Kapni jó, adni öröm

Írta:  Fülep Erzsébet 2016.12.15.

A Csontváry iskola tanulói egy ugandai iskola diákjainak gyűjtöttek ajándékokat.

A Csontváry iskola tanulói egy ugandai iskola diákjainak gyűjtöttek ajándékokat, amelyeket ünnepélyes keretek között vett át a Magyar Afrika Társaság december 9-én, hogy eljuttassa hozzájuk.

uganda 06 copy
A Csontváry Kosztka Tivadar Általános Iskola vezetősége pár hónapja felhívást tett közzé az intézmény honlapján és Facebook-oldalán: „Az ugandai King David iskola diákjai nagy szegénységben élnek, ám szorgalmasan járnak iskolába, hogy elérhessék álmaikat. Mi segítsünk nekik!”
Amikor Gáspár Attila mentőtiszt idén áprilisban a Magyar Afrika Társasággal (AHU) Ugandában egy hónapos misszión vett részt, felkeresték a King David iskolát is, amely Kampalától, a fővárostól mintegy 300 kilométerre, az esőerdő sűrűjében található. A mentőtiszt elmondta a gyerekeknek, hogy a felesége révén kapcsolatban áll egy budapesti iskolával, azoknak pedig több sem kellett, ajándékokat kezdtek készíteni, s lerajzolták az iskolájukat és annak környezetét...

uganda 02 copy
Amikor hazajött a csapat, a Csontváry iskola aulájában kiállítást rendeztek az ugandai tanulók rajzaiból és az ott készült fotókból. A pedagógusok pedig kihirdették, hogy aki tud, hozzon olyan holmikat, amilyenekre egy diáknak szüksége lehet.
A gyerekek aztán elmondták a szüleiknek, hogy szeretnék megajándékozni az ugandai gyerekeket, így egyre csak gyűlt az adomány az iskolában.

uganda 01 copy
Az átadáskor Hamar Vivien és Komlósi Vanda, a Csontváry iskola tanulói csillogó szemmel mondták, hogy az afrikai fiatalok biztosan nagyon fognak örülni az ajándékoknak, mert látszik a fotókon, hogy nagyon szerény körülmények között élnek, sokuknak még cipője sincs.
Ahhoz, hogy a küldemény célba érjen, az iskola vezetősége felkérte a Magyar Afrika Társaságot, hogy juttassa el a csomagokat a King David iskolába.
Az ünnepélyes átadásra eljött Raymond Irambo, az AHU főtitkára, Kembe Sorel szóvivő, Abebe Dániel énekes (művésznevén Bebe), jószolgálati nagykövet, akik megköszönték a diákoknak az adományt, majd a Serengeti Troup (Magyarországon élő tanzániai zenészek) fergeteges hangulatot teremtett a tornateremben. Ugyanezen a programon adták át a csontvárys gyerekek az Országos Mentőszolgálat munkatársának az összegyűjtött plüsmacikat is, amelyeket – természetesen fertőtlenítést követően – azok a magyar gyerekek kapnak meg, akiket valamilyen egészségügyi okból mentőautóval kell szállítani.

Hír naptár

« Május 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Csatlakozz közösségünkhöz