A régi PIK helyén egy modern épül

Írta:  2013.04.29.
Az év végére megújul Pestszentimre városközpontja. A képviselő-testület tagjai nemrég a PIK területén tartottak bejárást.
Az év végére megújul Pestszentimre városközpontja. A munkálatok haladását folyamatosan figyelemmel kísérjük, és ugyanezt teszi a kerületi önkormányzat is. Ennek jegyében járta be projekt főbb helyszíneit április 10-én Péterszegi Imre projektmenedzser vezetésével Lévai István Zoltán alpolgármester és a képviselő-testület több meghívott tagja, köztük ellenzéki képviselők is.

Aki nem járt a régi Pestszentimrei Közösségi Házban, az végleg elesett ettől a lehetőségtől, ugyanis a PIK-et, néhány főfal kivételével, gyakorlatilag teljesen lebontották, és a helyén egy új, modern, minden igényt kielégítő kulturális intézmény létesül.

Jól halad a fejlesztés

A bejárás első helyszíne tehát a PIK munkaterülete volt. A munkálatokkal kapcsolatban Péterszegi Imre elmondta, hogy bár a kezdéskor volt némi csúszás, a fejlesztés mostanra már megnyugtatóan halad.
– Az első ütem műszaki átadásának a kedvezőtlen téli időjárás miatt május 4-ig kell megtörténnie. Egy építkezés során mindenütt adódnak műszaki problémák és egyéb, előre nem látható gondok, de úgy vélem, hogy tartani tudjuk a szeptemberi határidőt, és nem lesz csúszás.

Több parkolóhelyet létesítenek

Pestszentimre központjában folyamatosan gondot okoz a parkolás. A Nemes utca idetartozó szakaszának felújításakor erre is gondoltak, így két nagyobb befogadóképességű parkolót is kialakítanak. Az Imre-ház előtt, illetve azzal szemben, az utca túloldalán lévő újonnan kialakított területen is kulturált parkolóhelyek várják majd az autósokat.
 

A projektmenedzser kiemelte, hogy az átépítés során maximálisan figyelembe vették a leendő bérlők igényeit, míg a megmaradt, de szintén felújítandó épületrészben lévő cukrászda és kerékpárbolt az átalakítás teljes ideje alatt zavartalanul üzemel.

Több lehetőség

Az újjáépítés ellenére a PIK alapvető funkciója és több helyisége is a régi helyén marad. Így a színháztermet sem kell majd máshol keresnünk, mint eddig, de összességében tágasabb lesz az épület, s a felső szinteken több terem, illetve szoba lesz. Az pedig már természetes, hogy a felújítás után az épület teljesen akadálymentesített lesz. A felső előadóterem alkalmas lesz nagyobb rendezvények lebonyolítására is, de egy mozgatható fallal ketté lehet majd választani, így párhuzamosan több eseményt is lehet itt tartani.

Lévai István Zoltán elégedett volt a látottakkal.
– A kezdeti csúszások ellenére beindult a munka, a BKV-val és az OTP-vel is sikerült rendezni a vitás kérdéseket, és ha a tervezett ütemezést tartani tudják, akkor biztonságban befejeződik a kivitelezés – mondta az alpolgármester. – Hosszú telünk volt, de mostantól az időjárás is kedvezni fog, így bízom abban, hogy tartható a határidő.
Az alpolgármester kiemelte, hogy Pestszentimre központja egy új épületet kap, amelynek már a tervezésekor a korábbinál több funkcióval számoltak.
– A régi művelődési házzal szemben az új kívül-belül egyaránt minden tekintetben meg fog felelni a kor igényeinek – tette hozzá.

Szépül az Imre-ház is

A Nemes utca 14. alatt lévő Imre-házban szintén folynak a munkálatok. Mivel helyileg védett épületről van szó, a modernizálása során meg kell őrizni az eredeti stílusát. Ezzel együtt azért már készül a lift, és ugyancsak az akadálymentesítés jegyében az alsó szinten lévő gyógyszertárhoz vezető rámpa is.

Alapkövetelmény az energetikai korszerűsítés, a nyílászárók cseréje és a hőszigetelés. A fűtésrendszer modernizálásához szükséges közös kazánt az imrei projekttel egy időben a gyógyszertár tulajdonosa cserélte ki, az általa végeztetett felújítás részeként.

A helyi identitás erősítése a cél

Fontos, hogy a városrész ne csak az épített környezetet tekintve újuljon meg, hanem a helyi közösségek, elsősorban a civil szervezetek támogatása révén társadalmilag is, és hogy erősödjön a helyi identitás. A Pestszentimre-városközpont megújítása című projekt keretében ennek érdekében írtak ki pályázatot a civil szervezetek részére. A pályázat lehetőséget ad a helyi közösség bevonását célzó programok, kulturális rendezvények, sportesemények szervezésére, valamint a városrész értékeinek a bemutatására. A miniprojektek összesen 18,45 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak. Amíg a keret tart, lehet még pályázni. Bővebb információ a lehetőségről a www.pestszentimre.hu oldalon található.
 

 

Hír naptár

« November 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Csatlakozz közösségünkhöz