Gyümölcsöző kapcsolataink

Írta:  Csernai Mariann 2016.02.21.

Van-e a növényeknek lelke? Tudata fűnek, fának, virágnak, gyümölcsnek?

Van-e a növényeknek lelke? Tudata fűnek, fának, virágnak, gyümölcsnek? Isten minden teremtménye rendelkezik-e érzésekkel? És kell-e vallásos hit mindezek elismeréséhez? – előadásában ezekre a kérdésekre adott választ Gyócsi Zoltán agrármérnök, biológia-kémia szakos tanár a pestszentimrei kertbarátok klubjában.

kert

– Kisgyerekkorunkban már a mesék azt tanítják nekünk, hogy óvjuk a környezetünket, hiszen a növények éreznek és reagálnak a viselkedésünkre. Ugyanakkor később, a hétköznapi társalgásban is sokszor használunk hangutánzó szavakat vagy emberi tulajdonságokat arra, hogy érzékeltessük a növények állapotát. Gondoljunk csak a csengő barackokra vagy mosolygós almákra – mondta Gyócsi Zoltán. – És ez fordítva is igaz, hiszen növényi ábrázolást használunk az élet örökös körforgásának, a folytonos megújulásnak a bemutatására (életfa), illetve a szeretetet is a lélek gyümölcsének nevezzük.

A modern környezet

A növényekről való gondoskodás, a törődés velük fontos szerepet játszik az életünkben. Kikapcsol és megnyugtat minket, szeretettel beszélünk a kertünkben nyíló virágokról vagy az ablakunkban tekergő szobanövényekről, amelyek meghálálják a törődést. Szimbiózisban élünk a környezetünkkel, bár már korántsem annyira, mint az elődeink. Őseink hiedelme között szerepel a növényekkel kötött szövetség, számon tartottak gyógyító, védelmező fajokat, tisztelték és óvták az anyatermészetet. Manapság viszont környezeti nevelésről és környezettudatos életmódról beszélünk, vagyis az embereknek meg kell tanulniuk, hogy hogyan bánjanak a környezetükkel, hogyan éljenek egyensúlyban vele.

A természet nyelve

A növények egymással és az állatokkal is kommunikálnak. Bár nincs intelligens, bonyolult szerkezetű agyuk, mégis képesek egymásnak üzeneteket küldeni és üzeneteket fogadni, valamint értelmezni azokat és megfelelően reagálni rájuk. A tudósok szerint ma már nem az a kérdés, hogy tudnak-e kommunikálni, hanem az, hogy hogyan csinálják. Ezzel értenek egyet a különböző világvallások képviselői is, mert legyen szó evangélikus lelkészről, muszlim hitoktatóról vagy buddhista tanítóról, mind úgy gondolják, hogy a növények érző lények.

Így tartják azok a művészek is, akik különféle növényeket használnak az alkotáshoz. A fafaragók azt vallják, hogy ha kezükbe veszik a fát, az megmondja nekik, mivé akar válni. Ez az a pillanat, amikor az emberi és a növényi lélek találkozik. Összességében: legyen bármilyen véleményünk a témáról, az biztos, hogy ha növényekkel foglalkozunk, az pozitív hatással van az életünkre.

Hír naptár

« Május 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Csatlakozz közösségünkhöz