Cikóriakávéból képgyűjtemény

Írta:  Fülep Erzsébet 2017.03.23.

Magyar történelem, irodalom és művészet képekben – A régmúlt matricás albuma címmel nyílt tablókiállítás március 20-án a Múzeumsarok kiállítóhelyen.


A kiállítás egy matricás albummal kezdődött, amelybe gyűjteni kellett a képeket. Ezt tette Otruba István is diákként 1943-44-ben, az album hátlapján leírtak alapján. Minden kép a helyére került, így teljes lett az album, amit azóta is megőrzött, és kiállításon mutatja be a gyűjtő az érdeklődőknek.

DSC05109 copy
István bácsi mindenkit arra biztat, hogy sétáljon el a Múzeumsarokhoz, mert az album képei felnagyítva, tablókon láthatók a kiállítóhely kirakatában, odabent pedig a jóval kisebb eredetik is megtekinthetők.
A képek a Szent István cikóriakávés-dobozokban voltak benne. A gyár a mai szóhasználattal az alábbi marketingszöveggel buzdította a diákokat a képek gyűjtésére: ”Ha édesanyátok háztartásában nem fogy annyi kávé, hogy ebből hamarosan tele lehetne ragasztani az albumot, forduljatok rokonaitokhoz, ismerőseitekhez és kérjétek meg, hogy vásároljanak a boltban Szent István cikóriát, és a képeket adják át nektek. Akinek több egyforma képe van, az cseréljen pajtásával.”

DSC05075 copy
Így tett Otruba István is, és addig-addig biztatta kávévásárlásra édesanyját, rokonait, a szomszédokat, amíg be nem telt az albuma, amihez 220 különböző képet kellett összegyűjteni. Ez utóbbiak nem a maiakhoz hasonló reklámmatricák, hanem történelmi alakok, irodalmárok, művészek portréja szerepelnek rajta, egy rövid ismertetővel. Érdemes végig böngészni a képes magyar történelem, irodalom és művészet című album alapján készült tablókat, mert sok értékes tudnivalót tartalmaz.
Fodorné Nagy Veronika muzeológus, a Tomory Lajos Múzeum munkatársa nyitotta meg a június végéig látható kiállítást.

DSC05090 copy

Hír naptár

« Április 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Csatlakozz közösségünkhöz