Évtizedek hitben, szeretetben

Írta:  Fülep Erzsébet 2016.01.21.

Kovács Péter, a Katolikus Karitász Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatának intézményvezető-helyettese 35 éve él a Havanna-lakótelepen.

Kovács Péter, a Katolikus Karitász Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatának intézményvezető-helyettese 35 éve él a Havanna-lakótelepen. A testvérét, Attilát régóta ismerem, s egy alkalommal szóba hozta Pétert, abból az apropóból, hogy állami kitüntetést vehetett át az Emberi Erőforrások Minisztériumától a kábítószer-probléma megelőzése és kezelése érdekében végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként.
kovacs
Kovács Attila meghatóan beszélt istenhívő bátyjáról, akit soha életében nem hallott szitkozódni. Elmondta azt is, hogy a három gyermek édesapja rajong a sportért, a fociért is.
– Egy alkalommal – mesélte – éppen meccsre mentünk, amikor megcsörrent Péter telefonja. A vonalban egy elkeseredett fiatalember volt, akinek öngyilkossági gondolatok jártak a fejében. Péter addig-addig beszélt vele, amíg fel nem hagyott a szándékával, nem számított, hogy éppen kedvenc csapata meccsére igyekezett.


Közel kerülni...


E történet felkeltette az érdeklődésemet, hogy beszélgessek a Katolikus Karitász Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatának intézményvezető-helyettesével, akinek pedagógiából van bölcsész-tanári diplomája, és aki a munkáját szolgálatnak tekinti, amit szívvel-lélekkel, Istenbe vetett hittel végez.

Templomi szolgálat


Kovács Péter 2002 óta a Havanna-lakótelepi Szent László Plébánia képviselő-testületének tagja, és 2009-ben a liturgikus munkacsoport vezetője lett. A szentmisékre és az ünnepekre való felkészülésben segít a plébánosnak. „Nagy ajándéka a sorsnak, hogy ez is az életem része lehet. Sok-sok lelki töltődést kapok a közösségünktől is”.


– Örök példát kaptunk a testéremmel a szüleinktől – mondta Kovács Péter. – A családunkban nem egy olyan személy volt, akire jellemző volt a segítőkészség, a másokra való odafigyelés. A gondviselés úgy alakította az életemet, hogy harmincévesen a Katolikus Karitászhoz kerültem.
A gondolat, hogy valamilyen formában emberekkel foglalkozzon, már korábban érett benne.
– Az ELTE pedagógia szakára jártam, amikor a munkahelyemről létszámleépítés miatt el kellett jönnöm. Ezt követően lettem a karitász munkatársa. A szervezetnél projektkoordinátorként kezdtem, majd a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálathoz kerültem. A munkám a szenvedélybetegekkel és a hajléktalanokkal való törődés lett, itt találtam meg a hivatásomat. Velük foglalkozni nem könnyű feladat, de annál több örömöt nyújt, ha közel kerülünk hozzájuk.


Kell a jó szó


Péter elmondta, hogy a legmeghatározóbb élménye az volt, amikor felfedezte, micsoda értékek rejlenek azokban a segítségre szorulókban, akiken az „átlagember” átlép az aluljáróban, akiket kikerül a buszmegállóban... Ők, az „átlépők”, maradnak szegényebbek, mert nem tudják felfedezni az emberi értékeket, hisz nem találkoznak azokkal.
A szenvedélybetegek gyógyulását a saját akaraterejükön túl az is segíti, ha találkoznak olyan emberekkel, akik kíváncsiak rájuk, lélekkel fordulnak feléjük, meghallgatják őket. Ha a bajban lévők el tudják nekik mondani, hogy mit gondolnak a saját életükről, hogyan jutottak ilyen mélyre, és azt is, hogy mi jelentene segítséget számukra. Nekik ez lelki gyógyszer.

Otthonosan


„Örülök, hogy 35 éve a Havanna-lakótelepen van az otthonom, s annak is, hogy több mint tíz éve szociális területen dolgozhatom. Ez utóbbi annak is köszönhető, hogy már a gyermekkoromtól olyan közösségben élek, ahol sok a rászoruló. Megtanultam otthonosan mozogni közöttük.”


A Rév munkatársai számos olyan szenvedélybeteget ismernek, aki nem először „csúszik meg”. A szolgálat szakemberei mögöttük állnak.
– Kell ez, mert e betegek nagyon is fontosnak tartják, hogy megfogják a kezüket, és tudják, kihez fordulhatnak.


A család ereje


– A családom, elsősorban a feleségem adja a hátteret ahhoz, hogy a hivatásom nehéz pillanatait lelkileg át tudjam vészelni, le tudjam győzni – mondta Péter. – Szomorú emlék, örök lelki seb, hogy 2014-ben öt gondozottunk halt meg. Fáj értük a szívünk. Elindultak a jó úton, de aztán megint letértek róla, s elmentek örökre... Ugyanakkor meg kell látnunk a napjaink, a munkánk szép és sikeres oldalát. Azt, hogy mielőtt végleg itt hagytak bennünket, volt egy rövidke szép időszak az életükben. Ez a mi feladatunk, a szakmai és emberi segítségnyújtás lényege. Nagyon nehéz, amikor a segítő ember már tehetetlen, de arra mindig van lehetőség, hogy a gondviselésre, a Jóistenre bízzuk a jövőt. Az imára – és ha van – az erős családi háttérre. Ez nyújthat lelki segítséget.


Imát mondanak


– A feleségemmel, aki szintén szociális területen dolgozik, igyekszünk nem terhelni a gyermekeinket a napi gondjainkkal – folytatta Péter. – Azonban elkerülhetetlen, hogy elkapjanak egy-egy mondatfoszlányt a beszélgetéseinkből. A fiunk és a két lányunk megható módon segítenek nekünk. Megölelnek minket, mondanak néhány kedves szót, és mi máris meggyógyultunk... Azt azonban a kötelességünknek tartjuk, hogy a mások iránt érzett érzékenységet továbbadjuk nekik. Estéként, ha együtt a család, emlékezünk a betegekre, azokra a körülöttünk élőkre, akik segítségre szorulnak, és imát mondunk értük. A húsvéti, a karácsonyi időszakban előfordult már olyan is, hogy a gyermekeink emlékeztettek minket, hogy megajándékozzuk a rászorulókat. Ilyenkor ők is felajánlanak egyet-egyet a saját játékaikból. A gyermekeink hite, figyelmessége is segít bennünket abban, hogy nyitott szeműek, „éberek” maradjunk.

Hír naptár

« Július 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Csatlakozz közösségünkhöz