Több pénz a közfoglalkoztatásra

Írta:  2012.02.11.
Hosszabb távon és jobb feltételekkel tud feladatot adni az önkormányzat azoknak, akik közfoglalkoztatás keretében vállalnának munkát.

Idén hosszabb távú munkára is lesz lehetőség
Az elmúlt évinél nagyobb, a 2010-es szintnek megfelelő összeget fordít a kormányzat idén a közfoglalkoztatás finanszírozására. Ez több lehetőséget nyújt az önkormányzatoknak is, amelyek a törvény adta lehetőségeken belül némileg eltérő módon próbálják enyhíteni a munkanélküliséget.
− Mi a hosszabb távú foglalkoztatás mellett döntöttünk – mondta Csomó Tamás alpolgármester. – Van lehetőség arra, hogy aki valóban dolgozni szeretne, akár egy éven át is kapjon feladatot. − Változás a korábbiakhoz képest az, hogy a közfoglalkoztatás-szervező munkaerő-kölcsönzéssel is foglalkozhat, ami lehetővé teszi, hogy ne csak fizikai munkára alkalmazzon az önkormányzat munkavállalókat. Ki tudjuk közvetíteni őket például iskolákhoz, ahol a végzettségüknek sokkal inkább megfelelő munkát kínálhatunk nekik.
Az ösztönzés rendkívül fontos, hiszen az a jövedelem, amit tavaly a közfoglalkoztatásban keresni lehetett – havi bruttó 39 ezer forint –, nem volt vonzó a munkavállalók számára, sokan nem is éltek a lehetőséggel. Az alacsony összeg ráadásul azokat sem motiválta túlságosan, akik a munka mellett döntöttek. Ahogy a közfoglalkoztatottakat alkalmazó intézményeknél fogalmaztak: egy ilyen dolgozó teljesítménye feleannyit ért, mint egy normál munkavállalóé.
− Azt szeretnénk elérni, hogy a kerületben közfoglalkoztatásban dolgozók keresete minél inkább megközelítse a minimálbért – mutatott rá Péntek Tamás, a Városgazda Zrt. városüzemeltető divíziójának vezetője.
Ez nem lesz könnyű. A minimálbér ugyanis idén 93 ezer forint, a közfoglalkoztatotti minimálbér pedig nyolcórás munkanapra vetítve havi 71 800 forint, ami a hatórás munkanapra visszabontva 53 850 forintot jelent.

Az önkormányzat segíthet

A megoldás az önkormányzat kezében lehet.
− Úgy tudnánk ezeket a jövedelmeket jelentősen növelni, ha a törvény adta lehetőséggel élve a hat órán felüli munkáért járó jövedelmet teljesítménybérként fizetnénk. Ez motiválná a munkavállalókat, hiszen összességében csaknem háromszor annyit kereshetnének, mint tavaly – foglalta össze Péntek Tamás hozzátéve: – Ennek a pénzügyi fedezetét azonban az önkormányzatnak kell előteremtenie. Az elhatározás megvan, most a forrásokat kell előteremteni.
 

Hír naptár

« Szeptember 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Csatlakozz közösségünkhöz