.
– A mindennapos testnevelés óra és a kötelező úszásoktatás sportszakmai és gyakorlati megvalósításáról egyeztettek a jelenlévők. Kezdeményezték bemutató órák, továbbképzések megszervezését. A londoni olimpia tiszteletére a testnevelő tanárok egyöntetűen megszavazták, hogy a szellemi olimpia kerüljön be a diákolimpia sportversenyei közé – tájékoztatott Baumann Gizella, az önkormányzat sportcsoportjának vezetője.
A tanácskozás végén megalakították a Testnevelő Tanárok XVIII. kerületi Egyesületét, amelynek elnökévé Gyimesi Lászlót, a Gloriett Általános és Sportiskola igazgatóhelyettesét választották meg.

Hír naptár

« Június 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Csatlakozz közösségünkhöz