Rióra figyel a sportvilág

Írta:  Róth Ferenc 2016.07.18.

Az idei nyári olimpián is lesz kerületi résztvevő.

 

Nemrég ért véget a futball-Eb, éppen csak feldolgoztuk az élményeket, máris itt a következő attrakció, a brazíliai, sorrendben XXXI. Nyári Olimpiai Játékok (augusztus 5–21.), amely, függetlenül a nem tökéletes előjelektől, biztosan nagy sportélmény lesz azoknak, akik már úgyis „belenőttek” a tévéfotelba. Mivel már végleges a magyar küldöttség, tudjuk, hogy – a nemzeti színeken túl – a kerületünket a londoni olimpia bronzérmese, Marosi Ádám öttusázó képviseli.
Ádám szerencsére egészséges, és kellő önbizalommal várja a versenyét, amelynek a végeredménye, mint általában az öttusában, megjósolhatatlan.
Ami a kerületi sportolók korábbi eredményeit illeti: az 1912-es olimpián Prokopp Sándor lett aranyérmes a 300 méteres hadipuska versenyszámban.
Van egy „tragikus hőse” is a kerület sportéletének. Az atléta Iharos Sándor, aki, ha kiutazhatott volna az 1956-os melbourne-i játékokra (tisztázatlan, hogy a katonatiszt miért nem tarthatott a csapattal), akkor is nyert volna, ha hátrafelé fut... Az 1960-as római olimpián ott volt, de már túl a fénykorán. 5000 méteren a tizedik, 10 000 méteren a tizenegyedik lett.
Jutott érem Lőrincnek a 2012-es pekingi játékokon is. A 84 kilós kötöttfogású birkózó, Fodor Zoltán ezüstérmes lett. Ennek örült az egész ország, annak azonban nem, hogy sérülése miatt idő előtt vissza kellett vonulnia.
Büszkék lehetünk Káté Gyula ökölvívóra is, aki három olimpián (2004, 2008, 2012) képviselte a kerületet is.
Rióban, akárcsak Londonban, tehát Marosiért szoríthatunk, aki méltó folytatója a helyi sporthagyományoknak.

Hír naptár

« Szeptember 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Csatlakozz közösségünkhöz