Nyugdíjasok számára gyűlt a pénz

Írta:  Puskás Attila 2016.02.16.

Negyedik alkalommal adott jótékonysági koncertet zenészbarátaival Kucsák László, Pestszentlőrinc-Pestszentimre országgyűlési képviselője.

Negyedik alkalommal adott jótékonysági koncertet zenészbarátaival Kucsák László, Pestszentlőrinc-Pestszentimre országgyűlési képviselője. A február 13-án tartott jótékonysági koncert ismét baráti hangulatban telt, ahol az együttes tagjai, mind egytől egyig szívvel és lélekkel zenéltek. Az idei jótékonysági est bevételét a XVIII. kerületi Nyugdíjas Érdekvédelmi Egyesület számára ajánlották fel.
kucs
Az est az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című számával kezdődött. A koncerten Kucsák László a Dohnányi Ernő Zeneiskola kiváló művésztanáraival és növendékeivel lépett színpadra. Draskóczy Zoltán és Visky Dénes gitártanár, valamint Lajos Péter, az ütőhangszerek tanára mellett szólógitáron Juhász Balázs, az iskola korábbi - jelenleg már orvostanhallgató – növendéke játszott.


Örömzene a nyugdíjasokért


A zenei formáció korábban már hasonló koncerten gyűjtött pénzt a Pestszentlőrinc-Pestszentimre Közoktatásért Közalapítványnak, majd a Szent László Kórház Gyermekintenzív Osztályának, tavaly pedig a „Dohnányi Ernő Zeneiskola Alapítvány a tehetséges muzsikusokért” javára.
- Mindig valamilyen nemes cél érdekében koncertezünk. Így volt ez, amikor a kerületi tehetségeknek, a kórháznak, vagy éppen a zeneiskola alapítványának gyűjtöttünk. Most az idősek felé fordultunk – mondta Kucsák László. – A NYÉVE a legnagyobb létszámú nyugdíjas szervezet a kerületben, amelynek tagjai igen aktívan részt vesznek közösségünk életében. Számos rendezvényükön vehettem részt az elmúlt években, ezek közül örök emlék marad a „nyugdíjas zumba”. A célunk tehát az volt, hogy további lehetőségek nyíljanak meg kerületünk idős lakói számára. Igyekszünk a jövőben is folytatni azt, amit elkezdtünk: számos olyan ügy, szervezet van, ami mellé oda lehet állni, ami figyelmet és támogatást érdemel.


Példamutató kerületi összefogás


Az est jegybevétele meghaladta a 300 ezer forintot, de amint azt az országgyűlési képviselő elmondta, a CBA Príma 100 ezer forintos felajánlásával tovább nőtt ez az összeg.
- Különösen jó érzés, hogy a XVIII. kerületben ilyen széles összefogás bontakozott ki a nyugdíjasok támogatására, hiszen civil adományozók is gyarapították a bevételt. A pénzen kívül érkezett tárgyi felajánlás is. A HungaroControl pólókkal, esernyőkkel és sapkákkal igyekszik segíteni a kirándulásokat. – tette hozzá Kucsák László.

 Régi és újabb zeneszámok is megszólaltak


Ahogy az az előző három koncerten is történt, ezúttal is lírai és gyorsabb dallamok váltották egymást. A néhány, már-már állandó műsorszámnak tekinthető külföldi, rock and roll stílusú szám mellett ezúttal többségében inkább magyar előadók szerzeményei hangzottak el. A kiváló énekes, Bódi László „Cipő” emlékére szólt a Republictól a Hó és sár című dal. A Magna Cum Laude Vidéki sanzonjának különleges dallamai mellett jól elfért például a Skorpió együttes Így szólt hozzám a dédapám című slágere is.
A koncerten ezúttal meglepetésvendég is színpadra lépett. György István, Budapest Főváros Kormánymegbízottja is gitárt ragadott, elfogadva Kucsák László meghívását. Cseh Tamás Budapest című dalát adták elő, amiről tréfásan megjegyezték, hogy 10 évvel ezelőtt egyszer próbálták el, de akkor sem végig. Az előadáson ez nem érződött: abban, ha még élne, talán a legendás – önmagát interjúiban többnyire egyszerűen csak „éneklő emberként” jellemző – előadóművész sem talált volna kivetnivalót.


A NYÉVE elnöke, Freyberger László a pénzadomány felhasználása kapcsán elmondta, hogy azt az egyesület a számítógéppark fejlesztésére fordítja.
- Boldogok vagyunk, amiért az idei jótékonysági koncert bevételét Kucsák László, kerületünk országgyűlési képviselője szervezetünk számára ajánlotta fel. Szükségünk van a bővítésre, mert évente kétszer indítunk számítógépes tanfolyamot a nyugdíjasoknak, akik közül sokan sajnos idegenkednek a modern technikától. Pedig a mi korosztályunk számára is hasznos lehet egy számítógép. Ma már számos hivatali ügy elintézhető interneten, de a családdal, unokákkal való sűrűbb kapcsolattartásban is segítségünkre van a technika. Ezért is igyekszünk a nyugdíjas korosztályt a számítástechnika irányába megmozgatni, és jók a tapasztalataink, hiszen a tanfolyamok teltházzal, 25-30 fős létszámmal zajlanak.

Hír naptár

« Augusztus 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Csatlakozz közösségünkhöz