Zengő német mondókák

Írta:  Gönczöl András 2017.05.05.

A német gyermekdalok és gyermekjátékok fesztiválját rendezte meg a Német Nemzetiségi Önkormányzat óvodás fellépők részvételével.

Akik magányra vágytak a német gyermekdalok és gyermekjátékok 13. alkalommal megrendezett fesztiválján, igencsak zavarban lehettek. Az óvodás fellépőkből, szülőkből, dadusokból és meghívott vendégekből szép résztvevői szám kerekedett ki. Akár hiszik, akár nem, körülbelül négyszázan vettek részt a Kondor Béla Közösségi Házban tartott fesztiválon április 27-én.

IMG 0066
Zengő Guten Tag, azaz Jó napot! köszöntéssel üdvözölték egymást a résztvevők, majd bebizonyították, hogy négyszázan is tudnak csendet produkálni. Kedves hagyomány a vándorzászló átadása a következő évi fesztivál szervezőjének, a rendezvény nyitószakaszában ezt most Újhartyán képviselői vehették át.
– A mai világban nagyon fontos az óvodai oktatás – mondta Szarvas Attila alpolgármester a köszöntőjében. – Ezen alapul a jövő, ráadásul ezekben az óvodákban két nyelven, magyarul és németül is oktatnak. Köszönöm a szervezők profi munkáját, látván a megjelentek sokaságát, sehr schön, azaz nagyon szépre, rendezettre sikerült.

IMG 0037
A Fővárosi Német Önkormányzat elnökének, Bárkányi Juditnak a köszöntőszavai útravalóként szolgáltak:
– A mai fesztivál jó alkalom a meglévő tudás átadására, és egyben tanulhatunk is egymástól. Sok sikert kívánok nektek!
Részben a népviselete, részben a kezében tartott papír mennyisége miatt a forgatagból kitetszett a fesztivál szervezőjének, mindenesének alakja. Lelkes Gáborné, Hajni, az OVI Német Nemzetiségi Alapítványi Óvoda vezetője szusszanásnyit megpihenve tájékoztatott az eseményről.
– Volt bennem némi izgalom, keveset is aludtam. Elképzelni sem tudtam, miként lehet több száz apróságtól elvárni a csendet és a rendet – mondta a rendezvény házigazdája. – Feleslegesen aggódtam. A résztvevők bevonulása is nagyon fegyelmezett volt, ami már biztatónak tetszett. Apropó, résztvevők, vendégek jöttek Zuglóból, Pesterzsébetről, a Normafától, a XVII. kerületből. Vidéket Szendehely, Visegrád, Dunabogdány, Iklad, Kismaros, Üröm és Érd képviseli. A program minden, az ovisoktól elvárható műsorszámot tartalmaz, vannak zengő mondókák, csilingelő dalocskák és „színházi jelenetek” is. Ami valamennyi előadott műsorszámra jellemző, az az igen fiatal életkorukat meghazudtoló profizmus. Nekem is részem volt köszönőszavakban, ám én is köszönettel tartozom mindazon kollegáimnak, a nemzetiségi szervezetek vezetőinek és munkatársainak, illetve mindenkinek, aki segítette a fesztivál sikerét.

IMG 0073

Hír naptár

« Augusztus 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Csatlakozz közösségünkhöz