Új hibrid Hondák az önkormányzatnál

Írta:  2013.10.26.
Két újabb hibrid hajtású gépkocsit adott át használatra a XVIII. kerületi önkormányzatnak a Honda cég,
Két újabb hibrid hajtású gépkocsit adott át használatra a XVIII. kerületi önkormányzatnak a Honda cég, amelynek zöld programja keretében a múlt ősz óta három személyautó és két – ugyancsak környezetbarát hajtású – robogó áll a hivatal dolgozóinak rendelkezésére.

Az autógyártó magyarországi képviselője és a Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata közötti partneri megállapodás példaértékű. A fővárosban hasonlóval egyelőre csak a IX. kerületben kísérleteznek.
– A tavalyi teszt kiértékelésekor kiderült, hogy a hibrid hajtású autóknak fele annyi volt a károsanyag-kibocsátásuk, mint a hasonló kaliberű benzines gépkocsiknak – mondta Szallerbeck Róbert, a két új autót átadó márkakereskedés ügyvezetője. 
A most kapott Jazz és Civic típusú autóval már öt darabból áll az önkormányzati gépkocsiflotta.
Ughy Attila polgármester az október 22-i átadón kiemelte, hogy az alternatív hajtású autók használatával igyekeznek példát mutatni.
– Már a polgármesterré választásom előtt is foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy ha valaha lehetőségem lesz rá, akkor a példaadás abban is megmutatkozzon az általam vezetett hivatalban, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazunk – mondta Ughy Attila. – Ugyanis, ha mi magunk nem kötünk a jövő nemzedéke érdekében olyan kompromisszumot, hogy lemondunk néhány lóerőről, illetve csillogó, divatos autómárkák használatáról, akkor hogyan várhatjuk ezt el a társadalomtól?
A polgármester hozzátette, hogy az elmúlt egy évben az önkormányzat által használt járművek annyival kevesebb szennyező anyagot bocsátottak ki, mint amennyi oxigént a Pestszentlőrincet és Pestszentimrét összekötő kiserdő egyharmada termel.
– Szeretném, ha folytatódna ez a zöld program, és a későbbiekben még több ilyen vagy ezekhez hasonló környezetbarát autót használhatnánk.
 

Hír naptár

« November 2017 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Csatlakozz közösségünkhöz