A Borostyáné lett a kupa

Írta:  Fülep Erzsébet 2016.10.17.

A Somogyi László Szociális Szolgálat hagyományteremtő szándékkal Őszikék elnevezésű vándorkupát szervezett a kerületi nyugdíjasklubokkal közösen október 13-án.

Már napokkal korábban lelkesen készültek a Somogyi szolgálat munkatársai, gondozottjai és a kerületi nyugdíjasklubok tagjai a nagy eseményre. Feldíszítették az udvaron állított sátrat, s mindent megtettek, hogy jól sikerüljön a rendezvény.

VAA 7220 copy
A vendégeket Bálint Ramónának, a Somogyi László Szociális Szolgálat vezetőjének üdvözlő szavait követően Kucsák László országgyűlési képviselő és Dömötör István alpolgármester köszöntötte, majd Mihály Mária, a szociális szolgálat nappali ellátási vezetője ismertette a programot.

VAA 7172 copy
– Hagyományteremtő szándékkal nemcsak az intézmény ellátottjainak szerveztük meg az Őszikék vándorkupát, hanem a kerületi nyugdíjas klubok tagságának is – mondta Bálint Ramóna. – A megmérettetés résztvevőinek otthon süteményt kellett összeállítaniuk, amit a szolgálat kemencéjében sütöttek ki. Második feladatként agyagból kellett alkotniuk, harmadikként kaptak egy-egy ládát, amelyben természetes anyagok voltak, ebből kellett asztaldíszt készíteniük. Negyedikként szellemi totót kellett kitölteniük a versenyzőknek.

VAA 7135 copy
A vándorkupát a Borostyán szolgálat nappali ellátottai nyerték el, s őrizhetik egy évig, a közönségdíjat pedig a Somogyi László Szociális Szolgálat csapata kapta.
Azonban senkinek nem kellett üres kézzel hazatérnie, ugyanis minden résztvevő emléktáblát kapott. A Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzat Idősekért-Fiatalokért Közalapítvány pedig minden klubnak kézműves foglalkozást ajánlott fel, amihez az alapítvány adja a kellékeket. Természetesen nemcsak a versenyről szólt a nap, színes műsorról is gondoskodtak a szervezők. Elsőként a Somogyi szociális szolgálat munkatársai adtak műsort, majd felléptek többek között a Gyöngyvirág Szociális Szolgálat gondozottjai.

Hír naptár

« November 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Csatlakozz közösségünkhöz