Be a medencébe!

Írta:  Kerékgyártó György 2016.06.15.

A Városgazda Utánpótlás Akadémia idényzárójával nyílt meg a strand a Bókay-kertben.

– Persze hogy mi is akadémiások vagyunk – válaszolta azonnal az a két kisiskolás korú lány, akit semmilyen körülmények között nem lehetett kiparancsolni a medencéből a június 10-i Bókay-kerti strandnyitón, amikor bárki ingyen használhatta a Park uszodához tartozó szezonális létesítményt. Igaz, ezen a pénteki kora délutánon, amelyen előbb eső fenyegetett, majd mégis kisütött a nap, szinte csak a Városgazda Utánpótlás Akadémia sportolói éltek a lehetőséggel, ők viszont igen nagy számban.

Akadémiások a vízben

A jelenlevőket köszöntő Kucsák László országgyűlési képviselő meg is ragadta a lehetőséget, hogy üzenjen azoknak, akik még csak tervezik, hogy felkeresik a strandot.

str1
– Nagy öröm, hogy ilyen sokan gyűltünk össze ezen a mai strandnyitón. Rögtön meg is kérlek benneteket, hogy szóljatok otthon mindenkinek: szeptember elejéig nyitva vagyunk, várunk mindenkit ide, a Bókay-kertbe – mondta.

str2
Az akadémiások egyébként a szezonvégi bankettjüket tartották itt, amelynek keretében valamennyi igazolt sportoló ajándékcsomagot vehetett át. Az esemény természetesen alkalom volt a visszatekintésre, az eddigiek összegzésére is. Az év eredményeiről Kissné Baumann Gizella beszélt.

str3
– Több mint egy esztendő telt el azóta, hogy a Városgazda Utánpótlás Akadémia megkezdte a működését. Amint az itt jelen levők számából is látszik, az első szakosztályok jelentős érdeklődés mellett indultak el. Megszülettek az első versenysikerek is, és további növekedésre törekszünk. Mint azt az év során már többször jeleztük, hamarosan újabb szakosztályaink indulnak, szeretnénk bővíteni a családot. Mert a legfőbb cél az, hogy az akadémia a versenyzőkkel és a hozzátartozóikkal együtt egy fontos kerületi közösség, igazi család legyen – fejtette ki a szakmai igazgató.

Változatlan áron a belépők és a szolgáltatások

 

A Bókay-kerti strand a szeptember 4-i szezonzárásig hétfőtől vasárnapig 9 és 19 óra között tart nyitva.
A jegyek és a szolgáltatások árai nem változtak:
– egész napos felnőttbelépő: 1000 Ft
– egész napos gyermekbelépő: 650 Ft
– egész napos családi belépő, amelyet 2 felnőtt + 2 gyerek vagy 1 felnőtt + 3 gyerek vehet igénybe: 2650 Ft
– dolgozói + önkormányzati kedvezményes belépő: 500 Ft
– napozóágy: 500 Ft
A strandbelépő higiéniai okokból az uszodába nem érvényes. A karszalagos rendszernek köszönhetően bárki kisétálhat a parkolóba vagy a Bókay-kertbe anélkül, hogy visszatérésekor újabb jegyet kelljen váltania.


És mi mással is ünnepelhettek volna a fiatal sportolók, mint sporttal? A színpadon küzdősport-bemutatót tartottak, a vízben a vízilabda-szakosztály mutatkozott be, a színpad közelében egy rövid fitneszprogrammal melegíthettek a nap résztvevői. Kicsivel később vízi versenyek, illetve ezekkel párhuzamosan az újonnan átadott strandlabdarúgó-pályán futballmérkőzések kezdődtek.

Minden, ami mozgás

A strandnyitásra felfrissítette, megcsinosította a területet a fenntartó Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt. Megmetszették a fákat, egyrészt azért, hogy ne hulljanak gallyak a medencébe, másrészt azért, hogy naposabb, melegebb legyen a medence. Átvizsgálták a növényzetet, felfrissítették a zöldfelületeket, pótolták a füvet. Kiigazították a burkolatot, és elvégezték a vízforgató berendezés karbantartását is.
A napozóterület méretének köszönhetően a strand egyszerre 400 embert képes befogadni, és a nagymedencében 80 fürdőző tartózkodhat egyidejűleg. A medencén kívül több sportlétesítmény is szolgálja a kikapcsolódást. A gyerekeket minijátszótér, a nagyobbakat strandröplabda-, sőt egy pétanque-pálya is várja.

str4

 

Hír naptár

« Július 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Csatlakozz közösségünkhöz