Hősködni nem kell

Írta:  Puskás Attila 2016.04.09.

Öt kerület, köztük Pestszentlőrinc-Pestszentimre és a Liszt Ferenc repülőtér felügyeletét látja el a Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség.

Szinte nincs olyan férfi, aki gyerekkorában legalább egyszer ne válaszolta volna a „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésre azt, hogy tűzoltó. A valóságban azonban a szükségesnél kevesebben választják felnőttként ezt a hivatást.


Várják az újoncokat


Habár 330 fővel a Dél-pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltség a legnagyobb, itt is több lánglovagnak tudnának még munkát ajánlani.

t1
– Lenne helyünk a fiatalok számára, a jelenlegi létszámhiányunk 16 ember. Szerencsére azért a szolgálatot így is el tudjuk látni, hiszen az egymáshoz közeli kirendeltségek között kitűnő a kapcsolat, így ha baj van, kisegítjük egymást. Aki úgy érzi, hogy szívesen csatlakozna hozzánk, és legalább érettségivel rendelkezik, az egyéves moduláris képzésen vehet részt. A mindennapos szakmai fortélyokat, a valódi tudást pedig szolgálatban, folyamatos tanulással szerzik meg az újoncok – mondta el Jambrik Rudolf tűzoltó ezredes, a kirendeltség vezetője.

A viharkárok okozták a legtöbb problémát


Pestszentlőrinc-Pestszentimrén a dél-pesti kirendeltséghez tartózó XIX. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság munkatársai látják el a szolgálatot. Tavaly a XVIII. kerületben és Kispesten 1800 alkalommal kellett kivonulnia a katasztrófavédelemnek.
– A riasztások 60-65 százaléka műszaki mentésre vonatkozott, a többi tűzesetre. Tízből kilenc esetben egyes riasztási fokozatról volt szó, ami azt jelenti, hogy a fecskendőhöz tartozó két járművel és egy létrás autóval meg tudtuk oldani a helyzetet, megfékeztük a tüzet – mondta Tordai László őrnagy, a XIX. kerületi parancsnokság vezetője.
A múlt évben a legtöbb gondot az esőzések okozták. A viharkárok felszámolása során a tűzoltóknak kidőlt fákat kellett kivágniuk, számos helyen pedig a víz kiszivattyúzása volt a feladat.
– A károk felszámolásához, ha szükséges, az önkéntes tűzoltóktól és a mentőktől is kapunk segítséget. Ugyanakkor sokat teszünk az időjárás okozta problémák megelőzéséért. A lefolyóárkok, vízelvezetők ellenőrzése azért is fontos, mert tavasszal számolni kell az olvadások során a hegyekből érkező vízmennyiséggel. Ahhoz, hogy ez a nagyobb mennyiségű víz el tudjon folyni, egész évben folyamatosan végezzük az árkok tisztítását, a bedőlt fák eltávolítását.


A katasztrófavédelem munkatársai 24 órás szolgálatot teljesítenek, ezt 48 órás pihenőidő követi. A sokrétű feladatokhoz jó fizikai állapotban kell lenni, ezért a tűzoltók nemcsak a szabad idejükben sportolnak, hanem a szolgálat alatt, két riasztás között is lehetőségük van testmozgásra.

t21
– Egy jól felszerelt konditerem áll a kollégák rendelkezésére. Szolgálaton kívül pedig igénybe vehetik a rendőrség uszodáját vagy a IX. kerületben a Vágóhíd utcai sporttelep kínálta lehetőségeket. Ezenkívül az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság révén az ország több pontján, így a Balatonnál üdülhetünk kulturált körülmények között és elérhető áron – tette hozzá Jambrik Rudolf.


Extrém helyzetek


Azt mindenki tudja, hogy ha tűz van, akkor hívni kell a tűzoltókat. De vajon milyen egyéb esetekben kell tárcsázni a 112-es számot?

t31
– Minden olyan esetben telefonálni kell, amikor az illető első ránézésre látja, hogy egyedül nem képes megoldani az adott helyzetet. A lakástüzek közül sok kezdődik olyan egyszerűnek tűnő dologgal, mint a serpenyőben lángra kapó olaj. Ha nem tudják szakszerűen eloltani, akkor nagy bajt okozhat – figyelmeztetett a dél-pesti kirendeltség vezetője. – Ezen túlmenően ott vannak az olyan közlekedési balesetek, amikor nem tudják kinyitni a gépkocsi ajtaját. Beszorult, mozgásképtelen embert menteni egyébként is nagy felelősség. A filmekben sajnos gyakran rossz példákat látunk, mert a hatás kedvéért ezek az autók legtöbbször felrobbannak. Emiatt a valóságban is hajlamosak az emberek minden balesetnél robbanástól tartani, és szeretnék minél gyorsabban kirángatni az autóban lévőket. Márpedig ezzel sokkal nagyobb bajt okozhatnak, hiszen nem tudhatják, hogy a balesetet szenvedőnek nincs-e például gerincsérülése, ami szakszerűtlen mentés esetén akár bénuláshoz is vezethet. A segélyhívás és a segítség megérkezése között persze sokszor tudnak segíteni az állampolgárok is, és nagyon örülünk annak, hogy amit lehet, megtesznek. Természetesen vannak extrém helyzetek is, mert ha valakinek a gyermeke bent van a füstölgő épületben, autóban, akkor menteni fogja. Ezekből az emberekből lesznek a hősök, de ne a hősködés legyen az alap.

t41

Hír naptár

« Augusztus 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Csatlakozz közösségünkhöz