Három hónap szeretet

Írta:  Fülep Erzsébet 2017.03.22.

A polgárháború elől menekülve 1949 nyarán 155 kisgyerek érkezett Görögországból Tótkomlósra. Az archív felvételekből február 21-én nyílt kiállítás a Városháza Galériában.

A görög polgárháború (1946 -1949) borzalmai elől 1948 és 1950 között mintegy 3500 gyermeket menekítettek Magyarországra. A Nyugat-Makedónia falvaiból érkezett görög gyermekeket a magyar társadalom rokonszenvvel és együttérzéssel fogadta. Az 1949-ben a nyári hónapokat a görög gyermekek tótkomlósi családoknál töltötték. Mindez röviddel a település életét alapvetően megváltoztató csehszlovák-magyar lakosságcsere után történt. A vendéglátó családok meleg szeretettel, gondoskodással fogadták a kis vendégeket.

Nikáki Afroditi XVIII eln helyettes

A három hónap alatt mély emberi kapcsolatok születtek, amelyek nem egy esetben egy életen át fennmaradtak.

A Tótkomlós Barátainak Köre Egyesület ennek emlékére készítette a Három hónap szeretet című tíz tablóból álló kiállítást, amihez a magyarázó szöveg magyar-szlovák-görög nyelven olvasható. A képekből megtalálható a Köszönjük Magyarország című kiadványban is. A tárlat látogatói közül többen felfedezték a dokumentumfotók valamelyikén a saját családtagjukat.

Agárdi Bendegúz Szpírosz HRE Makkainé NA

Nikáki Afroditi a XVIII. kerületi Görög Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese is meghatottan nézte az egyik fényképet, amin nagymamája volt látható, a befogadó család körében.

– 2013-ban Tótkomlóson szerveztük meg az egykori gyerekek és a befogadó családok leszármazottainak baráti találkozóját – mondta Hollerné Racskó Erzsébet, a Tótkomlós Barátainak Köre Egyesület elnöke. – Ezzel a kiállítással szeretnénk adózni a vendégszerető tótkomlósi családok és az 1949-ben született barátságok emlékének.

IMG 8938 átméretezve

A kiállítás megnyitóján Makkainé Szelindi Stella, a XVIII. kerületi Görög Nemzetiségi önkormányzat elnöke, Agárdi Bendegúz Szpírosz, a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzatának általános elnökhelyettese mondott köszöntőt, majd Hollerné Racskó Erzsébet nyitotta meg a március 3-ig megtekinthető tárlatot, s és Radics Afrodité énekével emelte az est hangulatát.

Hír naptár

« Június 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

Csatlakozz közösségünkhöz