Vágtáztak a malacért

Írta:  Róth Ferenc 2015.12.31.

A szilveszter előtti napon rendezték meg a Bókay-kertben a Malacvágtát.

A szilveszter előtti napon rendezték meg a Bókay-kertben a Malacvágtát, amely immár 8. alkalommal adott lehetőséget azoknak, akik sporttal, mozgással is búcsúztatták 2015-öt.

m1
Az érdeklődés ezúttal is nagy volt, hiszen 350-nél többen döntöttek úgy, hogy kihasználva a hideg, de száraz és napsütéses időt, „vágtáznak” egy jót a szilveszteri vacsoráért, a sült malacért.
A profi rendező gárdának ezúttal sem okozott gondot, hogy tökéletes vendéglátó legyen, az eseményhez méltó módon rendezze meg az évbúcsúztató eseményt. Percnyi pontossággal indították a futamokat, amelyek során a mininktől a veteránokig mindenki megmutatta, miként tudja legyőzni a Bókay-kert dimbes-dombos terepét.
A legnagyobb érdeklődés természetesen a felnőtt férfiak és nők 5000 méteres versenyét kísérte, amelyben egykori kiválóságok (s nem csak futók) álltak rajthoz. Voltak a rajtnál olyanok is, akik már kiharcolták, megfutották a nyári, riói olimpia maratoni versenyének a szintidejét. Az ő számukra kiváló átmozgató edzést jelentett a Bókay-kerti vágta.

m2
A nők mezőnyében Kácser Zitát ezúttal sem tudták legyőzni. így a tavalyi címvédő duplázott. Szoros versenyben egy másodpercnyi előnnyel ért célba.
A férfiaknál a kiváló idényt maga mögött tudó Gregor László nyerte a versenyt, három másodperccel legyőzve a második helyezett Csere Gáspárt.
A nagysikerű Malacvágta méltó befejezése volt az évnek, amely során számtalan kiváló eseménynek volt a házigazdája a kerületiek körében egyre népszerűbb Bókay-kert.


Eredmények. Felnőttek. Férfiak. 1. Gregor László 14:36, 2. Csere Gáspár 14:39, 3. Kovács Tamás 14:42. Nők: 1. Kácser Zita 17:21, 2. Staicu Simona 17:22, 3. Petrov Dorottya 17:23.

 

Hír naptár

« Szeptember 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Csatlakozz közösségünkhöz