Nem kell mindig fizetni a konténerért

Írta:  K.Gy. 2017.03.02.

A közterület-használat rendjén is módosított a képviselő-testület.

Elfogadta a képviselő-testület az önkormányzat ez évi költségvetését. Így a február 23-i ülés további részében megvitathatták többek között a szociális támogatásokkal, a pályázatokkal, a vagyongazdálkodással és a fejlesztésekkel kapcsolatos kérdéseket is. Fontos döntés született a közterület-használatra vonatkozóan.

sitt

Ünnepélyes aktussal kezdődött a képviselő-testület február 23-i ülése: új képviselő tett esküt Somody László személyében, aki Horváth Zsófiát váltja a Párbeszéd Magyarországért (PM) frakciójában.

Könnyebb az építkezőknek

Fontos módosítást hajtott végre a képviselő-testület a közterület-használatra vonatkozó rendeletben. Mint azt a polgármesteri hivataltól megtudtuk, ezt a rendeletet a hivatal évente áttekinti, értékeli, s lakossági visszajelzésekből figyeltek fel egy problémára. Az eddigi gyakorlatban, ha valaki hulladékszállító konténert rendelt, és azt a háza elé állította, a két napra jutó 1080 forintos díj mellett 3000 forintos közterület-használati illetéket is fizetett, vagyis az illeték több volt, mint a konténer elhelyezéséért fizetendő közterület-használati díj. Ezért került a képviselő-testület elé az a javaslat, hogy az önkormányzat a lakossági konténer két napnál rövidebb ideig tartó utcán tárolásáért ne kérjen közterület-használati díjat, és a testület ezt meg is szavazta.
Ehhez hasonló volt egy másik probléma: építési engedély birtokában vagy egyszerű bejelentéssel végezhető építési tevékenység esetén az eddigi gyakorlat szerint az állványozásért és az építőanyag-tárolásért fél évig nem kellett közterület-használati díjat fizetni. A kerületiek azt nehezményezték, hogy a sitt elszállításához nélkülözhetetlen konténerek nem szerepeltek a szabályozásban. Az új szabályozás szerint tehát, aki jogszerűen építkezik, három napig illetékmentesen tárolhat konténert közterületen, majd annak elszállítása után szükség esetén újabb három napig.
Petrovai László (PM) üdvözölte, és észszerűnek minősítette az új szabályozást. Ughy Attila polgármester pedig úgy fogalmazott, remélhető, hogy ez jogkövető magatartásra sarkallja a polgárokat, és minden építkező a megadott időn belül tárol majd konténert a háza előtti közterületen.

Komplex sportpályák óvodásoknak

Részt vesz az önkormányzat a Nemzeti Ovi-Foci, Ovi-Sport Programban, amelyet a Magyar Labdarúgó Szövetség írt ki önkormányzatok számára – döntötte el a képviselő-testület. A pályázat révén a kerület több sportpályához juthat, ami az óvodás korosztály egészséges nevelését szolgálja. Fehér Gábor (MSZP) kérdésére Lévai István Zoltán alpolgármester elmondta, hogy komplex létesítményekről van szó, ahol nemcsak futballozni, hanem például kézi- és kosárlabdázni is lehet.
– Hasonló létesítmények korábbi átadásán mindig megkérdeztük a gyerekeket, hogy szerintük milyen sportot lehet űzni ezeken a műfüves pályákon. Nagyon kreatívan nyilatkoztak, még olyan sportokat is említettek, mint a jóga. De tény, hogy a tervező eleve multifunkciós létesítményeket álmodott meg, amelyeket a tapasztalatok szerint nagy örömmel használnak az óvodások – fogalmazott az alpolgármester.
A sikeres pályázat kedvezményezettje Pestszentlőrincen az Aprók Falva és a Cseperedő óvoda, Pestszentimrén a Napsugár óvoda Napvirág és a Vackor óvoda Kölyökmackó tagóvodája lehet.

Felújítják a rendelőt

Márciusban kezdődik a Béke téri orvosi rendelő felújítása. A hetvenes években felhúzott épület az elmúlt évtizedekben nem esett át komoly felújításon, így az időszerűvé vált. A projektről korábban döntött a képviselő-testület, most a módosult kivitelezési költségről kellett határozni, így már nem áll semmi a beruházás útjában. Hozzájárul az önkormányzat a Wlassics Gyula utcai Liliomkert óvoda bővítéséhez is. Az önkormányzat közbenjárására azért van szükség, mert a katolikus fenntartású intézmény részben a kerület, részben a Külső-pesti Tankerület vagyona. A testület döntése alapján területrendezést és parképítést terveznek a Nefelejcs és Lakatos utca által határolt területen.

