Újra állásbörze

Írta:  sajtóközlemény 2016.04.04.

Állásbörzét és munkáltatói fórumot tartanak április 7-én a Rózsában.

Budapest Főváros Kormányhivatala Foglalkoztatási Főosztálya és XVIII. Kerületi Hivatala a VEKOP 8.1.1-15-2015-00001 „Út a munkaerőpiacra” elnevezésű kiemelt projekt keretében 2016. április 7-én 9 órától 12 óráig állásbörzét, valamint 11 órától 14 óráig munkáltatói fórumot szervez a Rózsa Művelődési Házban.

ab

Az esemény az „Európai munkáltatói napok” elnevezésű rendezvénysorozat részét képezi, amely egyúttal a 2018. december 31-ig megvalósuló VEKOP 8.1.1-15-2015-00001 kiemelt projekt első rendezvénye.
Az állásbörze célja, hogy elősegítse a munkaadók és álláskeresők közötti kapcsolatfelvételt, valamint alkalmat biztosítson a közvetlen és személyes találkozásra a munkaerőpiac szereplői között. Ennek keretében a börzén résztvevő munkáltatók közel 350 állásajánlattal várják az elhelyezkedni kívánó álláskeresőket és a megváltozott munkaképességű munkavállalókat egyaránt. A látogatókat nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedésük érdekében személyre szabottan kívánjuk segíteni álláskereséshez hasznosítható munkaerő-piaci információ-nyújtással és technikákkal, pálya- és munkavállalási tanácsadással. Emellett bemutatjuk a VEKOP 8.1.1-15-2015-00001 projekt által nyújtható szolgáltatásokat és támogatásokat (képzés, vállalkozóvá válási támogatás és bérjellegű támogatások), valamint EURES-tanácsadást biztosítunk.
A munkáltatói fórum célja közvetlen információnyújtás és konzultáció keretében ismertetni a térség mikro-, kis- és középvállalkozásaival a projekt keretében munkáltatóknak nyújtható támogatásokat és az állami foglalkoztatási szerv térítésmentes széleskörű szolgáltatásait (pl. közreműködésmunkaerő kiválasztásban, előszűrésben, személyes találkozó szervezésében, közvetítési tevékenység a munkáltatók által megadott elvárások alapján).
A projekt a fővárosban a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, forrása az Európai Szociális Alap (ESZA) és a nemzeti társfinanszírozás által biztosított összeg. A VEKOP 8.1.1-15-2015-00001 kiemelt projekt fővárosi részprojektje 4,922 Mrd Ft-os kerettel gazdálkodhat, melyből 4 922 fő résztvevő munkaerő-piaci esélyéhez és személyes fejlődéséhez kívánunk hozzájárulni, személyre szabott és komplex segítség-nyújtással, munkaerőpiaci szolgáltatásokkal, képzési vagy támogatási programelemekkel.
További tájékoztatás, bővebb információ a következő weboldalakon és e-mail címen kapható:
http://fovaros.munka.hu, www.kormanyhivatal.hu, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hír naptár

« Június 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30    

Csatlakozz közösségünkhöz