Fővárosi matekverseny a Darusban

Írta:  Fülep Erzsébet 2017.05.26.

A budapesti általános iskolák felső tagozatos diákjainak meghirdetett matematikaverseny döntőjét a Darus iskolában tartották május 15-én.

A versenyt kifejezetten a nyolc évfolyamos általános iskoláknak hirdette meg a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, vagyis nem indulhattak azok a gyerekek, akik 12 évfolyamos iskola gimnáziumába járnak, vagy olyan intézményben tanulnak, ahova felvételi alapján választották ki őket.

VAA 8641 copy
– A megmérettetés első fordulóját a kerületek szervezték meg – mondta Rubóczky György, a Fazekas vezetőtanára. – A döntőben kerületenként és évfolyamonként két-két gyerek vehetett részt. A verseny mind a tanulók, mind az iskolák számára ingyenes. Ennek azért is van nagy jelentősége, mert ha valaki anyagi okokból nem tud elindulni a matematikaversenyen, akkor sohasem derül ki, hogy érzéke van hozzá.

VAA 8653 copy
A döntő feladatait a Fazekas gimnázium matematika-munkaközössége készítette el. A feladatsorok javítását és a végső sorrend megállapítását a kerületi matematika-munkaközösségek vezetői végezték.
– Nagyon sok jó képességű diák van, de csak akkor lesznek eredményes versenyzők, ha a pedagógus észreveszi, és „mellé teszi” a saját munkáját, hogy a tehetségük ki tudjon bontakozni – tette hozzá a matematikatanár.
A megnyitón Galgóczy Zoltán köszöntötte a tehetséges kis matematikusokat, hangsúlyozva, hogy mindenki csak nyertes lehet. Az alpolgármester azt is megemlítette, hogy már negyedik alkalommal ad otthont a Darus iskola a fővárosi versenynek. Kiemelte, hogy a részt vevő diákok már bizonyították, hogy tehetségesek, amit a szorgalmuknak és a kiváló felkészítő tanáraiknak köszönhetnek.
A döntőben sikeresen szerepelt Eszes Gergely, a Kandó Téri Általános Iskola 6. osztályos tanulója.

Hír naptár

« November 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Csatlakozz közösségünkhöz