Folytatódnak a kerületi fejlesztések

Írta:  Csernai Mariann 2016.01.28.

Tovább szépül az Erőmű-tó környéke, és még több elöregedett fa helyére ültetnek újat. Dömötör István alpolgármester és az önkormányzat környezetvédelmi csoportja egy zöldebb, virágosabb, élhetőbb kerületért dolgozik.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre mindig ügyelt környezete megóvására. Kerületünk kertvárosi övezeteivel, parkjaival és erdős területeivel kiemelt jelentősséggel bír környezeti szempontból, hiszen rohanó világunkban egyre nagyobb az igény a zöldterületek iránt, ahol az emberek megpihenhetnek a füstös városi forgatag után. Nem csoda hát, hogy urbanizálódó társadalmunkban fokozódó figyelmet fordítanak a természeti és az épített környezet összehangolására, a városi élet fenntarthatóságára.

eromu

Az önkormányzat szervezésében évente több pályázat és természetvédelmi program valósul meg, valamint a helyi civil szervezetek részt vállalnak a természeti értékek védelmében, a kerület tisztán tartásában és a környezeti nevelésben is.
– Fontosnak tarjuk a környezettudatos szemléletet, az ilyen gondolkodásmód kialakítását és fenntartását mind a közintézményekben, mind egyénileg, az emberek mindennapjai során. Befektetéseink hozzájárulnak az életminőség javításához, az élhető környezet kialakításához, illetve a fenntartható fejlődéshez – mondta Dömötör István alpolgármester.

A sikernek híre ment

– Ebben az évben, a költségvetések elfogadását követően, számos, már évek óta eredményesen zajló környezetvédelmi programot és pályázatot szeretnénk folytatni, illetve meghirdetni. Munkánk sikerét mutatja, hogy idén már több városvezető is felkeresett minket, hogy részletes információt kérjen bizonyos munkafolyamatokról és a tapasztalatainkról. A XVI. kerület polgármestere és szakmai csapata a Tünde utcai erdőben tavaly végrehajtott, a sétaút, az esővédő ház és az erdei sütögetőhely kialakítását magában foglaló fejlesztést tekintette meg, míg a gödöllői önkormányzat és városüzemeltető cég az Erőmű-tó és környéke rehabilitációjáról, különösen a hosszas engedélyezési eljárásról, valamint a kivitelezésről érdeklődött.

Tisztán, virágosan


A szóban forgó projektek folytatása mellett kiemelt szerepet kap a hulladékgazdálkodás is. Tavasszal először veszélyeshulladék-gyűjtési akció lesz, majd az önkéntes TeSzedd! program keretében tisztul meg a kerületünk. Azonban nem minden hulladék szemét, ezért az FKF Zrt. munkatársainak bevonásával egy szelektív gyűjtési tájékozatóval és komposztálóedények rendelkezésre bocsátásával járul hozzá az önkormányzat a hulladékok hasznosításához és újrafelhasználásához.

Zöld iskola, óvoda és bölcsőde

 

A kerületi önkormányzat idén is meghirdeti az évek óta népszerű Zöld óvoda, zöld iskola elnevezésű pályázatot, amelyre mostantól bölcsődék is jelentkezhetnek. A programmal a szervezők célja az, hogy az intézmények még több figyelmet fordítsanak a környezeti nevelésre, a gyermekek minél fiatalabb korban ismerjék meg és értékeljék a természet értékeit és sajátítsák el a környezet védelmét szem előtt tartó életvitelt.

 

A 2015 őszén a közintézmények által beadott faültetési igényeknek megfelelően a jó idő beköszöntével, várhatóan március végéig, még a tavalyinál is több elöregedett fa helyére ültetnek újat. Ezt követően a Föld napja alkalmából a közintézményeknek juttat cserjéket az önkormányzat, míg a Szebb, virágosabb kerületünkért pályázat keretében – várhatóan május végén – a lakosságnak osztanak növények. Kerületünk idén harmadszor csatlakozik a Magyarország legszebb konyhakertje elnevezésű programhoz, amelyben a helyi pályázók mindkétszer országos díjat nyertek. Hasonló sikerekre számíthatunk a Virágos Magyarország versenyen, ahol Pestszentlőrinc-Pestszentimre 2015-ben a Fővárosi Önkormányzat különdíját kapta.

Hír naptár

« November 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Csatlakozz közösségünkhöz