Átadták a Fecskefészek óvodát

Írta:  2013.09.01.
Ünnepélyes keretek között adták át szombaton délután a Szent László utcában a Sztehlo Gábor evangélikus óvodát.

Ünnepélyes keretek között adták át szombaton délután a Szent László utcában a Sztehlo Gábor evangélikus óvodát, amelyben olyan körülmények várják az óvodás korú gyermekeket, ami ritkaságszámba megy az országban. A megnyitón tartott istentiszteleten Gáncs Péter elnök-püspök ünnepélyes keretek között elhelyezte a három épületből álló intézmény zárókövét, majd átadta az óvoda kulcsait azoknak, akiknek a Fecskefészek óvodát építették. A gyermekeknek.
A szeptember közepétől működő intézményben egyelőre 56 fiú és lány kezdi meg életének új szakaszát, de amint Kalina Katalin igazgató asszony elmondta, várják azoknak a jelentkezését, akik szerető közösségben, keresztény elvű nevelés mellett, ebben az intézményben szeretnének megismerkedni az óvodai élettel. 

Hír naptár

« Április 2018 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Csatlakozz közösségünkhöz