„Jót falatozni és szaladni a végtelenben, határtalanul!”

Írta:  Fülep Erzsébet 2016.06.09.

A Kandó téri iskola hetedik évfolyamos diákjai erdélyi kiránduláson vettek részt májusban az Emberi Erőforrások Minisztériumának Határtalanul! programja keretében.

A Kandó Téri Általános Iskola diákjai Tusnádfürdőt és környékét fedezték fel. Történelmi, kulturális emlékhelyeket látogattak meg és megcsodálták a környék természeti jelenségeit, különlegességeit is.

– A testvérvárosunk, Tusnádfürdő, a Szent Kristóf panzió szeretettel vár bennünket évek óta – mondta Magyar Márta, a Kandó iskola igazgatója. – Rácsodálkoztunk a Békás-szoros monumentális szikláira. Itt döbbentünk rá milyen parányiak vagyunk mi, emberek! A Szent Anna- és a Gyilkos-tóhoz fűződő legendát elképzelhettük a hatalmas fenyők gyűrűjében.

kandot1

A hazaszeretetet megélni Nyergestető kopjafái segítenek. A történelemkönyvekből hiányzik ez az „anyag”, de az itt töltött napok alatt megelevenedett közös történelmünk és irodalmunk pillanatai. Ábel alakja és jelleme érthetőbbé vált Csíkcsicsón, Csíkmadarason és a Hargitán átutazva.

A legnagyobb élmény a szekerezés volt. Mai pesti gyerekeknek a vidéki székely táj, gazdaság, hagyományok, az önellátás képessége itt kap valóságtartalmat. Átkelni szekérrel patakon, völgyön, domboldalon, megpihenni a patakpartján, de résen lenni, hogy jön-e a medve. Húst sütni, jót falatozni és szaladni a végtelenben, határtalanul!

kandot2

S, hogy mi az érték ebben a hat napban? „Ezt az élményt még az unokáiknak is mesélni fogják. Örök hála érte.” – írta az egyik szülő. Ennél nagyobb köszönetet megfogalmazni nem is lehet – tette hozzá Magyar Márta.

A Kandós diákok ellátogattak többek között a Békás-szorosra, Csíksomlyóra, Csíkszeredára, Farkaslakára, a Gyilkos-tóhoz, Kolozsvárra, Korondra, Máréfalvára, Mohos láphoz, Szejkefürdőre és a Szent Anna-tóhoz...

Hír naptár

« Június 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Csatlakozz közösségünkhöz