Díjazott szolgálat

Írta:  2012.11.19.
Kitüntették a kerületi szociális munkában kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakembereket.

A Szociális Munkások Nemzetközi Szövetsége (IFSW) 1997-ben választotta november 12-ét a Szociális Munka Napjává. Ez minden évben jó alkalommal szolgál arra, hogy a szakterület felhívja a közvélemény figyelmét azokra, akik a segítségre szorulókért dolgoznak.

– Nehéz és felelősségteljes munka ez, mert nem olyan világban élünk, ahol a másokért végzett munka jelentősége azonnal felismerhető – mondta a köszöntőjében Ughy Attila polgármester. – A szociális biztonság intézményrendszerének alappillérei, az előítélet-mentes, fenntartások és sztereotípiák nélküli munkáról szóló mondatok csak halványan és árnyaltan vannak jelen a közbeszédben, és ez megakadályozza, hogy a széles közvélemény is tisztában legyen az önök mindennapjaival.
A kerületi önkormányzat – egy helyi rendelet alapján – immár nyolcadik alkalommal jutalmazta meg ezen a napon azokat a munkatársait, akik legalább tíz éve végeznek a kerületünkben kiemelkedő gondozói munkát, illetve elismerésre méltó szakmai tevékenységet fejtenek ki a bölcsődei feladatok ellátásában, a család- és a gyermekgondozásban.

A kitüntetéseket Ughy Attila és Csomó Tamás alpolgármester adta át.
„A kerületi családokért és gyermekekért” díjat ebben az évben Németh Istvánné, a Bambi és Bencs Gizella, a Hétszínvirág bölcsőde kisgyermeknevelője, valamint Kalocsai Pálné, a Csibész Családvédelmi és Módszertani Központ Gyermekek Átmenti Otthonának szakmai vezetője vehette át.
„A kerület szociális gondozója” címet Dobosné Farkas Mariann, a Somogyi László Szociális Szolgálat szociális gondozónője és Hozmann Tiborné, a szolgálat ápoló-gondozónője kapta meg.

 

Hír naptár

« Szeptember 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Csatlakozz közösségünkhöz