Lesz posta a Havannán

Írta:  P.A. 2015.12.20.

A tervek szerint a jövő év elején elkezdődik a Havanna-lakótelep postahivatalának építése.

A lakótelepen élők gyakorlatilag az 1978-as első beköltözések óta várják, hogy végre könnyen elérhető saját postájuk legyen. Az ügy érdekében 2009-ben szervezett aláírásgyűjtéshez csaknem kétezer helyi lakos csatlakozott.
– Lesz a Havanna-lakótelepnek postahivatala. Várhatóan január közepén megkezdődik a Kondor Béla sétány mellett lévő üzletházban már tavaly kijelölt, elkerített helyen a posta külső és belső kialakítása – mondta Lévai István Zoltán alpolgármester.

posta2
A postahivatal számára megálmodott helyszín ideális, mert a lakótelep központjában van. A 120 négyzetméteres helyiséget egy diszkontáruházból választották le. A Magyar Postával több éven át tartó tárgyalássorozat sikeres lezárásaként hamarosan a lakóhelyük közvetlen közelében adhatják fel leveleiket, csekkjeiket a Havannán élők. Megszűnik az a furcsa helyzet, amely a lakótelep első házainak 1978-as átadása óta fennállt: az, hogy a 16 ezer fős közösség számára építettek iskolát, óvodát, orvosi rendelőt, közértet és művelődési házat, ám postát nem. Évtizedeken át a szomszédos Szent Lőrinc-telepi postára jártak át az itt élők, köztük sok idős ember, akik számára rossz időjárás esetén komoly balesetveszélyt jelentett a hosszú út a csúszós járdán.

Hír naptár

« Április 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Csatlakozz közösségünkhöz