Családi örökség a művészi hajlam

Írta:  P.A. 2017.01.20.

Anya és fia állított ki közösen a Rózsa Művelődési Ház galériájában.

Rendhagyó kiállítás nyílt január 13-án a Rózsa Művelődési Házban. Azért rendhagyó, mert több alkotó együttes tárlata nem ritka, az viszont igen, ha anya és fia együtt állítja ki festményeit. Klima Elvira és Safranek Márk életének szerves része a képzőművészet, bár inspirációjuk, látásmódjuk és a technikájuk is különböző. Azonban, ahogy ezt ők is kihangsúlyozták, éppen ez a kettősség alapozta meg kiállításuk egyediségét.

VAA 8551 copy
- Nagy öröm, hogy lehetőséget kaptunk a művelődési háztól életünk első kiállításának megrendezésére. Azt gondolom, hogy ha valaki az alkotás bármely formáját választja, valahol mindig fiatal marad – mondta Klima Elvira, aki hozzátette, hogy a művészi hajlam a családban örökletes. – Édesanyámtól örököltük a géneket, a családban több művész is van. Márk a hatodik láncszem ebben a sorban. Képeink bemutatásával elsősorban örömet szeretnénk szerezni, és egy kis kikapcsolódást akarunk nyújtani a látogatóknak.

VAA 8573 copy
A megnyitón a festmények mellé zenei élmény is társult, a kötetlen beszélgetést, a művek megtekintését Rózsa György gitárművész akkordjai kísérték.
Az Entitások- avagy Anyja és Fia kiállít című tárlat február 8-ig tekinthető meg – nyitvatartási időben - a Rózsa Művelődési Ház földszinti galériájában.

VAA 8528 copy

Hír naptár

« November 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Csatlakozz közösségünkhöz