IMG 7316 copy

Térítési díjak

Az éves költségvetés elfogadása után a képviselő-testület egyik kiemelten fontos feladata rendszerint az, hogy döntsön a szociális szolgáltatások térítési díjairól, szolgáltatási önköltségéről. Ez utóbbit többek között a bérek is befolyásolják. A minimálbér és a garantált bérminimum, az összevont szociális pótlék emelése, illetve a bölcsődei pótlék bevezetése miatt idén már magasabb illetményekkel kellett tervezni. Dömötör István alpolgármester így válaszolt egy ellenzéki kérdésre: ismert tény, hogy a normatív finanszírozás soha nem fedezte teljes mértékben az ilyen kiadásokat, az önkormányzatnak mindig ki kellett azt egészítenie.
A költségvetési rendelet szerint a kerület önkormányzata idén is több száz millió forintot fordít arra, hogy kiegészítse a befizetett térítési díjakat, jelentős terhet átvállalva a szociális szolgáltatásokat, az idősek vagy a gyermekek étkeztetését igénybe vevők esetében.
Néhány szolgáltatás díja nem változott, van, amelyiknek nőtt a térítési díja, illetve van, amelyiknek csökkent néhány százalékkal. Holové Zsolt irodavezető elmagyarázta, hogy az emelésre a nyersanyagnormák és a szolgáltatási önköltség növekedése miatt van szükség.

Jobb körülményeket a Havanna-piacon

A kerület pestszentlőrinci felében rendkívül népszerű a havanna-lakótelepi hetivásár. A környéken élők számára megkönnyíti a bevásárlást, hogy hétvégén a telep központjában tudják beszerezni a friss árut, még a lőrinci piacig sem kell elmenniük érte. Ráadásul a Havanna-hetivásáron jutányos áron kínálják a termékeket. Az egyetlen gond az, hogy a körülmények nem méltók a népszerű hetipiachoz. A képviselő-testület elé terjesztett javaslat alapján az önkormányzat egy korszerű vásártér kialakításával szándékozik megújítani a Baross utca–Bartha Lajos utca–Csontváry Kosztka Tivadar utca–Szép Ernő sétány által határolt területet. A terv újragondolja a hetipiac helyéül szolgáló terület arculatát, működését, közlekedési rendszerét, és a mai igényeknek megfelelő módon korszerűsíti azt. A rendezett standok környékére olyan pluszfunkciók kerülnének, mint például a mosdók, amelyek ma már nélkülözhetetlenek egy ilyen helyen. Az önkormányzat a korszerűsítést kerületi és fővárosi forrásból kívánja megvalósítani, a Főpolgármesteri Hivatal által kiírt Tér_Köz 2016 pályázat keretében.

VAA 6297 copy

Vigyáznak a vagyonra

Az elmúlt években a képviselő-testület ülésein és a kerület vezetőinek nyilatkozataiban többször elhangzott, hogy az önkormányzat felelősen kíván bánni saját vagyonával, és hogy a hosszabb távú érdekek mindig felülírják a pillanatnyilag kedvezőbbnek tűnő érdekeket. Ez vonatkozik a saját tulajdonú ingatlanállomány megőrzésére, megóvására és gondozására is. A 2016-os esztendőben – az elmúlt évekhez hasonlóan – többen nyújtottak be igénylést önkormányzati tulajdonú lakások megvásárlására, de a testület most is úgy döntött, mint korábban: nem kívánja elidegeníteni az ingatlanokat.

Gáz olcsóbban

Csoportos beszerzéssel jutott hozzá az elmúlt évben a földgáz és villamos energia szolgáltatáshoz a polgármesteri hivatal, a GESZ, a Városgazda18 és az egészségügyi szolgáltató. Ellenzéki kérdésekre Hunyadi István városigazgató elmondta, a futamidő még nem ért véget, ezért a teljes megtakarítás még nem kimutatható, de már látható, hogy ez a konstrukció kevesebbe kerül, mint a korábbiak. Ughy Attila polgármester ezt azzal egészítette ki, hogy csak a Városgazdánál 41 millió forinttal kevesebbet kellett költeni energiára, ami már jelentős megtakarítás még a beszerzéseket bonyolító külsős vállalkozás 12 milliós sikerdíját is belekalkulálva, de az arányokat tovább tolhatja a másik három csoporttagtól érkező kimutatás. A testület arról döntött, hogy a következőekben is ebben a formában kívánja az energiát beszerezni.

Hír naptár

« Augusztus 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Csatlakozz közösségünkhöz