Költözik az imrei piac

Írta:  K.Gy, 2016.05.20.

Hamarosan a szakrendelő melletti területre költözik a pestszentimrei piac a Sportkastély melletti helyről. A tervek szerint a kínálat szerkezete is változni fog.

– A Sportkastély melletti területen egyre kevesebben látogatták a termelői piacot. Ennek elsősorban az az oka, hogy bár a terület tágas, és megoldott a parkolás is, kieső helyen van a helyi bevásárlás fő útvonalaihoz képest – magyarázta Lévai István Zoltán alpolgármester az önkormányzat képviselő-testületének május 12-i ülésén, amelyen ellenzéki képviselők aggodalmukat fejezték ki az imrei piac új helyszínével kapcsolatban.

Mint azt az alpolgármester véleményéhez kapcsolódóan Bauer Ferenc képviselő (Fidesz–KDNP) is elmondta, a vásárlók számának csökkenésével az árusok egy része is eltűnt, így kialakult a további leépülés ördögi köre. Az elképzelések szerint az új helyen, a Pintér Kálmán Szakrendelő mellett az úgynevezett beeső vásárlókra is számítani lehet majd. A látogatottság fellendülését szolgálhatja az is, hogy a termelői jelleg részleges megőrzésével párhuzamosan bővül a termékek és a szolgáltatások köre.

piac

Ellenzéki képviselők felvetették, hogy a kiválasztott területen parkolási gondok merülhetnek fel. Kőrös Péter (MSZP) szerint jobb volna a standokat visszavinni a hajdani imrei piac helyére, Petrovai László (PM) pedig úgy vélekedett, a jelenlegi hely alkalmasabb a célra.

– Keressük a végleges helyet – felelte a felvetésekre Lévai István Zoltán. – A lehetséges parkolási gondokkal valóban számolni kell, még ha most ki is alakítunk újabb parkolóhelyeket. Amennyiben ez valóban kezelhetetlen problémát jelent, más lehetőséget kell keresnünk, de addig ez az egyetlen ésszerű megoldás arra, hogy a pestszentimreiek könnyen megközelíthető helyen, elfogadható áron jó minőségű, friss élelmiszert vásárolhassanak.

Hír naptár

« November 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Csatlakozz közösségünkhöz