A kerület pedagógusainak elismerése

Írta:  P.A. 2017.06.13.

A XVIII. kerület pedagógusait köszöntötte Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata június 9-én a Rózsa Művelődési Házban.

A XVIII. kerület pedagógusait köszöntötte Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata június 9-én a Rózsa Művelődési Házban. Galgóczy Zoltán alpolgármester köszöntőjét megelőzően Lux Ádám három József Attila-verset (És keressük az igazságot, Ki verné föl lelkünkben a lelket, Tél) szavalt el. A szülei és testvérei révén pedagógus-családból származó színművész elmondta, hogy úgy érzi mindhárom költemény mondanivalója – a pályakezdés fiatalos lendülete, majd az elme és a lélek pallérozódása mellett a tanári pályát végigkísérő szeretet révén - kapcsolódik ehhez a nemes hivatáshoz.

VAA 3541 copy
Galgóczy Zoltán köszöntő beszédében a tanítókat és a tanárokat közösségalkotó embereknek nevezte.
- A gyerekek a tanáraik révén értik meg igazán, hogy mindig gondoskodó szeretettel forduljanak környezetük felé, mert minden, ami érték, épített vagy szellemi bástya, az sosem tulajdon, csak kölcsön. Ezt a legjobb tudásunk szerint óvjuk, gyarapítunk és adunk tovább utódainknak. Ezt az örökséget a tanárai ismertetik meg gyerekeinkkel. A pedagógus mindig dolgozik, mindig szolgál. Az a dolga, hogy saját tudása, tapasztalatai és motivációi segítségével megtanítson tájékozódni és eligazodni. A pedagógus mindig egy órára készül, járja a saját felfedező útjait, hogy később az ifjak már az Óperencia azon részein kalandozzanak, amit valaki már feltérképezett a számukra.
A pedagógus napi ünnepségen először az Emberi Erősforrások Minisztériuma Pedagógus Szolgálati Emlékérem elismerését adta át Buzsákné Király Klárának, a pestszentlőrinci Nyitnikék óvoda vezetőjének Kucsák László országgyűlési képviselő és Galgóczy Zoltán.

VAA 3490 copy
A továbbiakban a „Kerület tanára” elismerő címet vehette át Gálné Kálmán Aranka (Kandó téri Általános Iskola), Ilkeiné Kupai Valéria (Bókay Árpád Általános Iskola), Malomszegi Rita (Gloriett Sportiskolai Általános Iskola) és Szőke Lászlóné (Vörösmarty Mihály Ének-zenei és Nyelvi Általános Iskola).
A „Kerület tanítója” elismerésben részesült Kiss Olga (Csontváry Kosztka Tivadar Általános Iskola), Sárik Anikó (Darus utcai Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola) és Szűcsné Rózsavölgyi Erika (Eötvös Loránd Általános Iskola).
A „Kerület óvodapedagógusa” kitüntetést Cseh Ibolya (Pitypang óvoda), Peresné Karácsony Tímea (Vándor óvoda) és Tóthné Tóth Éva (Vackor óvoda) kapta meg.

VAA 3611 copy

Hír naptár

« Augusztus 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Csatlakozz közösségünkhöz